2018. december 20., csütörtök

Blogturné - Dacre Stoker - J. D. Barker: Dracul


Miért: Megfogott a fülszövege.

Tartalom: A Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.
1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…
Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.
A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét. (Agave)

Vélemény: Noha nem rajongok a horror műfajáért, a vámpírtörténetek (és nem a Twilightra gondolok elsősorban) mindig is felkeltették az érdeklődésemet. Éppen ezért vettem kezébe a Dracult, mert őszintén kíváncsi voltam arra, hogy mi újat lehet még elmesélni ezzel kapcsolatban, főleg egy előzmény szintjén. Mivel (legalábbis, ahogy én látom) a vámpíros történetek iránti kereslet már igencsak lecsökkent, engem meglepett, hogy a Dracul most jelent meg, és nem akkor, amikor a nagyközönség valósággal falta ezt a tematikát.
Ez a könyv számomra ijesztő volt. Ezt viszont nem lehet negatívumként emlegetni, hiszen egy ilyen regények éppen ez a lényege, hogy ráhozza az emberre a frászt. Engem elvarázsolt a viktoriánus kor hangulata, amiben szintén van valami melankólikus, legalábbis a számomra (annak ellenére, hogy ez az időszak egyébként a történelemben egy fellendülést mutat be, akár technikai, akár életvitel szintjén, igaz, komoly áldozatok árán). Ha ez még önmagában nem lenne elég, az író nem kronológia szerint mesél, hanem folyamatosan előre-hátra mozog az időben, különböző információkat hintve el a karakterekről, vagy a történésekről. Itt nagyon igaz az, hogy ha csak egy szóra nem figyelsz oda, már akkor is teljesen elveszíted a fonalat, éppen ezért nem érdemes fáradt aggyal nekiülni.
Bram Stroker karakterének megformálása szerintem a regény egyik kiemelkedő pontja volt, főleg, amikor a naplóbejegyzéseibe nyerhettünk bepillantást, ahol a saját szavaival fogalmazza meg a félelmeit, vagy épp az elképzeléseit a rá leselkedő borzalommal kapcsolatban. És mindezt úgy emelem ki, hogy egyébként az író narrációjával sincsen semmi probléma. 
A többi szereplőnkkel sincs gond, számomra Matilda volt még igen szimpatikus, de tagadhatatlan, hogy a hangsúly Bramen és persze a vámpíron van a hangsúly, ők vannak a legjobban kidolgozva.  
  Természetesen, ha már vámpírkönyv, nem maradhatnak el azok a kellékek, amik hasznosak lehetnek a vámpírokkal szemben. Akadtak köztük olyanok, amiket mindenki, aki valaha is érdeklődött a téma iránt, fejből felsorol (mint a szenteltvíz, vagy a feszület), de találkoztam néhány olyan alternatívával is olvasás közben, ami nekem, személy szerint meg sem fordult volna a fejemben, talán épp azért, mert más regényekben nem hiszem, hogy találkoztam volna ezekkel.
Tetszett, hogy nem muszáj olvasni/ismerni ehhez az eredeti Drakula-történetet, mert a regény önállóan is teljesen érthető, azt viszont könnyedén el tudom képzelni, hogy meghozza az ember kedvét ahhoz, hogy ha már ezen a majdnem 600 oldalon sikerült átrágnia magát, akkor megismerkedjen a "folytatással" is.

Kedvenc karakter(ek): Bram, Matilda
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bosnyák Edit
Kiadta: Agave Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 568
Sorozat: -

A képen a következők lehetnek: szöveg
Résztvevő blogok listája:

12. 20. - CBooks
12. 22. - A Szofisztikált Macska

Nyereményjáték:

A vámpírok a legritkább esetben jók, ha csillognak, akkor esetleg elképzelhető… Viszont a többségük veszélyes gyilkos, aki jobb esetben csak a véredre pályázik, de némelyik ha az útjába kerülnél, nem lenne rest és azonnal eltenne láb alól. Vannak viszont bizonyos kellékek, amikkel védekezni tudsz ellenük, ezeket azonban előbb meg kell szerezned!
A feladatod pedig nem más, mint hogy megtaláld az állomásokon elrejtett tárgyakat, amiket egy-egy szóra linkeltünk  és nevezed meg ezeket a Rafflecopter doboz megfelelő helyén.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése