Tartalom: Dez Crossnak megvannak a maga problémái. Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ettől rosszabb már nem is lehetne a helyzet.
Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának a hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.
Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze. (Könyvmolyképző)
Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának a hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről.
Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Őszinte leszek, egy nagy problémám van ezzel a könyvvel, nevezetesen, hogy NÉGY évvel ezelőtt olvastam a második részt (és igen, sajnos a munka, egyetem, és a blogturné mellett egyszerűen nem volt időm újrázni az előző két kötetet), így úgy ültem neki a könyvnek, hogy az elején kapkodtam a fejemet, és azt kérdezgettem magamtól, hogy ez most miért is történik? Mi van? Miért van? Majd szépen lassan az agyam elkezdte felköhécselni a korábbi emlékeimet, ami sokat segített a történet megértésében, de akkor is. Ez a rengeteg eltelt idő nálam sokat nyomott a latba, és azt kell mondanom, hogy talán ez is az oka annak, hogy ez a történet közel sem ütött akkorát, mint szerettem volna, pedig annak idején oda meg vissza voltam a Denazen-szériáért.
És azt kell mondanom, hogy most, a végére érve, picit csalódott vagyok. Nem egészen azt kaptam, mint amire én számítottam.(Tanulság: nem érdemes előre gondolkodni, és teorizákat gyártani, mert ha az adott író/nő még alul is múlja az elképzeléseinket... nos, az elég fájdalmas).
A történet persze megint csak ütősen indít a magából kifordult Kale-lal, akitől már korábban is felfordult a gyomrom, egyszerűen azért, mert mindenki érezheti, hogy ezzel a sráccal valami nagyon-nagyon nincs rendben. Ez már a második rész végén is így volt persze, de itt ezt még fájdalmasabb volt látni.
Dez szarkasztikus, már-már fekete humora persze sokat javított a dolgokon, de azért nem tudott megoldani - enyhíteni - minden problémát. Sokszor éreztem azt, hogy Accardo kapkod, és éppen ezért rengeteg jelenetet összecsapottként tudnék a legjobban jellemezni. Az egyik pillanatban még A dolog történik, a következőben B, de a kettő között nem érezni semmilyen átmenetet.
Alex... Úristen Alex! Én bírom az elég seggfej, barom megnyilvánulásait, de azért éppen emiatt nem egyszer ki is húzta nálam a gyufát. Mondjuk, amikor Kale-lel kezdtek szócsatázni (és hadd ne mondjam mit összeméregetni), azok szerintem nagyon jó részek voltak, legalábbis nem egy kacajt kicsaltak belőlem. Nem vagyok normális? Bennem felmerült ez a gondolat is...
Kale esetében most láthatjuk felszínre jönni azt, hogy ő bizony nem az a cuki, ártalmatlan, jótét lélek, mint aminek az előző részekben megismerhettük. Itt előtérbe kerül - relatíve sokszor - a könyörtelen, gyilkolásra termett énje, ami bevallom, picit ijesztő... De azért nem megy át egy bizonyos határon (mármint Accardo).
Fura belegondolni, hogy még további részeket is tervez a sorozatnak - nem azért, mert nem érthető, hiszen bőven van még mit folytatni -, mert én úgy érzem, hogy Accardo kicsit megfáradt. Lehet, hogy csak elfogyott az ihlete, és majd a Transcendent megint egy olyan könyv lesz, amitől egyszerűen leteszem a hajamat, de jelen pillanatban nem vagyok benne biztos, hogy el akarom majd olvasni a folytatásokat. Ja, és azt is tegyük hozzá, hogy a folytatások még kint sem jelentek meg... Szóval ki tudja, mikor olvashatjuk majd Dez és a Hatosok történetét?
És azt kell mondanom, hogy most, a végére érve, picit csalódott vagyok. Nem egészen azt kaptam, mint amire én számítottam.(Tanulság: nem érdemes előre gondolkodni, és teorizákat gyártani, mert ha az adott író/nő még alul is múlja az elképzeléseinket... nos, az elég fájdalmas).
A történet persze megint csak ütősen indít a magából kifordult Kale-lal, akitől már korábban is felfordult a gyomrom, egyszerűen azért, mert mindenki érezheti, hogy ezzel a sráccal valami nagyon-nagyon nincs rendben. Ez már a második rész végén is így volt persze, de itt ezt még fájdalmasabb volt látni.
Dez szarkasztikus, már-már fekete humora persze sokat javított a dolgokon, de azért nem tudott megoldani - enyhíteni - minden problémát. Sokszor éreztem azt, hogy Accardo kapkod, és éppen ezért rengeteg jelenetet összecsapottként tudnék a legjobban jellemezni. Az egyik pillanatban még A dolog történik, a következőben B, de a kettő között nem érezni semmilyen átmenetet.
Alex... Úristen Alex! Én bírom az elég seggfej, barom megnyilvánulásait, de azért éppen emiatt nem egyszer ki is húzta nálam a gyufát. Mondjuk, amikor Kale-lel kezdtek szócsatázni (és hadd ne mondjam mit összeméregetni), azok szerintem nagyon jó részek voltak, legalábbis nem egy kacajt kicsaltak belőlem. Nem vagyok normális? Bennem felmerült ez a gondolat is...
Kale esetében most láthatjuk felszínre jönni azt, hogy ő bizony nem az a cuki, ártalmatlan, jótét lélek, mint aminek az előző részekben megismerhettük. Itt előtérbe kerül - relatíve sokszor - a könyörtelen, gyilkolásra termett énje, ami bevallom, picit ijesztő... De azért nem megy át egy bizonyos határon (mármint Accardo).
Fura belegondolni, hogy még további részeket is tervez a sorozatnak - nem azért, mert nem érthető, hiszen bőven van még mit folytatni -, mert én úgy érzem, hogy Accardo kicsit megfáradt. Lehet, hogy csak elfogyott az ihlete, és majd a Transcendent megint egy olyan könyv lesz, amitől egyszerűen leteszem a hajamat, de jelen pillanatban nem vagyok benne biztos, hogy el akarom majd olvasni a folytatásokat. Ja, és azt is tegyük hozzá, hogy a folytatások még kint sem jelentek meg... Szóval ki tudja, mikor olvashatjuk majd Dez és a Hatosok történetét?
Kedvenc karakter(ek): Dez, Kale
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/8
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Dobó Zsuzsanna
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 352
Sorozat: Denazen (#3)
![Blogturné – Jus Accardo: Tremble – Remegés [Nyereményjáték]](https://i.imgur.com/fMl6fEm.jpg)
Résztvevő blogok listája:
06.16 Függővég
06.18 Kelly & Lupi olvas
06.20 Sorok Között
06.22 CBooks
06.24 Deszy könyvajánlója
Nyereményjáték:
A mostani játékunkban a különleges képességekkel rendelkező tagokból álló csoportok kerülnek a középpontba. Minden állomáson találtok egy képet, és a ti feladatotok megmondani, hogy melyik csapatot is látjátok. Ha velünk játszotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét!A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése