2017. október 1., vasárnap

Blogturné #258 - Jenny Han: Utóirat: Még mindig szeretlek

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Lara Jean nem számított rá, hogy valóban beleszeret Peterbe. Ők ketten csak színleltek, aztán hirtelen ez már több lett egyszerű színjátéknál. Most Lara Jean minden eddiginél jobban összezavarodott. Amikor egy újabb fiú bukkan fel a múltjából, az iránta táplált érzelmei is visszatérnek. Szerethet egy lány egyszerre két fiút? A New York Times bestseller, A fiúknak, akiket valaha szerettem elbűvölő és őszinte folytatásában a felejthetetlen Lara Jean szemén át láthatjuk az első szerelmet. A szerelem sosem egyszerű, de talán részben ezért is olyan elképesztő. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Nem vártam túl sokat ettől a folytatástól - talán azért, mert az írónő előző trilógiája nem győzött meg, ugyebár -, de azt kell mondanom, kellemesen csalódtam benne. 
A történet szinte rögtön ott folytatódik, ahol abbamaradt. Lara Jean szakított Peterrel, ám erről szinte azonnal kiderül, hogy nem is volt igazi szakítás, hanem csak amolyan összezördülés-féle, így hamar rendeződnek a soraik, és szent lesz a béke... Egészen addig. amíg a sítáboros, jakuzzis-incidens napvilágra nem kerül, megkeserítve ezzel a lány életét. 
Furcsa, de visszagondolva, ez a szál tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy én teljesen másként reagáltam volna le, mint a főhősnőnk. Én az a típus vagyok, aki az esetek túlnyomó többségében tesz mások véleményére - főleg akkor, ha tudom, hogy amiket összehordanak, teljesen alaptalan, önmagát gerjesztő agymenés -, éppen ezért, hamar túltettem volna magam a pletykákon. Ezzel szemben Lara Jean-t érezhetően zavarja a szituáció, és rengeteget rágódik miatta, én pedig éppen ezt szerettem benne, mert ez nagyon karakterhű volt. Ő ilyen. Kedves, aranyos, néha kicsit butácska - vagy inkább tapasztalatlan, ez talán egy találóbb szó rá -, és iszonyatosan lelkis. Mindent ezerszer felemleget, megrág magában - ezen a téren sikerült kicsit magamra ismernem -, mert így próbálja meg feldolgozni, hogy az iskolatársai úton-útfélen megszólják, és nem éppen kedves jelzőkkel illetik, csak azért, mert csókolózott a pasijával egy pezsgőfürdőben.  
Ettől függetlenül, nem csodálom, hogy szegény Peter helyenként nem tud vele lépést tartani, annak ellenére, hogy a fiúnak ebben a részben kimondottan sok lesz a rovásán. Nevezetesen az, hogy elég furán viselkedik. Nem tudom, ki hogy van vele, de én is felvonnám a szemöldökömet több soron is, ha a párom az esetek túlnyomó többségében az exét részesítené előnyben velem szemben, mondván, barátok, és a lánynak szüksége van rá. Lara Jean-nek vajon nincs? Peter priorításaival komoly bajokat éreztem, főleg mert szerintem Genevive (lehet, rosszul írtam a nevét) konkrétan az orránál fogva vezeti szerencsétlent. 
Ezek után, én kimondottan örültem neki, amikor John feltűnt a színen. Ő is egyike azoknak a fiúknak, akiknek Kitty eljuttatta a nővére szerelmes leveleit, de talán ő az egyetlen, aki reagál is rá. A levelezése Lara Jean-nel, és az újbóli találkozásuk is kimondottan aranyos volt, talán nem véletlen, hogy én elkezdtem neki drukkolni. Szerintem jobban megérdemelné a lányt, mint Peter, de pont emiatt nagyon kíváncsi lennék a harmadik kötetre, mert úgy tűnik, Han-nak vannak még tervei ezzel a karakterrel is. 
Az első résznél kicsit komolyabb, de még mindig bájos folytatást kaptunk, amit nem bánom, hogy elolvastam. Csak ajánlani tudom. 


Kedvenc karakter(ek): Peter
Gyűlölt karakter(ek): Gen
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította:Benedek Dóra
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 336
Sorozat: To All Boys... (#2)


Résztvevő blogok listája:


09.25. Könyvvilág
09.26. Szembetűnő
09.27. Sorok között
09.28. Always Love a Wild Book
09.29. Zakkant olvas
09.30. Deszy Könyvajánlója
10.01. CBooks
10.02. Dreamworld

Nyereményjáték:

Az első részhez hasonlóan a folytatásban is fontos szerepet kapnak a kézzel írt levelek, hiszen Lara Jean még csak most kapja vissza Johntól a szerelmes levelét. A nyereményjátékunk során is a hagyományos levelekre kell koncentrálnotok: minden blogon találtok egy fülszöveg részletet olyan könyvekből, amelyekben fontos szerepet kapnak a levelek. A feladatotok nem más, mint megfejetni, hogy mely könyvekről van szó, és beírni a rafflecopter dobozba a könyv íróját és címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A mai regény: Szerették egymást. Az arisztokrata, az író, a pilóta, Antoine de Saint-Exupéry és a gazdag, Európába vetődött San Salvador-i lány, a tehetséges festő és nagyszívű, igazi nő, Consuelo. 1930-ban ismerkedtek meg, s rá egy évre összeházasodtak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése