2017. szeptember 4., hétfő

Blogturné #257 - Brittainy C. Cherry: Csendfolyó

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Gyerekként szerettek egymásba, ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepednek a kapcsolatukra?

Brooks és Maggie May szeretik egymást… de nem szeretik önmagukat.
Szívbe markoló történetük megszegett ígéretekről, szerelemről, életről és halálról szól, azoknak, akik sodródnak a hullámokkal, és azoknak, akik mellett lehorgonyozhatnak.

Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is! (Insomnia)


Vélemény: Na, végre! Azt hiszem, sikerült megtalálnom a közös nevezőt Cherry-vel, mert amennyire nem szerettem a sorozat előző két részét az eltúlzott drámázás miatt, a Csendfolyó legalább annyira, ha nem még jobban nyerte el a tetszésemet végül, annak ellenére, hogy a legelején azt hittem, ezt sem nekem találták ki. 
Kezdetben ugyanis a főhősnőnk, Maggie May, tényleg idegesítő. De olyan szinten, hogy még a Brooks-szal való levelezését sem tudtam aranyosnak tartani, annak ellenére, hogy szerintem az írónő annak szánta, Szabályosan együtt tudtam érezni a fiúval, amiért olykor szinte a falra mászott tőle. Ami meglepett, hogy meglehetősen sokat foglalkozik a könyv ezzel a fiatalkori szállal, ám nem bántam, mert működött. Talán éppen ezért ütött nekem nagyobbat a fordulat, aminek hatására Maggie May elveszíti a hangját.
Nem vártam volna az írónőtől, hogy sikerül hitelesen átadnia a lány jellemében beálló változást, amit egy komoly trauma átélése okozott. Ami viszont még inkább emelte a szememben ezt a könyvet, az az, hogy az állapota valóban kihat a családjára is. A mostohahúga, Cheryl, voltaképpen pont Maggie miatt lesz egy kiállhatatlan, lázadó kamasz - majd picit ironikus módon, éppen ő lesz az, aki segít neki kilábalni ebből a lehetetlen állapotból -, s a szüleik kapcsolatán jelentkező hajszál-repedések , majd törések is annak a következményei, hogy Maggie nem csak, hogy nem hajlandó megszólalni, hanem annak is, hogy mindemellett a házat sem tudja elhagyni. Mondhatnánk, hogy önzésből teszi ezt, de azok után, amin keresztülment, én nem csodálkoztam rajta, hogy ennyire zárkózott ember lett belőle. 
Az egyetlen, aki a maga módján tényleg együtt tud érezni a megváltozott Maggie-vel, az Brooks. És ennek szerintem nem csak az az oka, hogy önmagát hibáztatja a történtekért, hanem az is, hogy idővel tényleg fontos lesz neki a lány. Szép szerelem az övék, ami lassan bontakozott ki, de annyira azért nem, hogy unalmas legyen. Megértik egymást, olykor kimondott szavak nélkül is, miközben, például Maggie szülei sok esetben egyszerűen elbeszélnek egymás füle mellett. Katie-t ugyanis csak az érdekli, hogy a környezetükben élők vajon mit gondolnak az örökbefogadott lányáról, aki a világtól teljesen elvonultan gubbaszt a négy fal között. Hiányzik belőle az empátia, sajnos. 
Még azok a részek is a szívembe találtak, amikor Brooks és Maggie éveket töltenek külön, hogy a fiú a zenei karrierjét építse. Nem hittem volna, hogy Maggie meg tudja majd hozni azt a döntést, hogy elengedi az egyetlen személyt - az apján kívül - aki tényleg bármit megtenne érte. 
Nincsenek nagy meglepetések a könyvben, itt is vannak a vége felé szerintem felesleges drámák, de mégis, engem a regény teljesen rabul ejtett a kezdet kezdetén, és éppen ezért, nem tudok rá emiatt haragudni, 


Kedvenc karakter(ek): Brooks, Maggie May
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 432
Sorozat: The Elements (#3)


Résztvevő blogok listája:
09.03. Könyvvilág
09.04. CBooks
09.05. Insane Life
09.06. Kristina blogja
09.07. Dreamworld

Nyereményjáték:

A Csendfolyó egyik főhőse Maggie igazi könyvmoly, rengeteget elolvas a történet során, így most egy igazi könyvmolyos játékra hívunk titeket. A feladatotok az lesz, hogy a kissé hiányos fülszövegekből kitaláljátok az általa elolvasott könyv címét és íróját.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet (...), ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni (...) képében bekövetkezik a nem várt fordulat, (...) történetét is át kell írni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése