2017. április 10., hétfő

Blogturné #232 - Brittainy C. Cherry: Tűzeső

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Lángolt a lelke, és megperzselt mindenkit, aki túl közel került hozzá.

Volt egyszer egy fiú, Logan. Szerettem, pedig mindenben az ellentétem volt. Én táncoltam, ő mozdulatlanul állt. Ő mindig csendben volt, nekem szünet nélkül járt a szám. Neki meg kellett harcolnia minden egyes mosolyért, én azt sem tudtam, mi fán terem a komorság. És amikor megláttam a benne lakozó tüzet, már nem tudtam elfordulni tőle…

A hamuból új életre keltek, majd megint hamuvá égtek.

Úgy tűnt, nem illünk egymáshoz, mégis együtt voltunk az igaziak. Aztán egy elsietett döntés nyomán elveszítettem. Ez a döntés megváltoztatta az életünket. De néhány levegővétel, néhány elsuttogott hang, néhány pillanat erejéig ő is szeretett engem, szívből, igazán.
Logan és Alyssa története egy elátkozott szerelem torokszorító leírása. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is! (Insomnia)


Vélemény: Igazság szerint, rá kellene jönnöm, hogy Brittainy C. Cherry könyvei nem feltétlen nekem valók. Nem azért, mert rosszak lennének, szó sincs róla, csak kezdek ráébredni, hogy talán nem beszélünk egy nyelvet. Vegyük például mostani könyvét, a Tűzesőt. Szerintem egyszerűen zseniálisan indít. Remekül adja vissza, hogy milyen az, amikor valaki teljesen véletlenül cseppen bele az életedbe - akkor még nyilván ismeretlen céllal -, majd apránként bontakozik ki kettejük között valami, legyen az egy barátság, vagy szerelmi kapcsolat, igazság szerint, ez lényegtelen. Logan és Alyssa is a merő véletlen révén sodródnak egymás útjába, és bár valóban illik rájuk a tűz és víz jelző, valahogy mégis kijönnek egymással, talán éppen azért, mert a különbségeik kiegészítik egymást, vagy jobban mondva, talán egyik képes javítani a másikon, enyhíteni Logan magányos farkas beütését, vagy Alyssa harsányságát. Nekem ez kimondottan tetszett, na meg az is, hogy igen komoly időnek kell eltelnie, mire kialakul közöttük valami több is, egy rendkívül szoros barátságnál. 
Eddig minden szép és jó volt aztán kezdtek jönni a bajok, nevezetesen egy kissé kiszámítható, és szerintem erőltetett csavar, és Alyssa anyjának arra adott reakciója, amitől én nemes egyszerűséggel padlót fogtam. Ennél a nőszemélynél önzőbb, egoistább férget ritkán vetnek papírra, de amikor igen, hát valósággal füstölnek a lapok az önteltségétől, valahányszor megjelenik a színen. Vagyis, mint látjátok, Cherry egy ponton elkezdi eltúlozni a karaktereit. Mindenki vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz, kevesen állnak meg valahol a kettő között, talán egyedül a férfi főszereplőnk, de szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy a végén kiderül, ő mennyire jó ember. Az egyetlen, akinek valóban azt merem mondani, hogy szürke (vagyis egyszerre pozitív és negatív) a személyisége, az Lyssa nővére. Ő sokban örökölte az anyjuk temperamentumát és mentalitását, és mint ilyen, ő képes rendkívül szélsőséges reakciókra. Példának okáért, ha ideges lesz, voltaképpen indokolatlanul kezd tányérokat a földhöz csapkodni, majd pánikszerűen rohan az első szembejövő bútoráruházba, hogy pótolja a tönkretett darabokat. 
Szóval eltúlzott karakterek, pofám leszakad módon túltolt csavar (numero 1, majd pár évvel később numero 2), és már-már hihetetlen fordulatok. Ami azonban igazán zavar, az az, hogy a ezeknek a csavaroknak valójában nincsen komoly hatásuk. Ami miatt Logan és Alyssa kapcsolata tönkremegy, az valójában, a kvázi jelenben játszódó szálban már meg sincs említve, mintha senkit nem érdekelne, pedig igazából egy komoly dologról van szó. 
Logan visszatérése is a testvére miatt történik, akiben nekem például kimondottan szimpatikus volt az, hogy attól sem rettent vissza, hogy átvágja a saját öccse fejét, ha ennek szükségét érzi. A szerinte jó ügy (na meg minimális önzésből) érdekében cselekszik. Kenner ettől viszont nem lesz szürke, mert az egész emberből valahogy sugárban árad a jóság. 
Magyarra lefordítva: akármennyire is tetszett a romantika a könyv első felében, annyira légből kapottnak éreztem a másodikban. A karaktereink nem igazán képesek megbirkózni a komoly problémákkal, inkább előszeretettel a szőnyeg alá söprik azokat, mondván, amiről nem veszünk tudomást, az nincs is. Biztos, hogy ez jó ötlet? Én nem hiszem. 
Akik szeretik a könnyzacskómorzsolgatás céljából írt könyveket, nem mondom, szerintem szeretni fogják ezt a könyvet. De aki valósabb karakterekre kíváncsi, azoknak nem biztos, hogy szívből tudom ajánlani. Igazából már csak azért vagyok kíváncsi a folytatásra. hogy képes-e a formulán változtatni, vagy megragad ezen a szinten.

Kedvenc karakter(ek): Logan
Gyűlölt karakter(ek): Alyssa anyja
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 424
Sorozat: The Elements (#2)



Résztvevő blogok listája:



03.27. - Angelika blogja
03.31. - Kristina blogja
04.02. - Zakkant olvas
04.04. - Könyvvilág
04.08. - Insane Life
04.10. - CBooks
04.12. - Dreamworld

Nyereményjáték:

A Tűzeső történet főszereplői ( Alyssa és Logan) barátokból válnak szerelmesekké, ám ez nem mindig egyszerű és könnyű út. Néha nagyon rögös is lehet, de közben nagyon csodás, és felemelő dolog és ez a helyzet nagyon sok írót megihletett már. A Blogturné Klub 9 bloggerénél találtok 1-1 leírást, amiből nektek kell rájönnötök, hogy melyik könyvre gondoltunk. A feladatod annyi lesz, hogy beírd a rafflecopter dobozba a könyv címét és szerzőjét. Ha helyesen válaszolsz minden blognál, akkor neked is esélyed van megnyerni a turné végén a 3 könyv egyikét!

Az általam választott páros nem más, mint Jace és Clary, akik New Yorkban, a Pandemonium klubban találkoznak először. Ők Cassandra Clare Árnyvadász világának mondhatni az első főszereplői (akikről annak idején olvashattunk, és), akiknek történetét hat köteten keresztül izgulhatjuk végig, tele izgalommal, romantikával, és persze megfejtésre váró titkokkal körítve.
Rafflecopter:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése