Kaori Yuki: Angyalok menedéke #4

Miért: Az egyik kedvenc mangám.

Tartalom: Hála a gépangyal, Rosiel mesterkedéseinek, Sara, Mudo Setsuna szerelme halott. Setsuna dühe felébreszti a benne lakozó Élő Angyal, Alexiel erejét. Ám ez az elszabadult energia a pusztulás szélére sodorja a Földet… 
Setsuna, szembeszállva saját sorsával, útra kel az alvilágba, hogy visszahozza Sara lelkét… (Delta Vision)

Vélemény: Töredelmesen bevallom, hogy én ezt a részt szeretem a legkevésbé az itthon eddig megjelentek közül. Ugyanakkor, noha már legalább ötször olvastam - sőt, valószínűleg ennél is többször -, mégsem tudtam rájönni, hogy ennek mi lehet az oka. Végül arra jutottam, hogy talán amiatt érzek így a negyedik kötettel kapcsolatban, mert pont az abszolút kedvencem után következik, így igen komoly elvárásokkal vágtam neki minden alkalommal - hiába tudtam egy idő után, hogy csalódni fogok -, de persze sohasem azt kaptam, amit vártam.

A történetvezetés abszolút logikus, hiszen ebben a részben az követhetjük nyomon, hogy miként reagál Setsuna Sara elvesztésére. Nem meglepő módon, olyannyira megviseli az eset, hogy - mint az a fülszövegben is olvasható - Alexiel ereje egyszerűen kirobban belőle, amely eddig gondosan rejtve marad, egyszeriben felszabadul... És ezzel útjára engedi az Apokalipszist. Emlékszem, amikor először olvastam, elgondolkoztam rajta, hogy vajon a szeretett lány halála hathat-e ennyire erőteljesen a fiúban élő angyalra. Akkor még arra a következtetésre jutottam, hogy  ez igen erős túlzás, ám, ma már - tudva azt, amiről az első olvasások során nem tudtam, de erről a későbbiekben úgyis szó esik majd -, azt mondom, igenis, van benne ráció. 

A cselekmény ezután átfordul egy Orpheusz-történetbe, ugyanis Setsuna lehetőséget kap arra, hogy 7 napot a pokolban töltsön, pontosan ennyi idő alatt kell megtalálnia Sara lelkét, hogy megmenthesse. Tudom, erre most azonnal rá kéne vágnom, hogy ez mekkora klisé, és a többi és a többi... Mégis, nekem ez a mozzanat tetszett. Hogy mi fogott meg benne? Ezt elég nehéz szavakba önteni, de talán az, hogy híven mutatja a fiú vakmerőségét, aki még egy ilyen lehetetlennek látszó küldetéstől sem riad vissza annak érdekében, hogy megmenthesse azt a lányt, akiért még a világot is képes lenne feláldozni, ha az angyalok ezt kérnék tőle. 

Apropó angyalok: számomra ebben a részben Katan volt a legszimpatikusabb közülük. Igaz, az ő helyzete igen különlegesnek mondható, de azt hiszem, a mellette feltűnő új szereplő miatt vált többé a szememben, de erről a karakterről egyelőre nem szeretnék többet elárulni, mert ennek majd a későbbiekben lesz inkább jelentősége.
Visszatérve Setsuna-hoz: ha már a kritika közepe táján Orpheust emlegettem, azt hiszem itt az ideje, hogy tovább folytassam az összehasonlítások sorát: miután a fiú megérkezik a pokolba, természetesen nem segítő nélkül kell barangolnia Hádész világában... Ez a mozzanat is ismerős, ugye? Mintha csak Dante és Vergilius utazását követnénk figyelemmel, az Isteni színjátékban. Ám a híres költőt ezúttal Kato testesíti meg, ami az igazat megvallva, engem eléggé meglepett. Mégis, kíváncsian vártam, hátha megtudok róla valamit azzal kapcsolatban, hogy ki is volt ő valójában - s vajon miért pont ő vállalja magára ezt a szerepet, annak ellenére, hogy akit segítenie kell, voltaképpen a gyilkosa -, ám erre sajnos várnom kellet, egészen a következő kötetig, ami majd egy következő bejegyzés témája lesz.
Összességében elmondható, hogy a legnagyobb problémám ezzel a résszel az, hogy abszolút érezni rajta ezt az átvezető szerepet. Nincs komoly történet - vagy valami különösen izgalmas esemény -, inkább olyan érzése van az embernek olvasás közben, mintha ezen a ponton a sorozat lógna a levegőben. Ám szerencsére, ez később jócskán megváltozik majd.
  

Kedvenc karakter(ek): Setsuna

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2009

Oldalszám: 192

Sorozat: Angyalok menedéke (#4)