2018. április 28., szombat

Blogturné - Gena Showalter: Éjsötét játszmák


Miért: Gena Showalter


Tartalom: Strider, a Vereség démonának őrzője, sohasem veszíthet, hacsak nem akar pokoli kínokat szenvedni. Számára az élet győzelem vagy halál - amíg Kaia, a csábos hárpia, sarokba nem szorítja a megadás kísértésével.

Kaiának, akit népe Csalódásnak csúfol, az élete árán is el kell hoznia az első díjat a hárpiák világbajnokságáról, így nem tűrheti, hogy Strider összezavarja. Ám Stridernek is megvannak a maga tervei az első díjjal: el akarja lopni az isteni gyártmányú, ősi varázseszközt, mielőtt eldőlne, ki lesz a világbajnok. Ám ahogy egyre durvábbá válik a versengés, kiderül, hogy itt egyetlen díj számít: a szerelem, amelyben egyikük sem hitt... (Insomnia)


Vélemény: Végre! Most már úgy érzem kezdem felvenni a fonalat, és lassan, de biztosan összeáll a fejemben a kép azzal kapcsolatban, hogy mi is az Alvilág Urai univerzuma, és kinek mi a helye, vagy éppenséggel a szerepe ebben. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez a rész lesz az, mivel Kaia és Strider (akit egyébként nem ritkán sikerült Strykernek olvasnom) szála ugye elsősorban egy helyszínen, a hárpiaátékokon játszódik, ugyanakkor az írónő belenget még vagy három-négy másik szálat is, amiket gondolom, a későbbiekben fog megoldani. Ott van például a Szexdémon - tetszik ez az elnevezés - őrzője, Paris, aki, ha jól sejtem, a következő rész főhőse lesz -, de gyakran felbukkan még William és Kane is. De, térjünk vissza a fő vonulathoz.
Szóval, Kaia-t és a testvéreit meghívják erre a rendezvényre, ami voltaképpen egy női olimpia, csak sokkal erőszakosabb kivitelben, mint azt akár a jelenben, vagy az ókori Görögországban el tudnánk képzelni. Bevallom, nekem ez a szál nem igazán működött. Lehet, hogy ennek az a nagyon egyszerű oka van, hogy mindig is hadilábon álltam a görög történelemmel, és mint ilyen, a hozzá köthető párhuzamok kicsit zavarnak. Ez maximálisan az én saram, ettől még a regény nem lesz rossz. A cél egyértelműen a győzelem, és nem csak a lány büszkesége miatt, hanem a nyeremény miatt is, hiszen a Szétválasztás Pálcájáról van szó, amire a Lordoknak nagy szükségük van. Bár épp emiatt Strider egészen más véleményen van.. 
Ami mellett viszont nehéz elmenni szó nélkül, az Kaia anyja, Tabitha, akinél szívtelenebb nőt még a föld nem hordott a hátán. Mivel valahol értem, hogy az önnön büszkesége és szűklátókörűsége miatt nem tud túllépni a lánya, vagy másfél évezreddel korábbi tévedésén, nem tudnám a Gyűlölt karakterek sorába beilleszteni, de az tény, hogy nem lesz az embernek a szíve csücske. Ellentétben például egy másik hárpiával, Neeka-val, aki egy siket leányzó, éppen ezért, elég érdekes szerepet tölt be a Kaia-csapatban.
Az abszolút csúcs, kissé meglepő módon, Vereség volt a számomra. Ő az a démon, aki voltaképpen egyetlen egy szóval kommunikál Striderrel, ami nem más, mint a Győz!. Ennyi. Kicsit olyan, mint a Galaxis őrzőiben Groot, de talán éppen ez az, ami adott egy kis humorforrást a történetnek, hiszen a kommunikáció közte és Strider között annyiból állt, hogy a férfinak valami eszébe jutott, erre a démon rávágta, hogy Győz!, kampó-basszó.  És mindeközben Strider már ennyiből ért mindent.
És ha már Strider: a regény elején én meg voltam róla győződve, hogy nem illenek össze Kaia-val, mert úgy tűnt, csak csesztetni tudják egymást, és nem éppen a szó pozitív értelmében. A játékok kapcsán változott csak meg a véleményem, amikor a férfi végre hajlandó volt elengedni azt, ami az előző részben történt Kaiaval. De addig szerintem ez inkább volt egymás csesztetése, mint kölcsönös vonzalom. 

Kedvenc karakter(ek): Strider, Paris
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/8



Alapok:


Nyelv: magyar
Fordította: Sóvágó Katalin
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2018
Oldalszám: 516
Sorozat: Lords of The Underwold (#8)


Résztvevő blogok listája:

04.24.Angelika blogja
04.26.Kristina blogja
04.28.CBooks
04.30.Insane Life

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban letesztelhetitek, mennyire ismeritek az Alvilág Urait és kedveseiket. Minden állomáson megadjuk egy-egy hősnő nevét, a Ti feladatotok pedig megírni, hogy melyik démont őrzi az a harcos, akiben ezek a nők megtalálták örök társukat.
A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A mai hősnő: Scarlet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése