Tartalom: Kate Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Azt hiszem, bevallhatom, hogy továbbra sem érzem magam a Jane Austen, és az ő munkásságát követő írónők rajongójának, ennek ellenére, számomra kimondottan pozitív élmény volt a Blackmoore. Igaz, a legnagyobb problémám még mindig az ezekkel a történelmi romantikus regényekkel, hogy sok esetben - valljuk be, szinte mindig - köszönőviszonyban sincs az adott korszak valós társadalmi jelenségeivel. Hálistennek, Donaldson azért ügyel rá, hogy a történetvezetése ne legyen annyira kirívó ilyen téren, a maga módján, hanem olyannyira illeszkedjen a XIX. század elejének társadalmi normáihoz, amennyire csak lehetséges, Kate és Henry története kimondottan szórakoztatott, annak ellenére, hogy kezdetben kissé idegesítőnek találtam a főhősnőnket.
Kate tipikusan az a karakter, aki olyan hatást kelt az olvasóban, mintha rossz korba született volna. Az a legnagyobb vágya, hogy ne menjen férjhez - ennek érdekében kikosaraz minden férfit, aki csak él, és mozog, és a közelébe merészkedik -, hanem a nagynénjével elmehessen Indiába. Mondanom sem kell, akkoriban, amikor a lányokat igyekeztek minél előbb férjhez adni, akkor ez egy igencsak merész ábrándnak tűnik a részéről. Ráadásul mindenáron igyekszik meggyőzni a környezetét arról, hogy ő már igenis felnőtt nőt, ennek azonban egy igencsak furcsa módját választotta, legalábbis szerintem. Folyamatosan hangsúlyozza, hogy az emberek a továbbiakban szólítsák Kate-nek a gyerekkori beceneve - Kitty - helyett. Ez az első néhány alkalommal még egészen komikusnak hat egyébként, de a huszadik alkalom környékén elkezdett idegesíteni. Ugyanakkor szerintem kimondottan ötletes volt, hogy a vadságát Mozart zongoradarabjaival fejezte ki. Rengetegszer kerül szóba a zeneszerző, említés szintjén, vagy olyan értelemben, hogy Kate éppen valamelyik darabját játssza, így mutatva ki az édesanyjának, hogy ő most igenis lázad a családi nyomás ellen, ami ugye férjhez akarja kényszeríteni.
Vele szemben pedig ott van Henry, akit kezdetben bevallom, kissé papucsnak tartottam. Eleinte meg voltam róla győződve, hogy ő már régen beletörődött a sorsába, miszerint egy másik lányt kell feleségül vennie - egy bizonyos Ms. St-Claire-t, akiről később még muszáj megemlékeznem -, annak ellenére, hogy szinte első pillanatban teljesen egyértelművé vált, hogy gyengéd érzelmeket táplál a főhősnőnk iránt. Idővel persze megváltozott róla a véleményem, de ez érdekes módon, nem a szárba szökkenő románcnak volt köszönhető, hanem inkább a férfi humorának. Kifejezetten díjaztam, hogy sokáig szinte csak baráti alapon ugratja Kate-t az olykor ostoba viselkedése miatt, de azért nem kell félni, akadtak meglepően komoly pillanataik is. Érdekes kapcsolat van kettejük között, baráti is meg nem is, romantikus is, meg nem is, És persze mindig a történet éppen aktuális irányától függ az, hogy melyik vonulata kerül előtérbe.
Szóval, ha már mondtam, St-Claire - akinek a nevét lehet, hogy el is rontottam, majd később leellenőrzöm -. Ő az egyik legidegesítőbb mellékszereplő valaha. Egy kissé - vagy kissé nagyon - elkényeztetett, úrilányról van szó, aki meg van róla győződve, hogy mindenki a tenyeréből eszik, kivéve persze a főhősnőnket, akit az elvei miatt úton-útfélen megszól. Ő testesíti meg a korabeli nőideált valamilyen szinten, azt a személyt, aki csak férjhez akar menni, és az anyaságban látja élete értelmét. Ezzel, természetesen semmi baj nincs, ám az, ahogyan a Blackmoore-ba vendégként érkező Kate-t kezeli, az szerintem helyenként már-már péklapátot igénylően irritáló.
A történet fő fókusza ez a hármas, de persze közben megismerhetjük a birtokon élők mindennapjait, na meg azt, ahogyan Kate látja Indiát, és tulajdonképpen a szabadságáról ábrándozik, mert, érthető okokból, számára ez a két fogalom egyszerűen összekapcsolódott, annak ellenére, hogy azért India nem feltétlen volt veszélytelen abban az időben. Nyilván az eltérő klíma másként hat a mondjuk így, fehér emberre, az ott lévő betegségekről, járványokról, ehhez hasonlókról nem is beszélve. Bár a terület kétségkívül fejlődött a brit uralom alatt, a történelme nem volt lázadásoktól mentes, s mint ilyen, nem feltétlen tartozott a legbiztonságosabb úticélok közé.
Egy könnyed, kiszámítható, ám a maga módján mégis szórakoztató, romantikus történetet kaptunk, amit a már fent említett írónő rajongói egészen biztosan imádni fognak. Szerethető, érthető, és gyorsan olvasható, szerintem, ha valaki hagyja magát berántani, egy délután alatt a végére érhet, és biztosan nem fog benne csalódni, annak ellenére, hogy én is inkább a három főbb karakterre koncentráltam a bejegyzésemben, mert nekem ők kötötték le legjobban a figyelmemet.
Vele szemben pedig ott van Henry, akit kezdetben bevallom, kissé papucsnak tartottam. Eleinte meg voltam róla győződve, hogy ő már régen beletörődött a sorsába, miszerint egy másik lányt kell feleségül vennie - egy bizonyos Ms. St-Claire-t, akiről később még muszáj megemlékeznem -, annak ellenére, hogy szinte első pillanatban teljesen egyértelművé vált, hogy gyengéd érzelmeket táplál a főhősnőnk iránt. Idővel persze megváltozott róla a véleményem, de ez érdekes módon, nem a szárba szökkenő románcnak volt köszönhető, hanem inkább a férfi humorának. Kifejezetten díjaztam, hogy sokáig szinte csak baráti alapon ugratja Kate-t az olykor ostoba viselkedése miatt, de azért nem kell félni, akadtak meglepően komoly pillanataik is. Érdekes kapcsolat van kettejük között, baráti is meg nem is, romantikus is, meg nem is, És persze mindig a történet éppen aktuális irányától függ az, hogy melyik vonulata kerül előtérbe.
Szóval, ha már mondtam, St-Claire - akinek a nevét lehet, hogy el is rontottam, majd később leellenőrzöm -. Ő az egyik legidegesítőbb mellékszereplő valaha. Egy kissé - vagy kissé nagyon - elkényeztetett, úrilányról van szó, aki meg van róla győződve, hogy mindenki a tenyeréből eszik, kivéve persze a főhősnőnket, akit az elvei miatt úton-útfélen megszól. Ő testesíti meg a korabeli nőideált valamilyen szinten, azt a személyt, aki csak férjhez akar menni, és az anyaságban látja élete értelmét. Ezzel, természetesen semmi baj nincs, ám az, ahogyan a Blackmoore-ba vendégként érkező Kate-t kezeli, az szerintem helyenként már-már péklapátot igénylően irritáló.
A történet fő fókusza ez a hármas, de persze közben megismerhetjük a birtokon élők mindennapjait, na meg azt, ahogyan Kate látja Indiát, és tulajdonképpen a szabadságáról ábrándozik, mert, érthető okokból, számára ez a két fogalom egyszerűen összekapcsolódott, annak ellenére, hogy azért India nem feltétlen volt veszélytelen abban az időben. Nyilván az eltérő klíma másként hat a mondjuk így, fehér emberre, az ott lévő betegségekről, járványokról, ehhez hasonlókról nem is beszélve. Bár a terület kétségkívül fejlődött a brit uralom alatt, a történelme nem volt lázadásoktól mentes, s mint ilyen, nem feltétlen tartozott a legbiztonságosabb úticélok közé.
Egy könnyed, kiszámítható, ám a maga módján mégis szórakoztató, romantikus történetet kaptunk, amit a már fent említett írónő rajongói egészen biztosan imádni fognak. Szerethető, érthető, és gyorsan olvasható, szerintem, ha valaki hagyja magát berántani, egy délután alatt a végére érhet, és biztosan nem fog benne csalódni, annak ellenére, hogy én is inkább a három főbb karakterre koncentráltam a bejegyzésemben, mert nekem ők kötötték le legjobban a figyelmemet.
Kedvenc karakter(ek): Henry
Gyűlölt karakter(ek): Ms. St-Claire
Pont: 10/8
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Molnár Edit
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 334
Sorozat: -
Résztvevő blogok listája:
10.04. Deszy könyvajánlója
10.06. CBooks
10.08. Kristina blogja
10.10. Kelly Lupi olvas
10.12. Sorok között blog
10.14. Dreamworld
10.16. Insane LifeNyereményjáték:
A regényben fontos szerepet kap egy énekesmadár és India is. Arra gondoltunk, ötvözzük ezt a kettőt, és Indiába invitálunk minden ifjú ornitológust.
Azaz: a turné minden állomásán megtaláljátok egy Indiában is élő madár fotóját, és nincs más dolgotok, mint kitalálni, pontosan melyik madárfajról van szó.
A helyes megfejtők közül 3 szerencsés a könyv egy példányával lesz gazdagabb.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése