Tartalom: Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém. (Libri)
Vélemény: Bevallom, egy kicsit úgy érzem, túlhypeoltam ezt a könyvet. Sok jó kritikát olvastam, illetve hallottam róla, ami mondhatni, az egekbe emelte az elvárásaimat Cherry könyvével kapcsolatban, így, amikor ténylegesen belefeledkeztem, kicsit csalódnom kellett, ugyanis egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna, vagy legalábbis én valami teljesen másra számítottam ahhoz képest, mint amit végül is kaptam.
Azt viszont mindenféleképpen el kell ismernem, hogy az írónő nagyszerűen tud hangulatokat megalapozni. Nagyon jól leírja, hogy milyen baljós atmoszféra lengi körbe mondjuk Tristant, vagy milyen visszatérni az álmos kisvárosba egy életet mondhatni derékba törő tragédia után. Az érzelmek leírása például parádés, ahogyan a főhősnőnk, Elisabeth igyekszik megbirkózni az őt belülről mardosó gyásszal, akár azon az áron is, hogy egy teljesen eszement álomvilágba menekül, ahol Tristan-ban nem azt a hús-vér férfit látja, aki valójában, hanem az elvesztett férjét, Steven-t, ami helyeként egy zavarbaejtően beteges ízt ad ennek az egésznek.
Nekem az a legnagyobb problémám, hogy ebben a regényben egészen egyszerűen túl van tolva a dráma. Lépten nyomon azzal találkozunk, szinte mindig, mindenki szenved valamin - értelemszerűen elsősorban a főhőseink az elvesztett szeretteik miatt -, és éppen ezért, egy idő után ez valahogy elveszti a súlyát. Nem olykor-olykor roppannak össze a fájdalom súlya alatt, hanem folyamatosan roskadoznak és nyígnak alatta.
Nem mondom, van, amikor ez működik, de engem sokszor teljesen kizökkentett az olvasás élményéből, főleg akkor, amikor ezt olyan indokolatlanul debil karakterekkel töri meg, mint a lány legjobb barátnője, Faye, akinek az a mániája, hogy idősebb pasikkal kezd - amivel még alapvetően nem volt problémám -, és imád azoknak a nemi szervéről, na meg a szexuális életéről áradozni -, na itt nekem már erősen elszakadt a cérna -. És amikor ezt egyszer megfejeli azzal, hogy konkrétan szex közben telefonál Lizzie-vel, na ott éreztem azt, hogy kész, nekem annyi, kiégett az agyam. Egyszerűen azért, mert ezek illenek egy akármilyen komikus, könnyed, erotikus regénybe, de egy ilyen drámatengerbe? Annyira kilógott belőle, hogy engem egy ponton már kimondottan idegesített a nő, annak ellenére, hogy egyébként a maga módján még érdekes is lehetett volna.
Lizzie és Tristan egy az egyben egymás tükörképei belsőleg, ugyanazért, és mondhatni ugyanúgy szenvednek, ezért persze mindenkinél jobban megértik egymást, de a jég csak lassan törik meg kettejük között. És én egyikre se tudom azt mondani, hogy különösebben megkedveltem volna. Tristan például szerintem borzalmas. Igaz, egy üdítő színfolt a mostanság divatos, mindenhol csupasz férfitengerben, de az a vonulat, hogy emellett gyerekkönyvekből vett motívumokkal van kivarrva, bár meg van indokolva a könyvben, az én szememben egyszerűen nevetségessé tette. Amire a tetoválásokat használja, annak párhuzamát láthattuk Max esetében az Egy csepp reményben, és szerintem ott ezerszer jobban működött egyébként, mert nem volt eltúlozva, mint Tristan-nál.
A legviccesebb az egészben egyébként az, hogy az egyik negatív szereplő lett az abszolút kedvencem az egész könyvben, és nem azért, mert egyetértettem volna azzal, amit csinál, hanem amiatt, mert az ő jelleme volt a legjobban kidolgozva. Pontosan értettük, mit miért tesz, és még ha nem is értünk vele egyet, a tény, hogy meg lett alapozva a karaktere, nálam rendkívül sokat dob Cherry regényén.
A nagy fordulat volt az, ami nálam a leginkább kicsapta a biztosítékot. Annyira felesleges, túldramatizált dologról van szó, ami bennem teljesen romba döntötte az élményt. Rendkívül hatásvadász, mindenféleképpen meg akarja ríkatni és felzaklatni az olvasót, ehhez képest, engem csak kíméletlenül felidegesített - főleg azzal, hogy az egészet nagyjából ötven oldalban le is tudja -.
Sajnálom, hogy csalódnom kellett, viszont ezek után nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy vajon a következő regénye is ennyire eltúlzott-e, vagy abban már egy sokkal visszafogottabb drámaisággal találkozunk majd.
Kedvenc karakter(ek): Tate, Emma
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/6
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 462
Sorozat: Romance Elements (#1)
Résztvevő blogok listája:
10.07. Kristina blogja
10.09. Angelika blogja
10.11. Sorok között
10.13. Kelly és Lupi olvas
10.15. Könyvvilág blog
10.17. Zakkant olvas
10.19. CBooks
10.21. Insane Life
10.23. Deszy könyvajánlójaNyereményjáték:
A könyvben mindkét szereplő elvesztette élete szerelmét, gyászolnak, özveggyé váltak. Rengeteg írót megihletett már, hogy olyan karaktereknek találjanak szerelmet, akik hitték, hogy már nem lehetnek új emberbe szerelmesek. És mégis, szavakkal csodákat lehet létrehozni, szomorkodásból reményt lehet fakasztani.
A játék végén 3 példányt sorsolunk ki Brittainy C. Cherry: Lebegés című könyvéből, ehhez viszont minden pontot teljesítened kell a rafflecopterben. 4 író és könyv címet kell beírnod, amelyekben valamelyik főszereplő özvegy. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése