2014. augusztus 10., vasárnap

Blogturné #13 - Denise Jaden: Soha nem elég

Miért: Már régen szerettem volna elolvasni.

Tartalom:  A Könyvmolyképző Kiadó most is egy különleges könnyet hozott el nekünk, mi pedig be szeretnénk mutatni nektek egy blogturné keretében augusztus 8-15-ig. Megindító és nyersen őszinte könyvet ismerhettek meg benne egy testvérpárról, amit egy titok szakít szét.

Tartsatok velünk, ezúttal a szórakoztató extrák mellett komoly témákról is lesz szó, érdemes követni a turnét.


Azért hogy ne maradjatok vidámság nélkül a szokásos módon nyereményjáték kíséri a turnét, ahol ismét a könyv három példányát nyerhetitek meg.

Loann mindig is olyan népszerű és csinos akart lenni, mint a nővére, Claire. Amikor Claire volt barátja flörtölni kezd vele, Loann bármire hajlandó lenne, hogy végre ő is különleges lehessen… még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia a nővérét. Azonban minél inkább a részesévé válik Loann a nővére életének, annál inkább tudatára ébred annak, hogy nem minden az, aminek látszik. A tökéletességért folytatott harc, amelyet a nővére vív, felemészti Claire-t, és súlyos árat kell fizetnie érte. Miközben Claire egyre inkább visszahúzódik a családjától és a barátaitól, Loann igyekszik megérteni őt és jóvátenni az elkövetett hibákat. Képes lesz-e vajon Loann rendbe hozni a kapcsolatukat – és a nővérét –, mielőtt túl késő? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Azt hiszem ez volt az eddigi legmegosztóbb könyv, amivel a Btk során dolgom volt. Ugyanis, ha nem tévedek, ahányan olvastuk ezt a könyvet, annyiféleképpen értelmeztük Loann és Claire történetét. S, ha mindez nem lenne elég, rengeteget tudtunk vitatkozni ezzel kapcsolatban, persze kulturált keretek között, amit nagyon élveztem. Érdekes volt látni, mennyire másként csapódtak le bennünk bizonyos könyvbéli események. Szinte nem volt olyan pillanat, hogy két vélemény megegyezett volna.
Mondjuk, én ott kezdeném, hogy a fülszöveg alapján teljesen más cselekményre számítottam. Abban a hitben voltam, hogy a könyv arról fog szólni, hogy Loann lesz idővel anorexiás, és tulajdonképpen az ő küzdelmét követhetjük majd nyomon, de ehhez képest valami egészen mást kaptam a végén. Eleinte még erre utaló jeleket is találtam a könyvben, hiszen a lány olyannyira csodálta a testvérét, Claire-t, és annyira hasonlítani akart rá, hogy szerintem még ez a fajta történetvezetés is könnyedén elképzelhető lett volna. Az, hogy végül nem így alakult a regény cselekménye, persze egyáltalán nem rossz dolog, sőt, szerintem éppen ez volt az, ami arra sarkallt, hogy tovább és tovább olvassam, hiszen egyre kíváncsibb lettem, vajon mi mindennel kapcsolatban tud még meglepni az írónő, és azt el kell ismernem, hogy sikerült is neki, nem is egy alkalommal. 
Számomra külön érdekes élményt jelentett, hogy az anorexiát, mint olyat, nem a betegségben szenvedő lány szemszögén keresztül követhetjük nyomon, hanem a testvérén keresztül, ami, már csak azért is érdekes lehet, mert remekül bemutatja, mennyire kilátástalannak érezheti a helyzetet egy családtag, amikor a szerettén már olyannyira elhatalmasodik a betegség, hogy képtelenség rajta segíteni, nem számít, mit talál ki az illető. Bár, bennem az a kérdés s felmerült azzal kapcsolatban, hogy vajon Claire akarta-e egyáltalán, hogy segítsen rajta bárki is? S, ha igen, miért nem tudott leállni? Persze, ahhoz, hogy pontosan érthessem ezt a folyamatot, alighanem képzett pszichiáternek kellene lennem, így én csak találgathatok ezzel kapcsolatban, ami nem biztos, hogy célravezető lenne. 
Ami külön emlékezetessé teszi számomra ezt a könyvet - a megrendítő témaválasztás, és az írónő remek, sokszor rendkívül érzékletes stílusa mellett -, az a romantikus szál. Egy romantikus szál, amit én inkább értelmeznék egy rendkívül mély barátságként, mint tényleges szerelemként. Az, ahogyan Loann és Marcus apróbbnál-apróbb lépésekkel közelítenek egymás felé, számomra egyszerre volt izgalmas, és bizonyos pillanatokban roppant szórakoztató. Amolyan igazi kamaszszerelem az övék, amihez foghatóval már régen nem találkoztam egyetlen könyv lapjain sem. 
Mint már említettem, rengeteg kérdést vet fel ez a könyv, ami esetleg két olvasó között vitára is adhat okot, de szerintem éppen ez az, amivel leginkább megragadja az embert. Mivel olyan témákat vet fel, amik adott esetben foglalkoztathatnak egy korosztály - vagy éppenséggel egy egész társadalmat -, bőven van miről diskurálni Jaden regénye után. Képes rá, hogy gondolatokat ültessen el az ember fejében, amelyektől sokáig nem képes megszabadulni. Nem mondom, vannak köztük olyanok is, amik nem éppen a legkellemesebbek, de én azt vallom, hogy néha muszáj a kellemetlen dolgokon is elmélázni egy kicsit. Ehhez pedig a Soha nem elég egy tökéletes eszköz. 
Azért sem írtam sokat se a történetről, sem pedig a karakterekről, mert szerintem itt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan viszonyul a könyv szereplőihez. Hogy melyiküket értjük meg, vagy éppenséggel ítéljük el a cselekedetei, vagy csak a puszta viselkedésük alapján, az rajtunk múlik, senki máson.


Kedvenc karakter(ek): Marcus
Gyűlölt karakter(ek): Josh
Pont: 7/10


Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szabó Krisztina
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 358
Sorozat: -

Résztvető blogok listája: 


Nyereményjáték:

Loann, a főhősnőnk új szenvedélye a fotózás. Részleteket örökít meg a nagy képekből és albummá rendezi őket.


Most mi is fotós játékra hívunk titeket. Minden blogon találhattok egy kitűzött fotót, ami egy közeli valami ismert dologról. Nektek kell rájönnötök, hogy mit ábrázol a kép, és beírni a Rafflecopter megfelelő mezőjébe.

Nem kell félni, nem lesz nehéz, de annál szemet gyönyörködtetőbb a feladat.

A nyeremény mint mindig, most is a könyv egy-egy példánya, amit három szerencsés nyertes kap meg.

Játékszabályok:



1.) Kedveld a Blogturné Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)

2.) Kedveld a Vörös Pöttyös? Szeretem Facebook oldalát! (KÖTELEZŐ)

3.) Írd be a helyes megfejtéseket! (KÖTELEZŐ)
4.) Oszd meg a turnét twitteren! (NEM KÖTELEZŐ)

A kiadó csak Magyarország területére postáz.
A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése