Miért: Tetszett az első rész.
Layken és Will már bebizonyították, hogy a szerelmük bármit át tud vészelni... egészen addig, míg valaki fel nem bukkan Will múltjából, ezzel megkérdőjelezve a kapcsolatuk alapját. A fiú élete legkeményebb kihívásával néz most szembe: hogyan bizonyítsa be a szerelmét egy olyan lánynak, aki folyton tököt farag?
Vélemény: Egyszerűen nem jutok szóhoz, ha erre a könyvre gondolok. Azt hiszem, jobban is tettem, hogy most, néhány nappal az elolvasása után kezdtem el ezt a bejegyzést, ugyanis szükségem is volt ennyi időre, hogy rájöjjek, pontosan miért is nem szerettem ezt a könyvet, ha az első részt egyszerűen imádtam - még a számomra abszolút zavaró csavarok, és teljesen felesleges drámák ellenére is -. De szerintem kezdjük inkább a jó dolgokkal, mert jelen pillanatban ebből van kevesebb.
Úgy tűnik, az írónő megtalálta az arany középutat: ezúttal sem egyetlen egy drámai szálra van felfűzve a történet - értsd, mindig van valami, ami miatt lehet keseregni, vagy éppenséggel izgulni -, de most mintha ezt nem vitte volna túlzásba. Ezúttal nem volt olyan érzésem olvasás közben, mintha a különféle csapásokkal újra és újra túl akarná licitálni saját magát az írónő.
Hoover stílusa még mindig remek, rendkívül olvasmányos a könyv, még úgy is, hogy ezúttal Will szemszögén keresztül követhetjük nyomon az eseményeket, akinek a személyiségét ugyan szerintem kevésbé sikerült megragadnia az írónőnek, bár ezt szerintem tudjuk be annak, hogy általában nehezebb az ellenkező nem szempontjából megragadni egy jelenetet. Ilyen van, senki sem lehet profi mindenben, így ezt el tudom fogadni, bár, szerintem ez is nagyban belejátszott abba, hogy Will-t sikerült abszolút unszimpatikussá tennie a számomra. A karaktere annyira reménytelenül romantikus volt ebben a részben, hogy nekem több soron is felfordult tőle a gyomrom. Elhiszem, hogy vannak olyanok, akik éppen ezt szeretnék, ha találnának maguknak egy olyan srácot, aki ennyire hősszerelmes típus, de én ezt sosem szerettem, szóval számomra ez egyértelműen negatív vonás volt a könyvben.
Engem például kimondottan idegesített, hogy ebben a kötetben gyakorlatilag minden a szex körül forog. Gyakorlatilag a két főszereplőnk már a perceket számolják vissza addig, amíg végre lefeküdhetnek egymással. Szerintem ez inkább volt zavarba ejtően kényelmetlen, és kissé szánalmas, mintsem romantikus. Az írónő helyében én sokkal inkább arra koncentráltam volna, hogy még jobban bemutassam, milyen nehéz dolga lehet a két szereplőnknek abban a tekintetben, hogy mennyire nehéz dolguk lehet, ha egyszer még szinte gyerekfejjel, ők maguk nevelik a testvéreiket, ez azonban elmaradt. Inkább a főszereplők szenvedése volt a középpontban - elsősorban Willé, aki a lehető leglehetetlenebb módszerekkel próbálja meg visszaszerezni élete szerelmét -.
Mégis, azt kell mondanom, hogy engem nem ez zavart benne a legjobban, hanem az, hogy - enyhe spoilerveszély - egy ponton puszta önzésből, hazudik Lake-nek, mégis, egy darabig még neki áll feljebb, mintha a hazugsága indoka teljesen elfogadható lenne. Alapvetően toleráns valakinek tartom magam, de a hazugságot egyszerűen képtelen vagyok elviselni. El sem tudom mondani, mennyire magam a regénynek ezen a pontján... Azt hiszem, ennek köszönhető a leginkább, hogy bármennyire is szerettem az első részt, ettől néha egyszerűen a falat kaparom.
Mindennek ellenére, a történet vége elképesztően rózsaszín. Mindenki szeret mindenkit, minden pici részlet a helyére kerül, és valahogy senkinek semmi problémája nincs az életben. Nem is tudom, nekem ennyi dráma után, ami ebbe a részbe szorult, ez túlon-túl idealizált helyzetet mutatott be.
Azt hiszem, most egy darabig nem fogom sürgetni magamat, hogy kezembe vehessem a történet folytatását. Lehet, hogy jövőre sort kerítek rá.
Kedvenc karakter(ek): Gavin, Kel, Caulder
Gyűlölt karakter(ek): Will, Reece
Pont: 5/10
Alapok:
Nyelv: angol
Kiadta: Atria Books
Év: 2012
Oldalszám: 320
Sorozat: Slammed (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése