Miért: Giginél olvastam róla kritikát, és nagyon megtetszett. Plusz, idén jön a magyar megjelenés, ha minden igaz.
Tartalom: Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád
pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos
kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak
csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik
az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a
világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak
árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban
utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van
hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú
világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés
jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred,
hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna.
Miközben a génvírus miatt egye fenyegetőbben közeledik Linden éveinek
vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye
lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan
lehetséges a szabadság? (Cartaphilus)
Vélemény: Előre csak annyit mondanék, hogy ez is egy olyan trilógia, amelyiknél az első kötet mindent visz, a folytatások pedig olyan érzést keltenek az emberben, mintha nem is ugyanazt a sorozatot olvasná. Mintha az író elveszítené a kezdeti lelkesedését és lendületét. Na, de mi a helyzet a Witherrel?
Ebben a részben hangsúly egyértelműen a világleíráson és a karaktereken van, így ebben a kritikában én is ezzel a két dologgal akarok foglalkozni. Közülük is leginkább azokkal, akiket vagy szerettem, vagy éppenséggel gyűlöltem ebben a könyvben.
Természetesen, a cselekmény is fontos valamilyen szinten, de engem például nem kötött le annyira, mint kellett volna. Ami, természetesen, nem baj. Lehetséges, hogy másnak éppen az fog tetszeni. Ugyanakkor, az a világ, amit DeStefano teremtett, abszolút megér egy misét.
Mivel a fériak 24, a nők pedig 20 éves korukban meghalnak, az emberi társadalom elég érdekes irányba fordult. A gyerekek tömegesen árvulnak el, így az árvaházak valósággal virágoznak. S ugyanezek az intézmények tökéletesek arra, hogy az ember férj -, vagy éppen feleségjelöltet vadásszon magának. De az sem ritka, hogy az éppen ilyen kényszerházasság elől bujkáló fiatalokat felkutatják, és erőszakkal viszik el őket valamelyik kormányzóhoz, vagy gazdagabb lakoshoz, hogy aztán valamennyiüket belekényszerítsék egy olyan házasságba, amelyet egyáltalán nem akarnak... Vagy, rosszabb esetben, nemes egyszerűséggel megöljék őket.
Rhine-nal ugyanez történik. Elszakítják a testvérétől, majd akarata ellenére, férjhez adják Linden Ashby-hez, két másik lánnyal egyetemben. Egy a civilizációtól elzárt birtokon kell leélnie az életét, ahol, bár mindent megkap, amit csak szeretne, nem lehet boldog. Hiszen az egész világ annyira mű, és életidegen, hogy az már szinte fáj.
Rhine, mivel a szülei az előző, még nem korán haló generációhoz tartoztak, nem képes elfogadni a helyzetét. Kezdetben még a férjét és a többi feleséget is utálja. Ez csak akkor változik meg, amikor rájön, hogy, ha kedvesebben viselkedik, olyan előnyökhöz juthat a birtokon belül, amelyek később akár abban is segíthetik, hogy megszökhessen.
Egyvalaki volt, amit nagyon-de-nagyon-utáltam ebben a könyvben, ez pedig a negyedik, és egyben legfiatalabb feleség, Cecily. Most mondanám, hogy nem tehet róla, de akkor hazudnék. Ő testesíti meg azt a hozzáállást, vagy jobban mondva, inkább viselkedési kultúrát ebben a regényben, ami a legvisszarettentőbb a számomra: azt a valakit, aki teljes mértékben azonosult ezzel az újfajta világgal - köszönhetően az árvaságának -, és már kilenc(!) évesen anya akar lenni. Az esküvője után már csak terhességgel kapcsolatos könyveket olvas, és alig várja, hogy várandós legyen... Mondanom sem kell, hogy ez rövid időn belül sikerül is neki, én pedig ezen a ponton majdnem a sarokba hajítottam a könyvet. Egyszerűen fel nem foghatom, hogyan torzulhat el a világ ilyen szinten. Értem én, hogy az ember szeretne minél több időt a gyermekével tölteni, főleg, amikor nagyon is tisztában van vele, hogy húsz éves korában meghal, de azért ezt igen komoly túlzásnak érzem. Egy kilenc éves lány, nem számít, hogy már menstruál - ez már ma sem olyan ritka jelenség -, de ez távolról sem jelenti azt, hogy ilyen fiatalon gyermekáldás elé kellene néznie bárkinek is. Egyszerűen azért, mert nincs rá felkészülve szellemileg. Lehet, hogy ő azt hiszi, igen, de idővel kénytelen belátni, hogy ő is csak egy gyerek, semmi más. Ráadásul Cecily élete egyáltalán nem úgy alakul a szülés után, ahogyan várja - boldogan élünk amíg meg nem halunk Linden-nel és a kisbabával, stb -, hiszen az apósa úton-útfélen elveszi tőle a gyermekét, hogy kísérletezzen rajta. Ez mondjuk Vaough-ot is egy ritka undorító karakterré teszi.
Apropó Vaough: ő Linden apja, egy előző generációs tudós, aki - elméletileg - arra tette fel az életét, hogy megtalálja ennek a különös kornak az ellenszerét, de énszerintem valójában csak a szadista hajlamait éli ki élőkön és holtakon egyaránt. És ezért fordul fel a gyomrom, valahányszor az eszembe jut.
Lindent igazából csak azért nem szeretem, mert túlságosan is papucs-karakternek tartom. Igaz, ő nem egy nő, hanem éppenséggel az apja lábtörlője, de a lényeg ugyanaz. Vakon követi az apja utasításait, aki - természetesen - ezt gátlástalanul kihasználja. Csoda, hogy nem szimpatizáltam vele?
Kedvenc karakter(ek):Rhine, Jenna
Gyűlölt karakter(ek): Linden, Vaough, Cecily
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Farkas Nóra
Kiadta: Cartaphilus
Év: 2013
Oldalszám: 408
Sorozat: The Chemical Garden (#1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése