Tartalom: A tiltott szerelembe esett Mudou Setsuna megtudja, hogy húga, Sara,
ugyanígy érez iránta. Mindeközben a rendőrség Setsuna helyett barátját,
Kirát tartóztatja le. A szerelmesek elindulnak, hogy kiszabadítsák
Kirát, de ezzel egyenesen belesétálnak a Setsuna testében újjászületett
angyal, Alexiel ikertestvérének, Rosielnek a csapdájába… (Delta Vision)
Vélemény: Leírhatatlanul imádom ezt a részt. Jórészt azért, mert az eddig megjelent kötetek közül ez az, ami a legtöbbet foglalkozik Sara és Setsuna törvénybeütköző, bűnös kapcsolatával. Éppen emiatt lett ennek a kötetnek Bűnösök a címe, bár, ha jobban belegondolok, nem ők az egyedüliek, akik valamiféle hibát követtek el életük során, így ez nem csak rájuk vonatkozik. De kétségkívül kettejük viszonya áll a kötet középpontjában. Ám nem ez az egyetlen kapcsolat, aminek nagy figyelmet szentel a kötet, de ezekről majd egy kicsit később.
Az előző kötet ugye azzal ért véget, hogy Sara el akarja hagyni Japánt - jórészt az édesanyja nyomására -, miközben a rendőrség - néhány diák vallomása alapján - Setsuna után kezd nyomozni Kato megölésének ügyében. Emiatt aztán úgy tűnik, a testvéreket végleg elszakítja egymástól az élet... Végül azonban, Kurai és Kira közbenjárásának hála, a fiúnak sikerül megszöktetnie a húgát a tokiói reptérről. Bár minden remekül alakul - ez nem szorul különösebb részletezésre, azt hiszem -, boldogságuk mégsem lehet teljes, mivel a maguk módján mindketten bűntudatot éreznek amiatt, amit Kira tett értük. Hiszen a fiú egészen addig elment, hogy saját magára vállalta a gyilkosságot. Itt ütközik ki először, hogy valójában nem csak azért kötődik Setsuna-hoz, mert az Alexiel legújabb reinkarnációja, hanem sokkal inkább azért is, mert a maga különös, és gyakran érthetetlen módján, barátjának tartja ezt a kelekótya fiút.
Mellesleg, ez a rész elég sokat foglalkozik Kira-val. Kiderül, hogy kinek a testét szállta meg, s hogy az a gyermek mire kérte. Az már más kérdés, hogy a kisfiú utolsó kívánságát sikerült-e teljesítenie... Ugyanakkor az ő emlékeiből derül ki az is, hogy milyen tragikus sors vár Alexiel-re minden egyes újjászületésekor. Ráadásul, nem ritka, hogy éppen olyanok veszik el az életét, akik valójában a legjobban szeretik őt.
Az angyalok ebben a kötetben számomra kevésbé voltak idegesítőek, igaz, talán azért, mert az újonnan behozott Metatron teljesen elvonta a figyelmemet a többiekről. Na, hogy ő kicsoda, erre még nem sikerült rájönnöm. Az biztos, hogy a kinézete ellenére - lehet vagy három éves - ő a leghatalmasabb valaki az egész mennyországban. De arra még nem jöttem rá, hogy ő most tulajdonképpen angyal akar-e lenni, vagy valami más, remélem, idővel megvilágosodom ezen a téren. Mindenesetre, az biztos, hogy jósálmai vannak, amik minden körülmények között teljesülnek.
Rosiel szinte egyáltalán nem szerepel most, lényegében csak egy visszaemlékezésben találkozunk vele, ami Katan nevéhez fűződik. Mint kiderül, ez az angyal nem más, mint Rosiel saját teremtménye, aki a legalacsonyabb szintű grigoriból - ami igazából csak egy lebegő részecske a levegőben -, valódi angyalt teremt. Én a magam részéről nem gondoltam volna, hogy a Gépangyal ekkora hatalommal bír, de ez volt az a pont, amikor elkezdtem gondolkodni: lehet, hogy az angyalok lassan nagyobb hatalomra tesznek szert, mint maga Isten? Hiszen a teremtés az ő privilégiuma, de ha erre az egyik kedvence is képes, akkor előbb-utóbb lehet, hogy letaszítják arról a bizonyos trónusról. Akkor viszont garantáltan beköszönt a világvége.
Apropó, világvége: akármennyire is rajongok ezért a részért, azért a végén mindig kiborulok, függetlenül attól, hogy hányadszorra olvasom újra. Egyszerűen nem fér a fejemben, hogy lehet úgy lezárni egy kötetet, ahogyan Kaori-nak sikerült, de azzal vigasztalom magam, hogy mégis csak egy húszrészes mangáról van szó, tehát még nincs minden veszve. De azért elgondolkodtató, hogy vajon létezik-e bárki ebben a sorozatban, akinek nincs félnivalója?
Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Sara, Kira, Alexiel, Anakhe
Gyűlölt karaker(ek): Kirie
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Oroszlány Balázs
Kiadta: Delta Vision Kiadó
Év: 2008
Oldalszám: 208
Sorozat: Angyalok menedéke (#3)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése