2018. október 12., péntek

Blogturné - Simone Elkeles: Visszatérés a Paradicsomba

Miért: Simone Elkeles.

Tartalom: Caleb Becker nyolc hónapja ment el Paradise-ból, és magával vitte a titkot, amiről megígérte, hogy a sírig őrizni fogja. Ha kiderülne az igazság, mindent tönkretenne.

Maggie Armstrong igyekezett erős maradni, miután Caleb összetörte a szívét és eltűnt. Valahogy sikerült továbblépnie. Eltökélte, hogy új életet kezd.

Csakhogy Caleb és Maggie kénytelen együtt részt venni egy nyári kiránduláson. Próbálnak nem törődni az egymás iránt érzett vonzalommal, de az eltemetett érzések a felszínre törnek. Caleb kénytelen szembenézni az igazsággal, hogy mi történt aznap este, amikor Maggie balesetet szenvedett, máskülönben a titok tönkreteszi a kapcsolatukat, és örökre közéjük áll.

Semmi sem tart örökké… még a búcsú sem. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Oké, ebben a részben Caleb szimplán egy seggfej. Egy rohadt nagy seggfej. Annyira felidegesített a könyv elején, hogy az utálatom iránta a könyv feléig, vagy talán még tovább is tartott. Értem, hogy meg van sértődve azon, hogy jogtalanul csukták le. Ami, egyébként teljesen jogos, meg minden. De az a stílus, amit megenged magának, na az... Az fájt. Úgy dobálgatta Maggie-t az érzései között, mint valami labdát, attól függően, hogy épp milyen kedve volt. Még szerencse, hogy a lányt kemény fából faragták, és az esetek többségében fel tudta vele venni a versenyt, mert különben nem kizárt, hogy agyvérzést kaptam volna. 
A RE-Start program, mint olyan, nagyon jó ötlet - amennyire tudom, Amerikában a mai napig működik ehhez hasonló dolog, azzal viszont nem vagyok tisztában, hogy itthon van-e hasonló prevenciós kezdeményezés -, de... egyértelműen lerí, hogy a történet szempontjából egyetlen egy célja volt, hogy a hőseink rá legyenek kényszerítve, hogy egy légtérben tartózkodjanak, és így az érzelmeik újra lángra kaphassanak. Nem haragszom érte, de szerintem ennél valahogy jobban is meg lehetett volna ezt oldani. Szintén a program hátránya, hogy behoztak egy rakat mellékszereplőt, akiket azonban nem igazán fejtett ki. Erinről például egyetlen egy mondatra elegendő információnk van, és kész. És csak zárójelben jegyzem meg, hogy azalapján egy egész könyvet meg lehetne írni róla. Nem hiszem, hogy meg fog történni, de hátha. 
A másik: a történet lezárása szerintem el van kapkodva, de nem is kicsit. Annyira gyorsan történnek az események, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Hol ez bukkan fel, hol az, hol A problémát oldják meg másodpercek alatt, hol C-t, majd eszükbe jut a B is. Itt már mindent csak belenget Elkeles, de arra nem veszi a fáradtságot, hogy rendesen megírja. És az első rész tükrében: szerintem ez nagyon nagy gond. Komoly témákat feszeget ugyanis, de arra már nem telik tőle, hogy ezeket fel is építse. És igen, emiatt rohadt csalódott vagyok. Arról nem is beszélve, hogy mindezek után, a történet legvége annyira szirupos, hogy felfordult tőle a gyomrom. 
Amennyire szerettem az első részt, és tartottam majdhogynem remekműnek a benne levő drámaiság miatt, annyira érzem most gyengének, sőt, akár bénának is ezt a lezárást. A stílusra most sem tudok panaszkodni, mert az remek volt, mint mindig, de ez a történetvezetés... Számomra ez volt a halál netovábbja.

Kedvenc karakter(ek): Matt, Maggie
Gyűlölt karakter(ek): Caleb
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Kiadta: könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 272
Sorozat: Leaving Paradise (#2)



Résztvevő blogok listája:

10.12 - CBooks
10.14 - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Szerencsére már elég sok Simone Elkeles regény megjelent magyarul, amit velünk együtt sokan a szívetekbe zártatok.

A mostani játékunk egyszerű: ismerjétek fel, hogy az adott idézet melyik Elkeles könyvből származik, és írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

– Te követsz engem? – kérdezi, de nem néz a szemembe. 
– Aha. 
– Miért? 
– Őszintén? 
Végre rám néz, és felvonja a szemöldökét. 
– Ott akarok lenni, ahol te – osztom meg vele az egyetlen igaz és őszinte választ.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése