2017. június 7., szerda

Blogturné #243 - Colleen Hoover, Tarryn Fisher: Soha, de soha 2.

Miért: Sorozatfolytatás

Tartalom: Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!


Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Kezdjük a legfontosabb problémámmal, amin még mindig nem tudom túltenni magam, pedig higgyétek el, én megpróbáltam. De még mindig ott dobol a fejemben a kérdés: miért kellett ezt a történetet három vékonyka kötetre szétdarabolni? Miért nem lett volna jobb, ha a hármat összetéve lesz egy max 400 oldal körüli regény, amit egyben elolvasva az ember úgy érzi, olvasott egy jó, összeszedett, de mégis misztikus történetet, míg én most a darabolás következtében inkább egy katyvasz olvasásaként fogtam fel ezt a két részt. Úgy érzem, hogy ennek éppen az az oka, hogy vannak szünetek az egyes részek olvasása között, és kicsit nehezemre esik visszailleszkedni abba a hangulatba, mint ami mondjuk az első részben volt. Néhol kicsit idegesített, hogy az egész történetből valahogy süt a kilátástalanság és a bizonytalanság, hiszen a hőseink még nem teljesen értik, mi történik velük pontosan - a miért meg... hát azt főleg -.
Viszont, ami nekem egy hatalmas pozitívum volt,az az, hogy ez most, ellentétben az első résszel, inkább Silas-központúnak éreztem. Végre több részlet derül a ki a múltból, ami elől mintha mindketten mániákus módon menekülni szeretnének... Amit, végül is, valahol megértek, de én mindig is úgy gondoltam, hogy annak, ha futunk egy probléma elől, nem sok értelme van, ők pedig, mind Silas, mind pedig Charlie, félnek szembenézni vele. Meglepően nagy szerepet kap ez az egész Silas és Ashley-vonal - ha emlékeztek még, utóbbi az iskolai pszichológus, aki valamiért ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy összejöjjön egy gimnazista fiúval, mit ad isten, a főszereplőnkkel -, aminek hála én újra megállapítottam magamban, hogy ez a csaj finoman szólva nem komplett. Péklapát kategória, de nagyon.
Charlie szála viszont - és ez kimondottan meglepett -, elég parás lett. Az még hagyján, hogy hol van (most épp dilemmázok, hogy ez vajon mennyire spoiler, vagy sem), de amilyen hangulatot fest ott Hoover - azt hiszem, Charlie nézőpontját ő írja -, hát az üt. Pedig én az első részben nem voltam elájulva a lánytól, de itt, komolyan mondom, többször is összeszorult miatta a szívem. Mivel ő ugye a Never, Never 1. végén elvesztette az emlékeit, fogalmazzunk úgy, hogy vannak gondok. Gondok és persze titkok. Esküszöm, itt még több rejtély kerül felszínre, mint korábban, így számomra egyre inkább egy katyvasz az egész. De, éppen ezért, kezdek kíváncsi lenni a folytatásra, mert most már tényleg érdekel, mire megy ki ez az egész pár naponta nyomunk egy teljes emlékezet törlést dolog.
Ez a rész még kevésbé romantikus, mint az elődje, de nekem ez egyébként pozitívum, mert én még mindig nem érzem a kémiát Charlie és Silas között. Mivel együtt nőttek fel, nekem ez a szerelem inkább tűnik beleerőltetettnek, mint valósnak.
Szerintem, akinek eddig nem volt szerencséje a történethez, várja meg a harmadik részt, és egyben olvassa el, én is így tervezek majd nekiállni a harmadiknak, hátha úgy érthetőbb lesz, és úgy alkot majd teljes egészet, ahogyan bízom benne.


Kedvenc karakter(ek): Silas
Gyűlölt karakter(ek): Ashley
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Matyola Melinda
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 120
Sorozat: Never, never (#2)


Résztvevő blogok listája:

06.07. CBooks
06.08. Desz Könyvajánlója

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során belebújhattok Silas és Charlie bőrébe.
Colleen Hoover és Tarryn Fisher magyarul is megjelent regényeit alapul véve fiktív nyomozásra hívunk benneteket - történt ugyanis, hogy az egyik szereplő elveszett. Ki, hol és kivel van, ki keresi kinek a segítségével? - ezek azok a kérdések, amelyre fényt kell derítenetek.

Minden állomáson találtok egy kérdést, valamint néhány információ morzsát, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, kire, mire vagy milyen helyszínre gondoltunk. Annyit segítünk, minden karakter, épület, hely a két írónő történeteiből származik. Jó nyomozást!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi postacímre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.


Milyen épületben vannak az elveszettek?
“ - Itt nem lehet sátrazni - magyarázza -, de vannak ilyen kis építmények, amiket kiadnak. Úgy néznek ki, mint a sátrak, csak nagyobbak és fapadlójuk van."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése