2017. június 6., kedd

Blogturné #242 - Maggie Stiefvater: A Hollókirály

Miért: Sorozatzáró.

Tartalom: Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja. És szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi az élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a fiút.

A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik. (Könyvmolyképző)




Vélemény: Hát, ez a nap is eljött. Egy újabb szériának inthetek búcsút, ráadásul most egy olyannak, ami meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Hiszen, amennyire rajongtam annak idején a Hollófiúkért, a folytatásai valahogy egyáltalán nem tudtak lenyűgözni, vagy magukkal ragadni. Nem azért, mert annyira rosszak lettek volna - Gansey helyenként minősíthetetlen viselkedését leszámítva -, hanem mert időközben rá kellett jönnöm, hogy Stiefvater stílusa nem igazán jön be nekem, hiszen olykor teljesen feleslegesnek tetsző leírásokba torkollnak a fejezetek, plusz néha a karakterek irányításával se tudtam mit kezdeni, ha emlékeztek még például Maura és Szürke esetére, amin a ma napig nem sikerült túltennem magam. Bár, ez a terjengőssége határozottan jól jött, ha az érzelmek megvilágításáról volt szó, hiszen ezeket jól vissza tudja adni ezáltal, de a tájleírásai... nem is tudom, engem inkább elaltattak. És ez persze nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cselekmény annyira, de annyira lassan indult be, hogy az talán nem is igaz.Utána már határozottan élveztem az olvasást, de el kellett jutni a fordulópontig. Na, de vissza a korábbi gondolatmenetemhez. 
A magam módján izgatottan vártam, hogy mire futtatja majd ki a lezáró kötetet, hiszen az előző részekben én sok olyan szálat véltem felfedezni, amikkel akkor és ott nem kezdett semmit, de most, a lezárásban, csak elő kellett venni. Engem leginkább a Ronanes részek érdekeltek - nem véletlenül, szerintem ő és Láncfűrész jelentik a könyv abszolút fénypontját. Ő az, aki az én szememben egyszerre fejlődött rengeteget, és maradt mégis, a maga furcsaságaival együtt is rendkívül szerethető.  Furcsaság alatt érthetjük az egész könyvre jellemző misztikus világot is bár nekem elsősorban az álmok jutnak eszembe, amik talán itt játsszák a leginkább kulcsszerepet. 
Az az érdekes, hogy valójában mind a négy főszereplőnknek - bár az én az utóbbi időben úgy érzem, Blue jobban hasonlított egy mellékszereplőre, mint valódi főhősnőre -  megvan a maga kis szála, ami aztán lassan kibontakozik, és egy ponton összefonódik egyikkel-másikkal, és alkot végül egy egészet. Nem emlékszem, hogy a korábbi részekben is ennyire azt éreztem volna, hogy a szereplőink teljesen külön utakat járnak, viszont ez meglepő módon tetszett, mert ez olyasvalami, amit nem nagyon láttam más könyvekben. 
Több érzelem volt végre ebben a részben, mint a korábbiakban. Jobban át lehetett érezni, miként viseltetik egymás iránt Gansey és Blue, vagy éppen Ronan és Adam. Végre éreztem, hogy  a döntéseknek és az érzéseknek súlya, még akkor is, ha ezeket nem mutatták ki minden esetben, de ott voltak és átélhetőek voltak. Lehet, én olvastam felületesebben, kevésbé belefeledkezve a korábbi részeket, de nekem itt vált hihetővé az egész.
Noha Blue családjától továbbra is frászt tudok kapni, mert szerintem az egész társaság komplett elmebetegekből áll helyenként, és komoly csodálattal adózom Blue-nak, amiért ő ennek ellenére, relatíve normális ember lett mégis, azt hiszem, ez lett a kedvenc részem. 
Nem szeretnék magáról a történetről beszélni, mert ezt olvasni kell. Rajongóknak ajánlom elsősorban, ha valaki nem rajongott az előzőekért, akkor szerintem adjon magának egy kis időt, és várják meg, amíg a könyv megszólítja.


Kedvenc karakter(ek): Adam
Gyűlölt karakter(ek): Blue családja
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Molnár Edit
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 440
Sorozat: The Raven Cycle (#4)


Résztvevő blogok listája:

06.06. CBooks
06.09. Deszy könyvajánlója 

Nyereményjáték:

A Hollókirály az utolsó rész Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatában. A megjelenésre hangolva a mostani játékban visszatekintünk a korábbi részekre. A feladat igen egyszerű lesz: a résztvevő blogokon egy-egy kérdést találhattok az előző kötetekkel kapcsolatban, amelyet a Rafflecopterben kell megválaszolnotok. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy példányt Maggie Stiefvater: The Raven King - A Hollókirály című könyvéből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Milyen becenevet adott Gansey Bluenak?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése