2016. február 29., hétfő

Évszakzárás #3 - 2015 tele

Forrás

Ismét véget ért egy évszak - legalábbis naptári értelemben -, ezért megint csak eljött az ideje, hogy összegezzük, milyen könyveket olvastam ezen a télen. Mivel a december a blogturnékról szólt - és persze a január nagy része is -, szerintem nem okoz majd meglepetést, hogy bizony, ezek a könyvek voltak ismételten túlsúlyban. Megint csak feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon ez az állapot mikor fog megváltozni, de egyelőre kétlem, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne.

Összesen: 35 db

Blogturnés könyvek: 33 db
"Szabadidős" olvasmányok: 2 db

Young-Adult: 18 db
New Adult: 9 db
Szórakoztató irodalom: 6 db

A decemberi és a januári hajtás miatt - ünnepi megjelenések, és a mindenki által "imádott" vizsgaidőszak - révén, már azt is sikerként könyvelem el, hogy legalább két, nem turnés könyvet sikerült elolvasnom, ráadásul mindkettőt imádtam. Sőt, igazából hármat, de mivel az Endgame-ről csak márciusban érkezik bejegyzés, és nem is voltam odáig érte, ezért ezt az egyet most nem sorolnám ide. Az biztos, hogy a rengeteg olvasás miatt néha kicsit úgy éreztem, már kezd elmenni a kedvem az egésztől, főleg a YA-könyvektől, ugyanis egy idő után annyira összefolytak a fejemben, hogy rendesen jegyzetelnem kellett az olvasások végén, hogy tudjam, melyik kötetben mi volt. Erre azonban lehetett számítani a kiadóknál tapasztalt decemberi dömping miatt, szóval annyira nem lepődtem meg ezen.
Ettől függetlenül, megint lett néhány kedvencem, amikre szívesen gondolok vissza ezzel a téllel kapcsolatban:

Catherine Doyle: Inferno
Kelly Oram: Cinder & Ella
C. J. Roberts: Epilógus 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése