Blogturné #5 - Patrick Ness: Soha nincs vége

Miért: Egy ideje már szemeztem az író könyveivel.

Tartalom: Amikor a jéghideg víz a bőrödhöz ér, még nem vagy biztos benne. De amikor kezded elveszíteni az uralmat a tested felett, amikor először megérzed a reccsenést valahol a lapockád tájékán, majd amikor a koponyád éles csattanással a sziklának ütődik, már biztosan tudod: itt van vége….

Vagy mégsem?

Nem. Soha nincs vége. Hogy miért? Tarts velünk május 1-13-ig Patrick Ness felkavaró és ragyogó könyvének blogturnéján, s talán megleled a választ a kérdésre. A turné során megismerheted a regény roppant tehetséges íróját, a könyv nagyszerű karaktereit, olvashatsz virtuális világokról, mazsolázgathatsz az idézetek között, és ha ügyesen használod az eszed, megnyerheted Patrick Ness: Soha nincs vége című könyvének egy példányát!

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben. Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van. Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely? Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni. Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége… Patrick NESS új ifjúsági regénye. Ismét felkavaró, megindító, letehetetlen könyv a világszerte elismert szerzőtől. (Vivandra)

Vélemény: Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, az első másodpercekben olyan érzésem volt, mintha egyszer már a kezemben tartottam volna ugyanezt. Kellett néhány pillanat, mire rájöttem, hogy ez talán nem véletlen, hiszen nem is olyan régen olvastam Rachel Wardtól a Nem enged a mélység-et, ami ehhez kísértetiesen hasonló helyzetet vázol fel - legalábbis a kezdés terén -, csakhogy itt az áldozat szemszögéből kísérhetjük figyelemmel a történetet. Gyakorlatilag vele együtt éljük át a halálát. Itt jöttem rá, mi jelenti az igazán nagy különbséget Ward és Ness stílusa között. Ward inkább a lelki vonatkozásokra helyezi a hangsúlyt, míg Ness elképesztő hitelességgel írja le a főhőse halálát. Gyakorlatilag mi magunk is átéljük Seth elmúlását... vagy mégsem?

Be kell vallanom, hogy a történet eleje, bár érdekes, ha az ember nincs éppen egy igen mély, melankolikus hangulatban, akkor az első száz oldalt garantáltan unni fogja, ugyanis leginkább arról van szó, hogy a fiú teljesen egyedül van, és próbálja kitalálni, hogy hogyan is került ebbe a számára pokolnak tűnő világba, ahol nincs senki. Ugyanakkor, ez egy remek alkalmat nyújt az írónak arra, hogy emlékek útján bemutassa, miként is jutott el a főhőse a halála pillanatáig. Majd ebben a pokolban felbukkannak újabb emberek is, és ez egyébként alighanem a regény egyik legnagyobb rejtélye: hogy kerülnek vadidegenek a te személyesnek hitt poklodba - akik egyébként szintén érdekes karakterek, bár időbe telik, mire megismerhetjük őket -? Nos, a válasz kiderül a könyvből, és én úgy gondolom, hogy ez alighanem az egyik legjobb rész az egészben.

Seth még gyerekkorában elköltözött a családjával Amerikába, de alapvetően angol - erre egyébként több, olykor humoros utalás is található a könyvben. Ám túl azon, hogy angol, még meleg is, amit igazából csak egy dolog miatt emelnék ki ebben a történetben, az pedig az, ahogyan ezt Ness felvázolja a regényben. Annyira apró utalásokból építi fel ezt a szálat Seth és Gudmund között, hogy az valami elképesztő. Egy nagyon egyszerű szerelmi történetet annyi drámaisággal képes felruházni, hogy az olvasó akár el is hiheti, hogy a kapcsolatuk is közrejátszott abban ami a főhősünkkel történt, igaz, én ezt elsősorban a szülők számlájára írom. 

Seth édesanyja például az önzésnek egy olyan magas fokára jut el, hogy én komolyan mondom, szívem szerint addig ráztam volna azt a nőt, amíg észhez nem tér, és fel nem fogja, hogy neki valójában két fia van, és nem csak egy. Az édesapa ugyan próbál valamilyen kapcsolatot kialakítani az idősebbik gyermekével - példának okáért ő egyáltalán nem tör pálcát felette amiatt, hogy az, ami -, de ő meg annyira papuccsá vált a felesége és a gyógyszerek hatására, hogy sok esetben olyan, mintha ott se lett volna. Bizonyos értelemben ugyanaz a láthatatlanság jellemzi, ami Seth-et, tehát sokszor úgy érezhetjük, hogy a Wearing család csak és kizárólag az anyából és Owenből áll.

Miután túljutunk ezeken a visszaemlékezéseken és azon az öngyilkos-hangulaton, amibe a történet kezdete hajszolhat minket, amint beindul a valódi cselekmény, olyan érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy teljesen más könyvet tartana a kezében. Az események ugyan nem gyorsulnak fel túlzottan, de rengeteg új információt kapunk, amiket szabályosan meg kell emészteni ahhoz, hogy utána össze tudjuk kapcsolni az újonnan jövő apró morzsákkal. Azonban még így sem kapunk egy igazán komplex képet arról, hogy miként is működik az a világ, amelyet Ness bemutat nekünk. Ez egyébként egy nagyon izgalmas téma, de ennek boncolgatását én későbbi blogturnékra bíznám. 

Rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul egyébként, amelyeken nekünk kellene elgondolkozni és egyúttal továbbgondolni, hogy vajon pontosan mi történhetett. Ezzel a megoldással nekem csak a történet végén volt bajom, de ott nagyon. Iszonyatos függővég, ami, mivel legjobb tudomásom szerint nem lesz folytatás, engem kimondottan frusztrál. Amikor becsuktam a könyvet az első mondat, ami kicsúszott a számon, ez volt: "Ne már!".

Igazából egy nagyon érdekes és mély élményt nyújt a könyv, én leginkább egy esős délutánra ajánlanám mindenkinek. Én ugyan még nem olvastam az írótól mást, de szerintem érdemes ezzel kezdeni, akik pedig eddig is rajongtak Patrick Ness könyveiért, alighanem ezt is imádni fogják. 

Amit egyébként az íróról tudni érdemes: 1971. január elsején született Virginiában, de jelenleg Londonban él. Amellett, hogy számos könyvet írt, a rádiózásban is otthon van, több állomásnak is írt már, mint például a Radio 4 és a Sunday Telegraph. A könyveit többször díjazták is: Guardian Children’s Fiction Prize, the Booktrust Teenage Prize, és Costa Children’s Book Award díjakat sikerült bezsebelnie. Ha valaki most április 26-án járt a Könyvfesztiválon, találkozhatott is vele.

Eddig megjelent művei:

- Kés a zajban

- Válasz és kérdés

- Háború a békéért

- Szólít a szörny

- Soha nincs vége

Kedvenc karakter(ek): Seth, Regine

Gyűlölt karakter(ek): - 

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Lázár Juli

Kiadta: Vivandra Kft. 

Év: 2014

Oldalszám: 400

Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

05.01. - Roni Olvas
05.03. - CBooks
05.05. - Könyvszeretet
05.07. - Zakkant olvas
05.09. - Media Addict
05.11. - Always Love A Wild Book
05.13. - Nem harap a...

Nyereményjáték:

A történet során Seth állandóan rejtélyekkel és kérdésekkel találja szemben magát. Ébredésének első pillanatától kezdve, mint egy kirakós darabkáit, úgy próbálja összerakni az életét, a múlt eseményeit, a jelen furcsaságait.
Így aztán a Soha nincs vége blogturné nyereményjátéka is a gondolkodásra és a logikára épül, segítségünkre hívva a könyv szereplőit és azok jellemző tulajdonságait.
Minden blogon találsz egy állítást - összesen tehát 7 db-ot. A 7 állítást figyelembe véve, azok információs tartalmát kiszűrve, kilogikázva a következő kérdésre kell választ adni:
Ki fut sportszerűen a regény szereplői közül???
/a kiadó kizárólag magyarországi postacímre postáz! Segítségül: a választ a bejegyzések némelyikében is megleled, ha figyelmesen olvasol!/

a Rafflecopter giveaway

Rachel Ward: Számok - A menekülés

Miért: Abstractelf ajánlotta.

Tartalom: Jem tizenöt éves, londoni lány, zűrös kamasz. Mióta az anyja kábítószer túladagolásban meghalt, egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerül. Tudja, hogy semmi sem tart örökké, sőt egészen pontosan tudja, meddig tart ez az egész. Nem létesít kapcsolatot az emberekkel, próbál nem a szemükbe nézni, és őrzi a titkot már tizenöt éve.  

Mindenkinek van a szemében egy szám, de gondolom én vagyok az egyetlen, aki ezt meg is bírja látni. Amúgy, én se csak úgy egyszerűen látom őket, persze, hanem valahogy ott vannak. A levegőben vannak. Vagyis inkább úgy belülről jelennek meg nekem. Érzem ezeket a számokat. Valahol a szemem mögött érzem meg őket. De azért ott vannak, tényleg. Nem lényeg, ha nem hiszel nekem, attól még ott vannak. És tudom is mit mutatnak. Akkor értettem meg, amikor az anyám meghalt. 

London egyik külvárosi negyedében szegődik Jem mellé Spider, a nyurga és izgága fekete srác, aki megpróbál a társa lenni. De el lehet-e mondani valakinek végre a számok és a halál titkát? Mi történne, ha mindannyian előre ismernénk halálunk időpontját? (Librum)

Vélemény: Ilyen még sohasem fordult velem elő. Tetszett a könyv, a történetét szabályosan faltam, ám a stílusa eleinte - sőt, ha őszinte akarok lenni, később se - egyáltalán nem tetszett. Végre egy olyan könyv, ahol nem feltétlen a kiművelt, jónevű - vagy legalábbis átlagos - középiskolába járó lány a főszereplő, hanem olyasvalaki, aki nem is állhatna távolabb ettől a leírástól. Amolyan kisegítő-osztályba jár, ahol a tanárok egyedüli célja, hogy valamilyen úton-módon elrugdossák a diákokat az érettségiig, hogy aztán az alantasabbnál alantasabb munkákból próbálják meg fenntartani magukat. Emellett iszik, dohányzik, káromkodik, mint a kocsis, és mégis, meglepő módon, ettől lesz jó, vagyis, jobban mondva, inkább emberi. Róla könnyedén elhiszed, hogy hús-vér ember, mert a legtöbben már találkoztunk ilyennel. S egy olyan ember, aki, még, ha nem is hisszük el róla, igenis, meg akar változni. S képes is rá, csak hinnie kell benne. Ennyi az egész.

S ugyanez a helyzet Spiderrel - becsületes nevén Teddy -, Jem haverjával is. Az ő kuriózumát az adja, hogy Ward többször is kiemeli a fiú afrikai származását, s hozzáteszi, hogy ezzel még most is - a regény 2009-ben játszódik - képes feltűnést kelteni Angliában. Na, nem a fővárosban, ahol kis túlzással, a világ összes nációja megfordult már legalább egyszer, hanem a kisebb településeken, ahol viszont nincsenek hozzászokva az emberek az ilyesmihez. Spider kilóg a sorból. Nem is kicsit. Kettejük kapcsolata leginkább egy hullámvasúthoz hasonlóan ingázik fel s alá, annak függvényében, hogy Jemnek éppen milyen kedve van. A képessége miatt igyekszik minél nagyobb távolságot tartani az emberekkel, ám Spider nem tágít mellőle, sőt, éppen ellenkezőleg, bármikor a lány segítségére siet, ha annak szüksége lenne rá. Amolyan igazi önfeláldozó jellem. S, bár eleinte szentül hittem, hogy puszta kalandvágyból teszi ezt, idővel rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Teddy tényleg ilyen. Hogy ez a nagymamája, Val hatása-e, vagy valami másé, számomra nem derült ki a történetből. De ettől függetlenül, nagyon megszerettem.

Én személy szerint azokat a részeket élveztem a legjobban, amiket Jem és Spider meneküléssel töltöttek. Izgalmasak és lendületesek voltak, mindig volt miért izgulnom, hol azért, hogy megtalálják-e őket, hol meg azért, hogy sikerül-e egyáltalán némi ennivalóhoz jutniuk. Bár, be kell vallanom, hogy minden lelkesedésem ellenére, számomra kissé furcsa volt. Mármint, tényleg nem tettek semmit, csak annyit, hogy elkerültek egy közelgő katasztrófát, amit nem tudtak volna megakadályozni, hiszen ki hitte volna el a lánynak, hogy látja az emberek halálának időpontját? Senki, finoman szólva. Mégis menekülnek, a rendőrség üldözi őket, holott, ha hagyták volna, hogy a zsaruk egyből kihallgassák őket, az első pillanattól kezdve egyértelmű lett volna, hogy semmi közük az egész balhéhoz. De ez persze csak az én véleményem.
Bármennyire is szerettem volna, nem nyerte el a tetszésemet. Vannak benne jó, és nagyon érdekes részek, de legtöbbször úgy éreztem, a történetvezetés nem állja meg a helyét... Ráadásul a vége hihetetlenül összecsapottnak tűnt a számomra. Mintha Ward minél előbb be szerette volna fejezni ezt a könyvet, ahelyett, hogy a lehető legjobban kidolgozza. Ígéretesnek tűnt, ám nem azt adta, amit vártam. 

Ugyan, nem fogok iparkodni, hogy mihamarabb olvashassam a folytatást, de azért nagyon bízom benne, hogy a következő rész már sokkal jobb lesz.

Kedvenc karakter(ek): Spider
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bajkán László
Kiadta: Librum Kiadó
Év: 2010
Oldalszám: 272
Sorozat: Számok (#1)