A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szürke ötven árnyalata koppintás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szürke ötven árnyalata koppintás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 6., vasárnap

Blogturné #145 - Meredith Wild: Rád kattanva 2.

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Erica Hathaway és Blake Landon, az álompár sötét szerelmi története folytatódik…


Erica végre beindítja a vállalkozását, de Blake nem tudja megtagadni önmagát, és a háttérből irányítani akar. Miközben kis játszmáik a nyilvánosság előtt zajlanak, zárt ajtók mögött minden a szenvedélyről és a veszélyről szól. Erica új segítőt vesz fel a rátermett Risa személyében. Risa azonban korántsem az, akinek mutatja magát, ugyanis feltett szándéka, hogy tönkreteszi Ericát, és megszerzi Blake-et…


Daniel Fitzgerald indul a kormányzói székért, de a pszichopata Mark veszélyezteti a kampány sikerét, ezért Daniel sorsdöntő lépésre szánja el magát. A mostohaapa Ericát is megzsarolja, hogy ha nem száll be támogatóként, annak Blake látja majd kárát, mire a lány – hogy megóvja szerelmét – szakít vele. Blake viszont nem az a férfi, akit ilyen könnyen félreállíthatnak… (Libri)


Vélemény: Továbbra is az a legnagyobb bajom ezzel a történettel, hogy próbálja sokkal többnek beállítani magát, mint ami. Tény és való, akad benne egy viszonylag kreatívnak mondható alapötlet - gondolok itt Blake hacker mivoltára, amiből véleményem szerint nagyon sok mindent ki lehetne hozni, ha Wild időt és energiát szánna rá -, azonban sajnálatos módon, azt tapasztalhatjuk, hogy nem kezd vele semmit. Csak bedobta nekünk az első részben, mint amolyan érdekességet, de a folytatásban semmi haszna nincsen. 
Már az előző kötetnél is lehetett érezni, hogy az írónő rengeteget meríthetett a Szürke ötven árnyalatából, azonban a Rád kattanva 2.-ben ezt sikerült olyan szinten túlzásba vinnie - hogy enyhén fejezzem ki magam -, hogy nekem végig az volt az érzésem, mintha E. L. James "mesterművét" lapozgatnám. Ez leginkább az erotikus részeknél volt fájdalmasan egyértelmű, amelyből nem meglepő módon, kapunk ám dögivel. Egyik-másik nem is volt olyan rossz, de azért a legtöbbnél úgy éreztem, mintha egy az egyben át lett volna emelve a fentebb említett elődjéből. Sok esetben még a párbeszédek is kísértetiesen hasonlítottak egymásra, és szerintem ez nem tett jót a könyvnek. Sokkal jobb lett volna, ha Wild mert volna több egyediséget belevinni. Nem arról van szó, hogy ez az enyhe BDSM-vonal már annyira lerágott csont lenne - hiszen ez valójában egy elég nagy szubkultúra, amiből jócskán meríthetnek az írók, ha szeretnének, úgy, ahogyan az W.W. Hollowaynek is sikerült A bíbor lakosztállyal, ami a dominanciára épülő kapcsolatok egy másik részét mutatta be nekünk. 
Erica karakterével kapcsolatban egyébként éreztem némi pozitív irányú változást, mintha jobban a sarkára mert volna állni Blake irányításmániás viselkedésével szemben. Persze, ez még mindig nem volt annyira mérvadó, de én egy javuló tendenciaként értelmeztem. 
Blake ugyanazt a stílust képviseli, mint korábban, talán annyi különbséggel, hogy most az erőszakos oldala sokkal inkább előtérbe került, mint korábban. Ez persze magyarázható azzal, amit a fülszövegben is olvashattatok, miszerint, a lány kényszerből megszakítja vele a kapcsolatot. Na már most ez a kényszer dolog... Szerintem nagyon el lett rontva. Értem én, hogy ez lett volna a könyv legfőbb konfliktusforrása, és az is volt bizonyos értelemben, de sokkal jobban ki kellett volna dolgozni Danielt és a motivációját, mert csak ideig-óráig volt ijesztő az egész. Szerintem ez is egy olyan dolog, amit akár több köteten át szépen ki lehetett volna bontani, folyamatos feszültséget generálva vele ahelyett, ahogyan ezt Wild kezelte. 
James - Erica egyik alkalmazottja által - be lett hozva egy mondhatni félig-meddig szerelmi háromszögnek is betudható szál, ami egyébként szerintem nem volt olyan rossz, mert a fiú és a lány kapcsolatát sikerült viszonylag lassan felépítenie az írónőnek, de sajnos én ezt inkább csak amolyan lapkitöltésnek éreztem, mivel tudjuk, hogy Erica mennyire bolondul Blake-ért - és még mindig meg vagyok róla győződve, hogy ez elsősorban a férfi pénzének köszönhető -, ezért folyamatosan olyan érzésem volt, hogy céltalan a dolog, nem lesz meg a valódi súlya, és emlékeim szerint ebben nem is tévedtem nagyot. 
Aki szerette a Harwired-et, ennek is nyugodtan adhat egy esélyt, de ne várjon tőle sokat. Ez megint csak egy egyszerű, inkább erotikus, mintsem romantikus történet, amit akár egy este alatt el lehet olvasni, így egyszeri kikapcsolódásnak merem ajánlani. 

Kedvenc karakter(ek): Erica
Gyűlölt karakter(ek): Daniel, Risa
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Székely Szilvia
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 364
Sorozat: Hacker (#2)


Résztvevő blogok listája:

03.04. Kristina blogja

03.06. CBooks

03.08. Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Mennyire ismered a Hacker sorozatot? Azok között, akik a bejegyzésekben talált kérdésekre helyesen válaszolnak, a turné végén kisorsolunk egy példányt a Rád kattanva 2-ből


A helyes válaszokat a rafflecopter megfelelő részébe kell beírni.


A mai kérdés: Hány testvére van Blake-nek?

2015. augusztus 1., szombat

Blogturné #73 - Laureline Paige: Megtalállak még

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: New York szívében, egy toronyház elegáns irodájából nyíló titkos szobában veszélyes egyezség születik. 
A lány szemtelenül fiatal, intelligens és rámenős. Nappal egyetemista, éjjel felszolgáló egy bárban. 
A férfi sármos, makacs és célratörő, csak a mások feletti korlátlan hatalom hozza lázba. 
A lánynak sürgősen pénzre van szüksége, a férfi tisztességtelen ajánlatot tesz neki. 
A férfi látszólag mindent tud a lányról, a hatalmában tartja, rendelkezik a teste felett. Alayna Wither az a nő, akit talán még szeretni is tudna. 
A lány azonban sötét titkot őriz; megszállottjává tud válni annak, akit megszeret. Hudson Pierce, a bár új tulajdonosa, multimilliomos szépfiú úgy hat rá, akár a legkeményebb drog.
És a testet-lelket felőrlő hajsza megkezdődik… (Libri)

Vélemény: Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, a legelső gondolatom az volt, hogy ez gyakorlatilag a Szürke ötven árnyalatának - amivel, mint tudjátok, igen "jó" kapcsolatot ápolok - soron következő koppintása. Sajnos, ez több szempontból is igaz. Paige a fent említett könyvben fellelhető karaktereket mozgat. Megint adott a gazdag, irányításmániás férfi, aki lényegében megvásárolja a lány szeretetét, de olyan szinten, hogy nekem személy szerint leesett az állam. Értem én, hogy pénz beszél, de a való életben szerintem viszonylag kevés nő menne bele manapság, hogy lényegében egy kitartott nő legyen, mint ahogyan abba Alayna beleegyezik. az egyetlen különbség, hogy a mi női főszereplőnk nem egy szürke egérke, hanem elméletileg egy nagyon is céltudatos nő, de csakis akkor, ha munkáról van szó. Ha a szerelmi életéről... Na, erről majd egy kicsit később. 
Igazság szerint nem volt különösebb bajom a főszereplőinkkel, amin igen csak meglepődtem. Nem mondanám, hogy odáig lettem volna Hudsonért - nekem ez a mindent-megkapok-amit-és-amikor-csak-akarom típusú férfi nem igazán jön be -, de nem is mentem tőle neki az első szembe jövő falnak. Egy dolog zavart csak vele kapcsolatban, hogy még egy első részhez képest is alig tudtunk meg róla valamit. Bízom benne, hogy ez a folytatásokban változni fog valamelyest, mert szerintem ez a történet sok esetben egy karakterdráma szeretne lenni, de mintha az írónő még nem igazán lenne tisztában vele, hogy ezt hogyan lehetne megvalósítani. 
A történetvezetés is rendkívül hasonló, szerintem csak a vak nem veszi észre, honnan is származik az alapanyag ebben az esetben. Ettől függetlenül, a konfliktusforrás például eltér az előző részhez képest, és az is külön tetszett, hogy ennek a szálnak valójában nincs konkrét lezárása, így biztosra vehetjük, hogy a folytatásban is lesz szerepe, reményeim szerint nem is kevés, mert ezzel sikerült megnyernie magának. Mondom ezt úgy, hogy Hudson anyjánál kiállhatatlanabb, önzőbb, és bizonyos értelemben elmebetegebb nőt már régen nem láttam. Olyan számító, lenéző, és sok szempontból gyomorforgató húzásai vannak néha, hogy kedvem lett volna fejbe verni egy tompa tárggyal, így küldve át őt a másvilágra.
Éppen ezért, komolyan hittem benne, hogy utálni fogom ezt az egészet, majd néhány oldallal később rájöttem, hogy mégsem. Ezt a pálfordulatot pedig annak a remek csavarnak köszönhetjük, hogy a főszereplőnk Laynie tényleg nem normális. Ő maga szúr a belső monológjaiba olyan apró utalásokat a saját elmeállapotára vonatkozóan, amikből tudni lehet, hogy nem egészen kerek ez a történet. Igaz, most még csak apró jelzéseket látunk benne elsősorban - mint egy távolságtartási végzés, vagy az egyik pillanatban még túlságosan is aggódó báty, aki a következőben gyakorlatilag kidobja a testvérét az életéből -, de gondolom, ez is a folytatásokban fog kicsúcsosodni. 
Bár erotikus regényről van szó - és ennek megfelelően irreálisan gyorsan eljutunk az első ilyen jellegű jelenetig -, mégsem éreztem soknak, vagy túlzónak az ilyen jellegű részeket, annak ellenére, hogy azért akad belőlük igen szép számban. Paige jó, és nem közönséges stílusban írta meg ezeket a részeket, remélem, emellett a jó szokása mellett később is kitart majd. 
Szürke-rajongóknak kötelező darab, de azoknak is adhat egy kellemes olvasmányélményt, akik hozzám hasonlóan, finoman szólva sem rajonganak a szériáért. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy engem lepett meg a legjobban a tény, hogy nem kaptam agyvérzést a ténytől, hogy egy az egyben egy koppintást olvashattam. Nekem ezerszer jobban tetszett, mint az eredeti, és nem azért, mert hiányzik belőle a BDSM-vonal.

Kedvenc karakter(ek): Jack
Gyűlölt karakter(ek): Sophia
Pont: 7/10

 Alapok: 

Nyelv: magyar
Fodította: Horváth M. Zsanett
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 348
Sorozat: Fixed (#1)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiCiPlpundn2wQHrh8oer9BuINpF9ppf5dssvS4En8p0qAcGBcrRAAb5X3dDoYXcnbnqmxtvUBLu8aly8mFKNxLh5nduIV91s4fqa_9v7Z14weEBnEfnw8BIPBLV7Dcn_4JQgiijZR9EBQg/s1600/fixedonyoum.jpg

Résztvevő blogok listája:

1. 07.27. - Kristina blogja
2. 07.28. - Angelika blogja
3. 07.29. - Kelly & Lupi olvas
5. 07.31. - Insane Life
6. 08.01. - CBooks
7. 08.02. - Zakkant olvas
8. 08.03. - Könyvszeretet

Nyereményjáték:  

Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtik el a bloggerek a bejegyzésekben. Nektek az lesz a dolgotok, hogy megkeressétek  azokat és a rejtvény megfelelő sorába beillesztve a blogturné végén a fő megoldást beírjátok a rafflecopter dobozába.
A helyes megfejtők közül három példányt fogunk kisorsolni Laurelyn Paige: Fixed on you - Megtalállak még c. könyvéből.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
https://scontent-lhr3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/11800354_10203209867166298_87781489356610656_n.jpg?oh=38b4281fd235a5048229911aea919c25&oe=5641DF54

2013. április 16., kedd

Halállista #2 - Shayla Black – Lexi Blake: Rabul ejtett szűz

Miért: Épp mazochista hangulatomnál voltam.

Tartalom: Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.
Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt – elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat… Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.
Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál… (Ulpius)

Vélemény: FIGYELMEZTETÉS: A kritika erőteljesen SPOILERES!

Hadd mutassam be a vérbeli MM-könyvet, amit keresve sem találhatsz meg jobb, helyen, mint az Ulpius kínálatában. Számomra A szürke ötven árnyalata kapcsán kezdett kínosan egyértelművé válni, hogy a kiadó lassan, de biztosan rááll azoknak a könyveknek a kiadására, amik a logikát szeretik figyelmen kívül hagyni. Egy a lényeg: legyen benne jó sok erotikus töltet, és néhány szexjelenet. A többi mellékes. Persze, mindez nem több, mint személyes vélemény. Mégis, ez a könyv a tipikus példa erre. Nos, lássuk, miért.
A stílusa olyan, mintha J. R. Ward-ról koppintották volna, de ezzel önmagában még nem volt semmi bajom, egyszerűen azért, mert mindenkivel előfordul, hogy egyes írók bizonyos stíluselemeit a magáévá teszi. Ez szinte elkerülhetetlen. Viszont, amit történet terén alkottak... Na, az valami siralmas.
Adott a három testvér, Gavin, Slade és Dex, akik egytől egyig halálosan szerelmesek Hannah Craig-be, a legidősebb férfi titkárnőjébe. De, hogy miért? Mit szeretnek abban a 25 éves SZŰZ - most komolyan? - szőkeségben? Sosem fogjuk megtudni. (Oké, néha vannak rá utalások, hogy milyen édesnek meg kedvesnek tartják Hannaht, de igazából ennek semmiféle bizonyítékát nem látni a könyvben...) Ellenben, az már az első fejezet végén napvilágra kerül, hogy a csajt zaklatja valaki, sőt, ő úgy tudja, egyenesen meg akarják ölni? Ja, és mellesleg, annak ellenére, hogy még nincs köztük semmi, úgy gondol a három férfira, mint a "pasijaira"? Arról nem is beszélve, hogy a háromból kettő azt tervezi, hogy feleségül veszik, mert szerintük a bigámiát pénzzel el lehet fogadtatni a világgal... Így kell felépülnie egy színvonalas regénynek, nem? Szerintem nem, de menjünk tovább.
A férfiak a következő megoldással állnak elő:  szó szerint elrabolják az irodából, és erőszakkal Alaszkába viszik, hogy ott tartsák, amíg a zaklató el nem tűnik a képből - vagy, ameddig igen nem mond az enyhén szólva is bizarr házassági ajánlatukra -. Hannah természetesen csak Alaszkában ébred öntudatára, és kezdi követelni, hogy engedjék haza. A nemleges válaszra bezárkózik a neki rendelt szobába. A három pasi pedig mit lép? Nem, hogy hagynák, hogy kitombolja magát, majd, amikor már nyugodtabb, akkor próbálják meg meggyőzni arról, amiről akarják... Nem, inkább rátörik az ajtót, és még nekik áll feljebb - ez kiváltképp a két fiatalabb testvérre, Slade-re és Dex-re igaz -, mert egyrészt hárman vannak, másrészt annyira fasza csávóknak képzelik magukat, hogy az már nekem is fáj. Majd, miután Hannah kellőképpen kihisztizte magát, mi sem természetesebb, minthogy Dex-szel és Slade-del csapnak egy threesome-partit... Mindezt legfeljebb harminchat óra alatt, de valószínűleg, inkább huszonnégy. Ezen a ponton már szabályosan téptem a hajam. És természetesen: van egy komplett orgia, és természetesen a happy end dübörög a könyvben, mindenki szeret mindenkit, és az első gyerek már úton is van... azt hiszem, Gavin-é.
Igazából az a legeslegnagyobb problémám ezzel az egész förmedvénnyel, hogy az alapból még valami teljesen normális dolgot is ki lehetett volna hozni belőle. Normális történetet, korrekt, hiteles karaktereket, és ehhez hasonló dolgokat, de ennek a szerzőpárosnak értelemszerűen nem jött össze. Viszont, egyetlen egy, igen aprócska pozitívumot tudok megemlíteni a Szürke ötven árnyalatához képest, ez pedig az, hogy sokkal hitelesebben ábrázolja, és jobban kezeli az egész BDSM-es vonalat, mint az elődje. De ettől függetlenül nem ajánlom senkinek, mert pusztán ennyitől ez a könyv nem lesz jó! Bár lehet, hogy az Ötven rajongói imádni fogják, de ezt meg már nem az én feladatom felérni ésszel.

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): mindenki
Pont: 1/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: ?
Kiadta: Ulpius Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 239
Sorozat: Az érzékiség mesterei (#1)