Tabitha Suzuma: Forbidden

Miért: Egy évvel ezelőtt már olvastam, most, hogy megkaptam ajándékba, újra kézbe vettem. 

Tartalom: Lochan és Maya Whitely mindig is nagyon közel álltak egymáshoz. Mivel alig egy év van kettejük között, a kamaszkoruk azzal telik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a három, kisebb testvérükről gondoskodjanak. Teszik mindezt azért, mert az alkohol-problémákkal küzdő anyjuknak - az édesapjuk évekkel korábban elhagyta őket, és a világ túlsó felén új családot alapított - nem a gyereknevelés az álma, hanem, hogy minden idejét a nála fiatalabb szeretőjével töltse, s ezzel újraélje a fiatalságát. Amikor azonban Maya és Lochan egymásba szeretnek, az nem csak a mennyet szabadítja rájuk, hanem a poklok poklát is.   

Vélemény: Egyszerűen imádom ezt a könyvet. Néha úgy érzem, szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire szeretem a történetet, az első betűtől az utolsóig. Kezdetnek legyen elég annyi, hogy nem véletlenül szereztem be két példányban (angolul és németül).

Ami azonnal megragadta a figyelmemet, az a témaválasztás. Mindig is érdekelt a vérfertőzés, mint olyan - ne kérdezzétek, én sem értem, de ez egy olyan tabutéma, amiről szeretek olvasni, talán éppen amiatt, hogy annyira meghökkentő, és józan ésszel szinte teljesen elképzelhetetlen... -, és amikor Gigi blogján megjelent róla a kritika, már az ismertetőből tudtam, hogy imádni fogom ezt a történetet. Így is lett. Ám nem csak a tartalom tehet arról, hogy olyan mély benyomást tett rám a könyv, amilyet. Íme, a többi indok.
Először is, az írónő gyönyörűen ír. Mivel hozzászoktam az amerikai YA-írók könnyen  emészthető mondataihoz, eleinte nehezen birkóztam meg  Suzuma gondolatiságában is sokkal bonyolultabb mondataival. Mégis, remek képeket használ, és ha az ember hagy magának némi időt, hogy hozzászokjon a fogalmazáshoz, és nem csak átrohan a sorokon, hanem igazán beleéli magát, akkor egy olyan olvasás-élménnyel gazdagodhat, ami kis túlzással akár egész életében elkísérheti. Ez jórészt a következő indokomnak/indokaimnak köszönhető, vagyis Lochan  és Maya karakterének. Mindkettejüket remekül sikerült felépítenie az írónőnek. Egyikük sem tökéletes, mind a fiúnak, mind a lánynak megvan a maga jó és rossz oldala egyaránt, és a legtöbb, tipikus szerelmi történettel ellentétben, itt az én meglátásom szerint, nem is feltétlen egészítik ki egymást, hiszen amit tesznek, az idővel mindkettejüket felőröli, és nyomott hagy a kapcsolatuk nem érzelmi részén.
Miután kiderül, hogy mit is éreznek egymás iránt, nem csak a boldogság vesz erőt rajtuk, hanem egyfajta folyamatos rettegés is (ez kiváltképpen Lochan-re igaz, aki alapvetően sem egy könnyen alkalmazkodó természetű valaki). Folyamatosan rettegnek, hiszen, ha lebuknának, az egyúttal azt is jelentené, hogy a gyámhatóság ízekre szedné a családjukat, és az öt testvért nemes egyszerűséggel elszakítanák egymástól. Az, hogy a két legidősebb börtönbe kerülne, már csak hab a tortán.
Viszont, amikor éppen senki nem láthatja őket, és átengedik magukat a boldogságnak, azok a pillanatok egyszerűen gyönyörűek. Az olvasó egyszer sem gondol arra, hogy ez így mennyire nem helyes, vagy, hogy ennyire, meg még annyira undorító, hanem velük együtt örül azoknak a lopott perceknek, és amikor ilyesmire napokig nincs lehetőségük, szinte ugyanúgy szenved.  Ez kiváltképp a végénél igaz, amiről most, ha már sikerült spoilermentesen tartanom a kritikát, jobb, ha nem nyilatkozom, de legyen elég annyi, hogy az embert nem tudja hidegen hagyni az, ahogyan a regény véget ér. Beférkőzik a gondolataiba, és nem tud tőle megszabadulni. Napokig csak ezen fog járni az esze.

Kedvenc karakter(ek): Maya, Lochan, Willa
Gyűlölt karakter(ek): az anya (Lily Whitely)
Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta: Definitions
Év: 2010
Oldalszám: 418
Sorozat: -