2016. október 29., szombat

Blogturné #197 - Laurelin Paige: Hudson

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Bolondíts magadba egy lányt, taszítsd el magadtól, és nézd, amint darabokra hullik – ez Hudson Pierce megunhatatlan játéka. A fiatal és sármos férfi vagyonának és hatalmának köszönhetően semmiben sem szenvedett hiányt. Szerelemben azonban soha nem volt része. Hideg és számító lett, hiába próbálta átélni sok nő mellett az igaz érzelmet. (Libri)

Vélemény: Talán nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy a Fixed sorozattól nem voltam elájulva kezdetben, de a záró kötet, és a csavar - bármilyen abszurdnak is hatott -, a maga fura módján, nekem tetszett. Nem emelte a kedvenceim közé, vagy ilyesmi, de egyszeri olvasásra szerintem elmegy az egész. 
Kíváncsiságból olvastam el a Hudson-t, hogy vajon a férfi szemszög tud-e nekem újat adni, kicsit kiegészíteni Alayna sztoriját, és valószínűleg engem lepett meg a legjobban, hogy így történt.
Bevallom, engem a történet kicsit a Kegyetlen játékok című filmre emlékeztetett így, hogy Hudson szemén keresztül láttuk. Igaz, itt a fogadás tétje nem az, hogy utána megfektethesse Celia-t, hiszen azt a nő vonzalmából kiindulva, bármikor megjátszhatná, inkább csak amolyan perverz kíváncsiság vezérli, épp úgy, ahogy a múltban. A végkifejlet is kicsit hasonló, atekintetben, hogy itt is a férfi főszereplőben megy végbe a legnagyobb változás, ami aztán kihat végül az egész cselekményre, hiszen elkezd teljesen másként viszonyulni a fogadásban szereplő lányhoz, akit kezdetben csak puszta eszközként kezel. Ha valaki  esetleg még nem látta a filmet, én csak ajánlani tudom, bár nem mostanság volt hozzá szerencsém, már annak idején is imádtam, most pedig Paige könyve meghozta hozzá a kedvem, hogy ismételten megnézzem. És mielőtt félreértenétek, számomra éppen ez a párhuzam tette érdekessé és izgalmassá a könyvet, sokkal jobb volt ezzel a szemmel nézni... Megkockáztatom, ha az egész Fixed-széria férfi szemszögből íródott volna, sokkal, de sokkal jobban tetszett volna nekem. Az írónő pedig igazán elgondolkozhatna azon, hogy írjon akár egy egész trilógiát úgy, hogy az férfi szemszögből van. Lehet, hogy segítséget kért ebben, nem tudom, de szerintem kifejezetten hitelesen hozza ezt a nézőpontot, amit ha őszinte akarok lenni, nem néztem volna ki belőle.
Mivel ez a rész tulajdonképpen az előző három kötet egybesűrített verziója, nem meglepő módon, inkább csak a kulcsmomentumokat látjuk, így rengeteg időbeli előreugrálás van a regényben, ami, mivel relatíve régen olvastam a trilógiát, eleinte kicsit zavart, mivel újra és újra el kellett gondolkodnom azon, hogy hogyan is jutottunk el adott pontig? Mondok egy példát: az egyik fejezetben Hudson megköti a megállapodását Alayna-val, majd a következőben már konkrétan egymásnak esnek a férfi lakásán. Nyilván, aki emlékszik az előzményekre, tudja, hogy a két jelenet között azért még történt egy s más, viszont a főszereplőnk szempontjából ezeknek nincs jelentősége. Hudson a múltjára helyezi a hangsúlyt, mintegy megindokolva az olvasóknak, hogy miért is ment bele az "ártatlan" lány kihasználásába. Folyamatosan ugrálunk előre-hátra az időben, és meg kell valljam, a múltbeli részek olykor szerintem kimondottan erősek. Nem azért, mert annyira durva dolgok lennének benne, hanem sokkal inkább amiatt, hogy itt szembesülhetünk vele legelőször, hogy bizony-bizony, a mi Hudson-unk se teljesen normális, sőt, éppen ellenkezőleg, neki talán még nagyobb szüksége lenne arra, hogy a pszichiátria egyik gumiszobájában eltöltsön pár napot, mint a szívszerelmének.
Számomra kimondottan visszataszító volt, ahogy elcsábította, majd szó szerint átvágta Celia-t, annak ellenére, hogy a lány sosem volt a szívem csücske, sőt. Mégis, az, amin át kell mennie, finoman szólva is undorító, szóval nem csodálom, hogy egy elmeroggyant nőszemély lett belőle. Az lett volna meglepő, ha Hudson mellett normális tudott volna maradni, de komolyan.
A cselekménybe szerintem nem érdemes belemenni, hiszen mindenki tudja, miként is alakul a történet, viszont azt azért kiemelném, hogy azok a részek, amik Sophia és Jack tönkrement házasságával foglalkoznak, szerintem baromi jók. Azt nem állítom, hogy megkedveltem volna a házisárkányt, vagy ilyesmi, de már sokkal jobban értem, miért is rágott be a kedves férjurára annyira. 


Kedvenc karakter(ek): Hudson
Gyűlölt karakter(ek): Celia
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Horváth Zsanett
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 536
Sorozat: Fixed (#4)


Résztvevő blogok listája:

10.25 Insane Life
10.27 Deszy könyvajánlója
10.29 CBooks

Nyereményjáték:

Eddig Alayna szemszögéből ismertük a történetet, de most Hudson oldaláról is megismerhetjük a sztorit és a férfi motivációit, érzéseit, amikről eddig nem tudhattunk.
A mostani játékban sorozattal kapcsolatos kérdéseket teszünk fel, minden állomáson másikat.
Kövessétek a turnét és a helyesen válaszolók között kisorsolunk 3 példányt a könyvből.

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A mai kérdés: Hol játszódik a történet nagy része?

2016. október 25., kedd

Blogturné #196 - Magdeleine Roux: Sanctum

Miért: Sorozatfolytatás.


Tartalom: Dan, ​​Abby és Jordan olyan dolgokat élt át a New Hampshire Egyetem nyári táborában, ami egy életre szóló traumát jelentett mindhármuknak. Ez az élmény rányomja bélyegét Abby és Dan kibontakozó szerelmére is. Mindannyian próbálnak túljutni a gyötrelmes emlékeken, de a múlt még mindig kísérti őket.

Bármennyire is szeretnének továbblépni, rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, és valaki eltökélten igyekszik fenntartani bennük a rettegést azzal, hogy titokzatos fotókat küld nekik egykori vándorcirkuszi jelenetekről. Úgy tűnik, az egyetlen esélyük, hogy megszabaduljanak a nyomasztó érzéseiktől, ha visszatérnek Camfordba, a New Hampshire Egyetemre, és feltárják a Brookline elmegyógyintézet múltját, valamint magyarázatot találnak Daniel Crowford igazgató őrült kísérleteire.

Megérkezésük után rádöbbennek, hogy a fotók létező helyszíneket ábrázolnak, sőt, az egyetemi kampusz területén hosszú évek óta most először állítanak fel egy hasonló vándorcirkuszt. Dan és barátai saját maguk fedezik fel a várost – elhagyatott házakban rejtett titkok után kutatva. De az intézet félelmetes múltja sokkal több szálhoz elvezet, mint azt gondolnák. És ez még csak a borzalmak kezdete… (Maxim)


Vélemény: Nem tudom, tapasztaltatok már-e ilyet, de nekem olyan érzésem volt, amikor elkezdtem ezt a könyvet olvasni, mintha az írónő nemes egyszerűséggel nyomott volna egy tisztességes restartot. Alig néhány oldalt haladtam előre, amikor először elkapott a de-ja-vu, mintha én ezt a történetet már olvastam volna az Asylumban. Lehetséges, hogy hangulatában annyira jól sikerült folytatnia a cselekményt - hiába van benne egy kis időbeli előreugrás -, hogy az már-már meglepő, és talán ez okozza bennem ezt az érzést, de nekem úgy tűnt, mintha a karaktereink - leginkább Dan - egy kicsit se haladt volna előre ahhoz képest, ahol az első részt elkezdte. Ugyanaz a zárkózott, magának való srác, azzal a különbséggel, hogy most már van egy legjobb barátja, és egy amolyan barátnő-félesége, akik azonban messze laknak tőle, így egy darabig csak sms-ek és e-mailek révén kommunikálnak egymással.
Plusz, egy kicsit sem érzem az, hogy a főszereplőinket bármilyen szinten is befolyásolta volna mindaz, amin az elmegyógyintézet falai között átmentek, Lehet, hogy nekem magasak az elvásárasim ezen a téren, de én azt hittem, egy ilyen kaland sokkal inkább rányomja a bélyegét az ember viselkedésére, itt azonban nem nagyon érzékeltem változást, annak ellenére, hogy azért helyenként meredek csavarok akadtak az előzőben. Ráadásul a főhőseink vissza is térnek oda, ahol az első kötetben is jártak már emlékeim szerint, így aztán bennem végképp nyomott hagyott az az-az érzés, hogy gyakorlatilag kezdhetünk mindent elölről.
Na, de akkor vissza a Sanctumhoz: az én meglátásom az, hogy sokkal kevésbé lett ijesztő, mint az első rész. Persze itt is megvan az a kissé feszengő, kellemetlen hangulat, mint ahogyan arról már volt szó, de itt én már nem éreztem annyira parásnak, mint korábban. Inkább volt ez számomra egy tinédzserekre szabott thriller, mint horror - mondom ezt úgy, hogy én személy szerint nem szeretem az utóbbit -, annak is inkább a kevésbé borzongató fajtája. A cselekménybe, mint olyanba most nem mennék bele, hiszen a fülszöveg elmond nektek gyakorlatilag mindent, amit erről tudni érdemes. Viszont, egy dolgot hadd emeljek ki, ez pedig a könyvben található fényképek a cirkuszi társulatról. Nem tudom, emlékeztek-e még, talán másfél évvel ezelőtt turnéztunk a Scolar Kiadó egyik könyvével, A fekete madarak árnyékában-nal, amiben igazán kísérteties, úgynevezett szellemfotók találhatóak az egyes fejezetek között, amolyan átvezetés gyanánt. Namármost, engem a Sanctumos képektől is kivert a víz helyenként, nem tudnám nektek megmondani, hogy miért, de volt bennük valami igazán hátborzongató, pedig ezek egy vándorcirkuszhoz kötődnek, amiről legtöbbször pozitív emlékei vannak az embernek - kivéve mondjuk nekem, mert én személy szerint egyáltalán nem rajongok ezért a dologért, sőt -.
A karakterek közül én Jordant emelném ki talán, mert már az előző részben is ő volt az ügyeletes vicces figura, és itt is hozza a formáját, már amennyire, és ez igencsak üdítő színfoltként hatott a regényben. Ugyanakkor, a románcot Abby és Dan között én megint csak teljesen feleslegesnek éreztem, Lehet, én vagyok az egyetlen, aki így gondolja, de szerintem ez pont egy olyan sorozat, amiben teljesen értelmetlen az ilyesmi, hiszen úgysincs ezen van a hangsúly, sőt.
Helyenként itt is találkozhatunk meglepő fordulatokkal, de szerintem ez közel sem lett annyira ütős, mint az elődje. Szép volt, jó volt, de korántsem azt adta nekem, amire az előzmények alapján számítottam. 


Kedvenc karakter(ek): Dan
Gyűlölt karakter(ek):
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Beck Anita
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 352
Sorozat: Asylum (#2)


Résztvevő blogok listája:

10.25 CBooks
10.27 Dreamworld
10.29 Deszy könyvajánlója


Nyereményjáték:

Ezúttal nyereményjátékunkkal a cirkuszok történetébe kalauzolunk titeket! Minden állomáson találtok egy képet egy híres múltbéli mutatványosról, a bejegyzésben pedig nevének betűit rejtettük el. Nincs más dolgotok, mint rájönni, kit ábrázol a kép.
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

2016. október 19., szerda

Blogturné #195 - Brittainy C. Cherry: Lebegés

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém. (Libri)

Vélemény: Bevallom, egy kicsit úgy érzem, túlhypeoltam ezt a könyvet. Sok jó kritikát olvastam, illetve hallottam róla, ami mondhatni, az egekbe emelte az elvárásaimat Cherry könyvével kapcsolatban, így, amikor ténylegesen belefeledkeztem, kicsit csalódnom kellett, ugyanis egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna, vagy legalábbis én valami teljesen másra számítottam ahhoz képest, mint amit végül is kaptam. 
Azt viszont mindenféleképpen el kell ismernem, hogy az írónő nagyszerűen tud hangulatokat megalapozni. Nagyon jól leírja, hogy milyen baljós atmoszféra lengi körbe mondjuk Tristant, vagy milyen visszatérni az álmos kisvárosba egy életet mondhatni derékba törő tragédia után. Az érzelmek leírása például parádés, ahogyan a főhősnőnk, Elisabeth igyekszik megbirkózni az őt belülről mardosó gyásszal, akár azon az áron is, hogy egy teljesen eszement álomvilágba menekül, ahol Tristan-ban nem azt a hús-vér férfit látja, aki valójában, hanem az elvesztett férjét, Steven-t, ami helyeként egy zavarbaejtően beteges ízt ad ennek az egésznek.
Nekem az a legnagyobb problémám, hogy ebben a regényben egészen egyszerűen túl van tolva a dráma. Lépten nyomon azzal találkozunk, szinte mindig, mindenki szenved valamin - értelemszerűen elsősorban a főhőseink az elvesztett szeretteik miatt -, és éppen ezért, egy idő után ez valahogy elveszti a súlyát. Nem olykor-olykor roppannak össze a fájdalom súlya alatt, hanem folyamatosan roskadoznak és nyígnak alatta. 
Nem mondom, van, amikor ez működik, de engem sokszor teljesen kizökkentett az olvasás élményéből, főleg akkor, amikor ezt olyan indokolatlanul debil karakterekkel töri meg, mint a lány legjobb barátnője, Faye, akinek az a mániája, hogy idősebb pasikkal kezd - amivel még alapvetően nem volt problémám -, és imád azoknak a nemi szervéről, na meg a szexuális életéről áradozni -, na itt nekem már erősen elszakadt a cérna -. És amikor ezt egyszer megfejeli azzal, hogy konkrétan szex közben telefonál Lizzie-vel, na ott éreztem azt, hogy kész, nekem annyi, kiégett az agyam. Egyszerűen azért, mert ezek illenek egy akármilyen komikus, könnyed, erotikus regénybe, de egy ilyen drámatengerbe? Annyira kilógott belőle, hogy engem egy ponton már kimondottan idegesített a nő, annak ellenére, hogy egyébként a maga módján még érdekes is lehetett volna. 
Lizzie és Tristan egy az egyben egymás tükörképei belsőleg, ugyanazért, és mondhatni ugyanúgy szenvednek, ezért persze mindenkinél jobban megértik egymást, de a jég csak lassan törik meg kettejük között. És én egyikre se tudom azt mondani, hogy különösebben megkedveltem volna. Tristan például szerintem borzalmas. Igaz, egy üdítő színfolt a mostanság divatos, mindenhol csupasz férfitengerben, de az a vonulat, hogy emellett gyerekkönyvekből vett motívumokkal van kivarrva, bár meg van indokolva a könyvben, az én szememben egyszerűen nevetségessé tette. Amire a tetoválásokat használja, annak párhuzamát láthattuk Max esetében az Egy csepp reményben, és szerintem ott ezerszer jobban működött egyébként, mert nem volt eltúlozva, mint Tristan-nál. 
A legviccesebb az egészben egyébként az, hogy az egyik negatív szereplő lett az abszolút kedvencem az egész könyvben, és nem azért, mert egyetértettem volna azzal, amit csinál, hanem amiatt, mert az ő jelleme volt a legjobban kidolgozva. Pontosan értettük, mit miért tesz, és még ha nem is értünk vele egyet, a tény, hogy meg lett alapozva a karaktere, nálam rendkívül sokat dob Cherry regényén. 
A nagy fordulat volt az, ami nálam a leginkább kicsapta a biztosítékot. Annyira felesleges, túldramatizált dologról van szó, ami bennem teljesen romba döntötte az élményt. Rendkívül hatásvadász, mindenféleképpen meg akarja ríkatni és felzaklatni az olvasót, ehhez képest, engem csak kíméletlenül felidegesített - főleg azzal, hogy az egészet nagyjából ötven oldalban le is tudja -.
Sajnálom, hogy csalódnom kellett, viszont ezek után nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy vajon a következő regénye is ennyire eltúlzott-e, vagy abban már egy sokkal visszafogottabb drámaisággal találkozunk majd.  


Kedvenc karakter(ek): Tate, Emma
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 462
Sorozat: Romance Elements (#1)


Résztvevő blogok listája:

10.19. CBooks
10.21. Insane Life
10.23. Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

A könyvben mindkét szereplő elvesztette élete szerelmét, gyászolnak, özveggyé váltak. Rengeteg írót megihletett már, hogy olyan karaktereknek találjanak szerelmet, akik hitték, hogy már nem lehetnek új emberbe szerelmesek. És mégis, szavakkal csodákat lehet létrehozni, szomorkodásból reményt lehet fakasztani.
A játék végén 3 példányt sorsolunk ki Brittainy C. Cherry: Lebegés című könyvéből, ehhez viszont minden pontot teljesítened kell a rafflecopterben. 4 író és könyv címet kell beírnod, amelyekben valamelyik főszereplő özvegy.

2016. október 9., vasárnap

Blogturné #194 - Sophie Jackson: Egy csepp remény

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Max OHare képtelen elengedni a múltat. Legjobb barátja nélkül nem élte volna túl a gyönyörű szőkeség, Lizzie tragikus elvesztését, és rég a drogosok poklát járná. Kap még egy esélyt a sorstól Az elvonón ugyan végigmegy a gyógyulás tizenkét lépcsőjén, de indulatos marad, és nem enged közel magához senkit.

Grace Brooks lelkébe égett a seb, amit az a férfi ejtett, aki felesküdött, hogy tisztelni és védelmezni fogja. A lány messzire menekül, és titkait mélyen magába zárja. Az egyikük érezni akar, a másik elrejtőzik az érzések elől. Melyikük lesz elég erős, hogy a szerelem erejével átüsse a falat? (Libri)


Vélemény: Nem tudom, mennyire emlékeztek, de nekem szinte azonnali kedvencem lett az Egy font hús. Nagyon szerettem Kate és Carter történetét, éppen ezért, szinte alig vártam a folytatást, ami a férfi legjobb barátjával, Max-szel foglalkozik, akiről korábban nem túl sok mindent tudhattunk meg, azon kívül, hogy komoly drogos volt, és elhagyta a szerelme, a közös gyermekük elvesztése után. Mindez nem spoiler, mert egyrészt kiderül gyakorlatilag a könyv legelején, ráadásul elég sokat foglalkoztunk ezzel már az előző részben is.
A korábbiaktól eltérően, most a két főszereplőnk útjai sokáig nem keresztezik egymást, ez azonban engem egyáltalán nem zavart, sőt, kifejezetten tetszett, mivel rengeteg időnk maradt így arra, hogy Max karaktere jobban ki legyen bontva, miközben az elvonón próbálja összeszedni a széthullott élete apró darabkáit, hogy aztán valami újat alkosson belőle. Ebben a legjobb segítsége Tate Moore, az Egy fontban megismert Riley testvére lett, akinek én nagyon, de nagyon szeretnék egy önálló kötetet. Az ő jelleme és viselkedése fogott meg a legjobban. Egy lesérült tengerészgyalogos, aki, bár már jóideje csak bottal képes járni, képes a dolgok pozitív oldalát nézni, ráadásul állandóan képregényekkel kapcsolatos pólókat visel - így popkult utalásokból akad ám dögivel -. Kezdetben abszolút Max ellentétének tekinthető, de amint elkezd hatni a srácra, a változás egészen szembeötlő lesz.
Bevallom, engem Grace eleinte kicsit idegesített. Lehet, ezzel egyedül vagyok, de az unalomig ismételt, sejtelmesnek beállított utalások az előző kapcsolatáról, engem olykor már az őrületbe kergettek, mert egyszerűen annyira semmitmondó, felesleges sallangok voltak, hogy ezen egyszerűen sírni tudtam volna. Értem én, hogy egy ritka rossz, bántalmazó kapcsolatról volt szó, de ezt agyba-főbe ködösíteni, szerintem értelmetlen volt, mert teljesen elvette a dolog élét. Mint amikor túl sok NA-regényben olvasod ugyanazt a csavart, és nemes egyszerűséggel immunissá válsz  rá.
A helyzet akkor vált jobbá, amikor végre, valahára találkoztak egymással. A párbeszédeik sokszor pattogósak, sőt, adott esetben akár még humorosak is kettejük között. A kémia nem rossz, bár szerintem helyenként túl gyors, másutt pedig indokolatlanul megtorpan és lassúvá válik. Nem tudom, biztosan van olyan, akinek ez a hullámvölgy tetszik, én azonban jobban szeretem a folyamatosan épülő kapcsolatokat, amik csak indokolt esetben törnek meg, és nem állandóan, mindenféle apróságon is, adott esetben.
Mivel kezdetben mindkét karakter rendkívül bizalmatlan, és ezt Jackson jól át tudja adni egyébként. Számomra ez volt a regény legnagyobb pozitívuma, ahogy bemutatja, hogy mennyire nehéz megbízni a másik emberben, még akkor is, ha azt nagyon-nagyon szeretnénk, akkor se megy könnyen, ha már rengeteg nehézségen megy át az ember.
A romantika, mint mondtam, nagyon változó, helyenként szórakoztató és imádniváló, máskor meg kicsit erőltetett. Az erotikus jelenetekre most sem tudok panaszkodni, ebben az írónő még mindig hozza a megfelelő szintet, nem viszi túlzásba, éppen annyi túlfűtött jelenetet ír, amennyire szükség van, nem időzik el indokolatlanul sokat az ilyen jellegű részeken.
A kisvárosi részek sem rosszak, bár az elmaradhatatlan rosszakarókat igazán ki lehetne venni ezekből a könyvekből, mert nem minden esetben tesznek hozzá. Itt például a seriffhelyettes legalább hússzor elsüti, hogy nem tetszik neki, hogy Grace és Max jóban vannak, én meg mindig arra gondoltam közben, hogy mégis mi közöd van hozzá? Felnőtt emberek, ha ők együtt akarnak lenni, akkor úgy lesz, és kész, te meg fogd már be a szád. Kedves vagyok, igaz?
Bár nem annyira erős könyv, mint az előző, mégis, egyszeri kikapcsolódásnak teljesen jó, igaz, én például nem tudtam vele olyan gyorsan haladni, mint annak idején az Egy font hússal. 


Kedvenc karakter(ek): Grace
Gyűlölt karakter(ek): Lizzie
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Lukács Andrea
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 472
Sorozat: A Pound of Flesh (#2)


Résztvevő blogok listája:

10.03. - Kristina blogja
10.06. - Angelika blogja
10.09. - CBooks
10.12. - Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Mivel Max a történet kezdetén komoly drogproblémákkal küzd, a játék is ehhez kapcsolódik. Olyan hírességekre kell ráismernetek az egyes állomásokon található egy-egy kép alapján, akik hozzá hasonlóan szintén megjárták a poklot az efféle szerek - vagy éppen a súlyos alkoholizmus miatt. Mindössze annyi a dolgotok, hogy az adott ember nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

2016. október 8., szombat

Blogturné #193 - Jamie McGuire, Teresa Mumer: Édes semmiség

Miért: Jamie McGuire.

Tartalom: Avery és Josh egy közösen átélt tragikus baleset után egymásba szeret. Együttlétüket a

múlt árnyai fenyegetik, de szerelmüket ez sem szabhat gátat, viszont amikor kiderül, hogy mindez csak álom volt, erősen kell harcolniuk, hogy valósággá váltsák… (Maxim)

Vélemény: Lehet, hogy furcsa lesz, hogy ezzel kezdem ezt a kritikámat, de szerintem ez nem egy NA-regény. Engem sokkal inkább a felnőtteknek szóló, igazán drámai regényekhez hasonlított, függetlenül attól, hogy a férfi főszereplőnk a húszas évei végén, a főhősnőnk pedig a húszas évei közepén jár éppen. A témák, amikbe belefutnak, sokkal inkább hasonlítanak azokhoz, amiket az idősebb korosztálynak való könyvekben van. 
A kórházi környezet, amelyben Josh és Avery mozognak, számomra kifejezetten újnak hatott, mivel nem nagyon emlékszem olyan történetre, ami ennyire ráfókuszált volna a karakterek munkájára, ami igenis kihat a személyiségükre. A jelenetek igen jelentős része a kórházban játszódik, ahol mindketten dolgoznak, bemutatva, hogy mennyire nehéz egy ilyen hivatást összeegyeztetni a magánélettel... Igaz, a hangsúly erről hamar átterelődik arra, ahogyan a hőseink kapcsolatba bonyolódnak egymással, de erre mindjárt visszatérek.
Igaz, azt bevallom, hogy nekem a regény eleje nagyon nem tetszett. Lehet, érzéketlen vagyok, de én mégsem éreztem annyira erősnek a balesetet, mint kellett volna. Ettől függetlenül, az, ahogy ennek kapcsán Avery és Josh közel kerülnek egymáshoz, az nagyon tetszett. Nem tudom - mivel elfelejtettem utánanézni -, hogy melyik írónő melyik szemszöget írta, de szerintem mindkettő remekül sikerült. Nem bontakoztatják ki azonnal a dolgokat, de mégis lehet, hogy kicsit gyorsnak fogják találni páran, azonban ennek van egy egyszerű oka: az Édes semmiség nem magára a kapcsolat kibontakozására koncentrál, na meg azt azt követő rózsaszín ködre, hanem arra, ahogyan a két fél próbál összecsiszolódni, és bizony, ez a rész egyáltalán nem problémáktól mentes. Josh például rendkívül impulzív karakter, aki előbb cselekszik, majd azután kérdez, és bizony, ez azért okoz bonyodalmakat. Érdekes volt látni, hogyan küzd meg a benne hirtelenjében kialakuló féltékenységgel, ami korábban egyáltalán nem volt rá jellemző, mivel sosem érdekelték a nők huzamosabb ideig, csak egy kör erejéig. Engem lepett meg a legjobban, hogy mennyire sok súrlódás van kettejük között, és bizony, olykor én is elgondolkoztam rajta, hogy talán mégsem illenek össze igazán... És gyakorlatilag folyamatosan ingadoztam a két álláspont között.
Az, hogy vajon mit lát éppen Averyben, egy nagyon jó kérdés, mivel szerintem a lány karaktere ne különösebben érdekes. Akad egy-két érdekes megnyilvánulása, de egyébként én egy kicsit szürke kisegérnek tartottam őt, a legjobb barátnője, Deb, érdekesebb személynek tűnt. Az ő humora kimondottan tetszett, de még az is, hogy bizonyos szempontból igen bevállalós csaj, sokkal vidámabb, mint Avery. 
A történet egyik fő konfliktusforrását az egyik kolléga, Roseberg doktor szolgáltatja, akit szívem szerint agyonvernék. Visszataszítóan viselkedik a férfi, így megértem, hogy Josht több ízben sikerült felhúznia... ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy a srác problémamegoldásával is vannak bajok.
Meglepően drámai, de mégis szívszorító és egyszerre szívmelengető regényt kaptunk McGuire-től és Mumer-től, remélem, lesz még rá példa, hogy együtt alkotnak valami hasonlót.



Kedvenc karakter(ek): Deb
Gyűlölt karakter(ek): Roseberg
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Beck Anita
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 360
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

10.06. Szembetűnő
10.08. CBooks
10.10. Deszy könyvajánlója
10.12. Dreamworld

Nyereményjáték:

A főszereplőnk munkája minket is megihletett, mert nem tagadjuk: imádjuk a kórházas sztorikat!
Mostani játékunkban nincs más dolgotok, mint a jelenetfotók alapján kitalálni, melyik kórházas sorozatokra gondoltunk.
Minden állomáson egy kép, minden állomáson egy helyes megoldás, a végén pedig összesen 3 nyertes egy-egy saját Édes semmiség példánnyal. Ugye jó üzlet?


Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

2016. október 7., péntek

Blogturné #192 - Kylie Scott: Szóló

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: A Stage Dive énekese, Jimmy Ferris megszokta, hogy azonnal megkap mindent, amit csak akar – egész eddigi élete a vad bulizásról és könnyű csajokról szólt. Végül azonban túltolja a rock n’ rollt, és az elvonón találja magát, utána pedig megkapja személyi asszisztensnek Lenát, akinek egyik legfontosabb feladata megakadályozni, hogy visszaessen.

Lena nem hajlandó elviselni szexis főnöke allűrjeit, és annak ellenére, hogy az első pillanattól kezdve szinte izzik körülöttük a levegő, elhatározza, hogy a kapcsolatukat szigorúan szakmai alapon tartja. Jimmy azonban túlságosan messze megy, és a fenegyerek hirtelen rádöbben, hogy nagyon könnyen elveszítheti a legjobb dolgot, ami az életében valaha történt. Vajon meg tudja győzni makacs asszisztensét, hogy vállalják a kockázatot, és hagyja, hogy a szíve vezesse? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Mal és Anne története sajnos nem tetszett annyira, mint annak idején a Stage Dive első része, éppen ezért, nem vártam túl sokat az együttes énekesével, Jimmy Ferris-sel foglalkozó  kötettől... És éppen ez az, ami miatt a leginkább meg tudott lepni, a legnagyobb örömömre. Igaz, a történet kezdete annyira nem fogott meg, mivel kicsit légből kapottnak éreztem azt, ahogy az igencsak nagyszájú Lena belecsöppen a fenegyerek életébe. Voltaképpen csak a véletlen szülte esemény miatt válik az asszisztensévé, és mint olyan, egyúttal lelki szemetesévé is. Az ő szemén keresztül bontakozik ki előttünk Jimmy karakterét, aki a korábbiakban nekem egy kicsit sem volt szimpatikus. Túlságosan arrogánsnak, sőt, beképzeltnek tartottam, de ahogyan a könyvben telt múlt az idő, arra lettem figyelmes, hogy egyre jobban és jobban megértem a viselkedését, s persze ezzel együtt, meg is kedvelem, amennyire csak lehetséges. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a regény minden eddiginél erősebben indított, nevezetesen Mal édesanyjának temetésével. Ezt azért nem tartom spoilernek, mert ha jól emlékszem, ez már a második fejezetben benne van, ugyanakkor fontos megemlíteni, mert itt billent át bennem először, hogy talán mégsem akkora seggfej ez a fazon, mint azt elsőre hittem. Jó volt látni, ahogyan a maga módján ő is meggyászolja az együttes számára fontos asszonyt, az pedig, ahogy ebben Lena mellette áll, külön érdekes volt. 
Lena egyébként a maga módján egészen erős női karakter lett. Imádtam az őszinte és szókimondó stílusát, na meg azt, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, és ami a legfontosabb, Jimmy-től sem, pedig ő aztán, lássuk be, egyáltalán nem tartozik a könnyű esetek közé. Plusz pozitívum, hogy nem adja meg magát egykönnyen a pasinak, sokáig inkább kezeli úgy, mint egy nem komolyan vehető kisgyereket, mert lássuk be, sokszor úgy is viselkedik az idősebb Ferris. Remekül ellensúlyozzák egymást, azt azért nem mondanám, hogy olyanok, mint tűz és víz, de majdnem. A kapcsolatuk, a kettejük közti különbségekből adódóan igencsak heves és intenzív, s mégis, legtöbbször szórakoztató. Nem mondom, akadtak szerintem kicsit vontatottabb részek is, de ettől még izgalmas volt látni, ahogy változnak közöttük a dolgok. 
Erotika terén Scott hozza a tőle megszokott színvonalat, az ilyen jellegű jelenetek sem rosszak, és most nem éreztem úgy, hogy túlzásba esett volna, mint mondjuk Eve és David esetében, még a Lick-ben. Nem kell tőle semmi különösre számítani, de nem is kell elkönyvelni, hogy borzalmas lenne, mert szó sincs róla. :)
Történet szempontjából nem csak a romantikán van a hangsúly, hanem a fiúk családi hátterén is, különös tekintettel az édesanyjukkal való kapcsolatukra, amivel azért több baj van, mint lenni kellene. Nála önzőbb anyát ritkán láthatunk, engem leginkább Lochan és Maya édesanyjára emlékeztetett a Forbidden-ből, csak ezt a nőt nem a fiatal férfiak hajkurászása, hanem az alkohol iránt érzett vágya motiválja elsősorban. Ez valahol sajnálatraméltó, de látni azt, hogyan kezeli a gyermekeit, szívszorító, és szomorú. 
A cameok jók, bár olykor kicsit erőltettettek - például Mal megnyilvánulása a történet legelején számomra egy komoly mélypont volt, annak ellenére, hogy az ökörködés nem áll távol a dobos karakterétől -. David és Eve állandó enyelgése például olykor már kimondottan unalmas és vontatott volt számomra. Értem én, hogy jól sült el a házasságuk, de most nem rájuk voltam kíváncsi. 
A sorozat a megszokott színvonalon folytatódik, Kylie Scott hozza a kötelezőt, nem mellőzi a humort és a romantikát sem, ám most remek az egyensúly a kettő között. Kellemes kikapcsolódást ad, akár csak a többi Stage Dive kötet, de bevallom, én már nagyon-nagyon várom Ben kötetét. Nem tudom, mi vonz a karakterében igazán, de úgy érzem, az ő könyve lesz az egyik legnagyobb kedvencem. Remélem nem tévedek. 


Kedvenc karakter(ek): Lena
Gyűlölt karakter(ek): Jim és David anyja
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Császár László
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 440
Sorozat: Stage Dive (#3)


Résztvevő blogok listája:

10/07 CBooks
10/11 Dreamworld

Nyereményjáték:

Aki velünk tartott a Stage Dive második részének blogturnéján, annak már ismerős lesz a játék!
Abban a játékban a híres dobosokat kerestünk, hasonlóan a Play főszereplőjéhez Malhoz.
Jelen esetben pedig Jimmy Ferrishez hasonlóan rockegyüttesek énekesét keressük a megadott képek alapján.
Az énekes nevét a rafflecopter megfelelő sorába kell beírnotok és helyes megfejtők közt három példány kerül sorsolásra a Lead c. könyvből.


Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

2016. október 6., csütörtök

Blogturné #191 - Julianne Donaldson: Blackmoore

Miért: Tetszett az Edenbrooke.

Tartalom: Kate ​​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.

Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.

Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.

Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?

Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Azt hiszem, bevallhatom, hogy továbbra sem érzem magam a Jane Austen, és az ő munkásságát követő írónők rajongójának, ennek ellenére, számomra kimondottan pozitív élmény volt a Blackmoore. Igaz, a legnagyobb problémám még mindig az ezekkel a történelmi romantikus regényekkel, hogy sok esetben - valljuk be, szinte mindig - köszönőviszonyban sincs az adott korszak valós társadalmi jelenségeivel. Hálistennek, Donaldson azért ügyel rá, hogy a történetvezetése ne legyen annyira kirívó ilyen téren, a maga módján, hanem olyannyira illeszkedjen a XIX. század elejének társadalmi normáihoz, amennyire csak lehetséges,  Kate és Henry története kimondottan szórakoztatott, annak ellenére, hogy kezdetben kissé idegesítőnek találtam a főhősnőnket. 
Kate tipikusan az a karakter, aki olyan hatást kelt az olvasóban, mintha rossz korba született volna. Az a legnagyobb vágya, hogy ne menjen férjhez - ennek érdekében kikosaraz minden férfit, aki csak él, és mozog, és a közelébe merészkedik -, hanem a nagynénjével elmehessen Indiába. Mondanom sem kell, akkoriban, amikor a lányokat igyekeztek minél előbb férjhez adni, akkor ez egy igencsak merész ábrándnak tűnik a részéről. Ráadásul mindenáron igyekszik meggyőzni a környezetét arról, hogy ő már igenis felnőtt nőt, ennek azonban egy igencsak furcsa módját választotta, legalábbis szerintem. Folyamatosan hangsúlyozza, hogy az emberek a továbbiakban szólítsák Kate-nek a gyerekkori beceneve - Kitty - helyett. Ez az első néhány alkalommal még egészen komikusnak hat egyébként, de a huszadik alkalom környékén elkezdett idegesíteni. Ugyanakkor szerintem kimondottan ötletes volt, hogy a vadságát Mozart zongoradarabjaival fejezte ki. Rengetegszer kerül szóba a zeneszerző, említés szintjén, vagy olyan értelemben, hogy Kate éppen valamelyik darabját játssza, így mutatva ki az édesanyjának, hogy ő most igenis lázad a családi nyomás ellen, ami ugye férjhez akarja kényszeríteni.
Vele szemben pedig ott van Henry, akit kezdetben bevallom, kissé papucsnak tartottam. Eleinte meg voltam róla győződve, hogy ő már régen beletörődött a sorsába, miszerint egy másik lányt kell feleségül vennie - egy bizonyos Ms. St-Claire-t, akiről később még muszáj megemlékeznem -, annak ellenére, hogy szinte első pillanatban teljesen egyértelművé vált, hogy gyengéd érzelmeket táplál a főhősnőnk iránt. Idővel persze megváltozott róla a véleményem, de ez érdekes módon, nem a szárba szökkenő románcnak volt köszönhető, hanem inkább a férfi humorának. Kifejezetten díjaztam, hogy sokáig szinte csak baráti alapon ugratja Kate-t az olykor ostoba viselkedése miatt, de azért nem kell félni, akadtak meglepően komoly pillanataik is. Érdekes kapcsolat van kettejük között, baráti is meg nem is, romantikus is, meg nem is, És persze mindig a történet éppen aktuális irányától függ az, hogy melyik vonulata kerül előtérbe.
Szóval, ha már mondtam, St-Claire - akinek a nevét lehet, hogy el is rontottam, majd később leellenőrzöm -. Ő az egyik legidegesítőbb mellékszereplő valaha. Egy kissé - vagy kissé nagyon - elkényeztetett, úrilányról van szó, aki meg van róla győződve, hogy mindenki a tenyeréből eszik, kivéve persze a főhősnőnket, akit az elvei miatt úton-útfélen megszól. Ő testesíti meg a korabeli nőideált valamilyen szinten, azt a személyt, aki csak férjhez akar menni, és az anyaságban látja élete értelmét. Ezzel, természetesen semmi baj nincs, ám az, ahogyan a Blackmoore-ba vendégként érkező Kate-t kezeli, az szerintem helyenként már-már péklapátot igénylően irritáló.
A történet fő fókusza ez a hármas, de persze közben megismerhetjük a birtokon élők mindennapjait, na meg azt, ahogyan Kate látja Indiát, és tulajdonképpen a szabadságáról ábrándozik, mert, érthető okokból, számára ez a két fogalom egyszerűen összekapcsolódott, annak ellenére, hogy azért India nem feltétlen volt veszélytelen abban az időben. Nyilván az eltérő klíma másként hat a mondjuk így, fehér emberre, az ott lévő betegségekről, járványokról, ehhez hasonlókról nem is beszélve. Bár a terület kétségkívül fejlődött a brit uralom alatt, a történelme nem volt lázadásoktól mentes, s mint ilyen, nem feltétlen tartozott a legbiztonságosabb úticélok közé.
Egy könnyed, kiszámítható, ám a maga módján mégis szórakoztató, romantikus történetet kaptunk, amit a már fent említett írónő rajongói egészen biztosan imádni fognak. Szerethető, érthető, és gyorsan olvasható, szerintem, ha valaki hagyja magát berántani, egy délután alatt a végére érhet, és biztosan nem fog benne csalódni, annak ellenére, hogy én is inkább a három főbb karakterre koncentráltam a bejegyzésemben, mert nekem ők kötötték le legjobban a figyelmemet. 


Kedvenc karakter(ek): Henry
Gyűlölt karakter(ek): Ms. St-Claire
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Molnár Edit
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 334
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

10.04. Deszy könyvajánlója
10.06. CBooks
10.08. Kristina blogja
10.10. Kelly Lupi olvas
10.12. Sorok között blog
10.14. Dreamworld
10.16. Insane Life


Nyereményjáték: 

A regényben fontos szerepet kap egy énekesmadár és India is. Arra gondoltunk, ötvözzük ezt a kettőt, és Indiába invitálunk minden ifjú ornitológust.
Azaz: a turné minden állomásán megtaláljátok egy Indiában is élő madár fotóját, és nincs más dolgotok, mint kitalálni, pontosan melyik madárfajról van szó.
A helyes megfejtők közül 3 szerencsés a könyv egy példányával lesz gazdagabb.


Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.