2016. július 10., vasárnap

Anne Eliot: Toplistás szerelem

Miért: Megtetszett a fülszövege. 

Tartalom: Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek…

De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava! (Móra)


Vélemény: A mai standalone YA-kötetekhez képest meglepően hosszú, ha belegondolok, a legtöbbje általában 350 oldal körül szokott mozogni - ennek ellenére, engem folyamatosan szórakoztatott. 
Ez nagyban köszönhető Vere-nek, bár be kell vallanom, hogy én az elején nagyon nem voltam vele kibékülve. Lehet, egyedül nekem volt vele problémám, de kezdetben kimondottan idegesített. Olyan indokolatlan hisztiket tud lenyomni amiatt a Curtis nevű pasi miatt, hogy az félelmetes. Értem én, hogy eleinte nincsen önbizalma, és tényleg a legapróbb interakciótól is teljesen kikészül - na meg átmegy közönséges idiótába -, de azért van az a pont, amikor ez már nem aranyos, hanem egészen egyszerűen irritáló, na. 
Az egész könyvre jellemző valahogy a bolondosság, annak ellenére, hogy a legeslegeleje, amikor megismerhetjük Hunter édesanyját, kimondottan kellemetlen, rideg hangulatot árasztanak magukból az oldalak. Persze a fiú sem épp egy szent, remekül fel lehet mérni, hogy a nő hozzáállása hogyan tette tönkre egyetlen gyermekének az életét azzal, hogy úgy tett, mintha elfeledkezne róla, hogy ő szülte. Nem mondom, én is láttam már ilyen anyát, aki mintha levegőnek nézte volna a gyerekeit, de azért ez még nem jelenti azt, hogy egyet is értenék vele, vagy csak egyáltalán meg tudnám érteni ezt a fajta mentalitást. Az asszony viselkedését élesen szembe lehet állítani Vere és Charlie szüleiével, akik vele ellentétben szó szerint imádják a gyermekeiket. A csillagokat is lehoznák nekik az égről, ha arról lenne szó, egyszerűen egy rossz szavuk sincs hozzájuk, amit persze a testvérek maximálisan meg is hálálnak. De, ha már Mrs. Kennedy szóba került korábban, itt az ideje, hogy áttérjünk Hunter-re.
Őt sokkal kevésbé éreztem idegesítőnek az elején, mint Vere-t, az pedig külön örömömre szolgált, hogy a karaktere tényleg jelentős változásokon megy át a történtek hatására. Itt most nem csak a külseje teljes átformálására, vagy az új nevére gondolok - ami miatt egyébként néha komolyan el kell gondolkoznom, hogy Huntert, vagy épp Dustin-t írjak-e inkább -, hanem arra is, ahogy lassan összeáll a fejében a kép, hogy lehet, hogy Vere egy rakás szerencsétlenség, kész Isten csapása, ha a fiúkról van szó, de ettől még kifejezetten bájos is tud lenni, így talán nem is akkora csoda, hogy megtetszett neki.
A kapcsolatuk nem pattan ki azonnal, hanem szépen építkezve alakul ki, a kötelező akadályokkal megspékelve, amik szinte elkerülhetetlenek egy ilyen témájú könyvben. Bár szerintem a legnagyobb akadály inkább Vere legjobb barátnője, Jules volt, akit, bár nem utáltam, egyszerűen nem értettem. Az a fajta lány, akinek mindegy, hányszor magyarázod el, hogy valami közbejött, ezért urambocsá' nem érsz  rá, és látványosan nem érti meg.
Számomra egyébként kifejezetten pozitív csalódást jelentett az, hogy ezúttal nem a lánynak kell tepernie a híresség kegyeinek elnyeréséért - vagy épp megtartásáért -, hanem épp fordítva. Hunternek egyáltalán nincs egyszerű dolga, és nem csak Curtis miatt - aki nem tudom, miért kezd el a lehető legindokolatlanabb pillanatban hirtelen érdeklődni a főszereplőnk iránt -, hanem azért is, mer a lány egyáltalán nem gondol bele jó ideig, hogy lehetne esélye a fiúnál. Sőt, teljesen esélytelennek látja a dolgot, még akkor sem bízza el magát, amikor végre valahára megtörik kettejük között a jég.
Kedves, aranyos, szerethető történet, jó stílusban megírva. Bár eddig csak ezt a könyvet olvastam Eliot-tól, ezalapján szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a többi regényének is utánanézek majd. 

Kedvenc karakter(ek): Vere, Dustin
Gyűlölt karakter(ek): Mrs. Kennedy 
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Kulcsár Júlia
Kiadta: Móra Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 496
Sorozat: -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése