Miért: Szerettem az eddigi részeket.
Tartalom: Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja…
és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése.
Hacsak valaki nem dönt helyette…
Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya,
akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az
ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most
Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem
kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra,
hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren – Nora gazdája,
szeretője – elengedi-e valaha is a nőt?
De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen
kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e
Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt
árnyaival? (Egmont)
Vélemény: Nem hittem volna, hogy lehet ilyet mondani, de ez a rész tetszett eddig a leginkább, és egyben a legkevésbé, a sorozat kötetei közül. Mivel a történet két, sőt, ha őszinte akarok lenni, egyenesen három szálon fut, értelemszerűen vannak olyan részek, amiket igazán jól összerakott az írónő, és vannak kevésbé élvezhető történetek is.
A legtöbbet kétségtelenül a múltból hozta ki, ahol Soren és Kingsley kapcsolatának alakulásáról tudhatunk meg többet, mint eddig bármikor. Ebből következik, hogy a regény az LMBT-jelenetekben, ám ez egyáltalán nem zavaró, sőt. Az írónő nagyon jól ért hozzá, hogy hogyan hangsúlyozza ennek az érzelmi oldalát, ezért is van az, hogy elsősorban Kingsley-re koncentrál. Sorenről is kiderül nagyon sok minden, de inkább olyan formában, hogy a kortársai milyennek látják, és ettől a karaktere megint csak kap valami pluszt. Egyre több bizonyítékát látjuk annak, mennyire jó manipulátor volt már fiatal korában is, és természetesen az évtizedek elteltével ez csak tovább fokozódott. A kettejük viszonyának alakulása pedig roppant érdekes. Szerintem több érzelem volt ebben, mint amit Nora és Soren képesek párként felmutatni.
Viszont, amin többször is sikerült kiakadnom, az Wesley és Nora romantikusnak beállított nyűglődése, ami, bármennyire is rossz ezt beismernem, de egyszerűen borzalmas volt. Fel nem foghatom, hogy egy olyan viszonyt, amiben éppen az volt a pláne, hogy nem volt közöttük szexualitás, és az egymás iránt elmélyülő érzelmeiken volt a hangsúly, miért kellett egy végeláthatatlan vanília-áradattá változtatni, ami a legkevésbé sem működött? Tudjuk, hogy Wes maga a megtestesült báj, a földre szállt angyal, és a többi, és a többi, de éppen ez az, amiért egyáltalán nem illik a szerepváltó Nora Sutherlin-hez. Kettejük kapcsolata addig hiteles, amíg efféle dolgokat nem kevernek bele, utána azonban teljesen életszerűtlen, és idegen lett. Lehet, hogy valaki szerette ezt a szálat, számomra azonban egyenesen élvezhetetlen, és irritáló volt kettejük végtelen, szánalmas bájolgása. Wesley egy egyszerű, idealista kisfiú, aki azt hiszi, a szerelem ereje minden akadály legyűr. Segítek: ez csak a mesében van így, és ezzel sajnos a Hercegünknek is meg kell barátkoznia. Remélem, ez kihat majd végre valahára a jellemfejlődésére, és nem hisztis mitugrászként fogjuk viszontlátni.
A jelenben egy korábbi esemény - Nora aktájának ellopása - ismét előtérbe került, és ez egyébként kimondottan érdekes történetet vetett fel, bár, lehetséges, hogy csak azért tartottam annak, mert itt ismételten King és Soren kerültek előtérbe, akik igyekeznek felderíteni a rejtély nyitját. Itt megintcsak előtérbe került a múlt, Elisabeth és a szeretett - vagy éppen gyűlölt - papunk különleges kapcsolata, aminek, bár már elméletileg nincsen nyoma, valahol mégiscsak érezhető, hogy van.
Az erotika továbbra is jelen van, és hozza azt a színvonalat, mint eddig, ám most, érezhetően nagyobb szerepe van a cselekmény alakulásában, mint eddig. Ez szerintem ad egy érdekes színezetet a könyvnek, mert az ember nem érez késztetést arra, hogy adott esetben csak átugorja, mondván, nincs benne semmi fontos. Nos, ez most garantáltan meg fog változni.
Továbbra is nagyon szeretem Reisz stílusát, de azt el kell ismernem, hogy ennek a résznek igencsak átvezető jellege van, ettől függetlenül, a vége szerintem nem sikerült annyira erősre, mint amilyennek az írónő szánhatta. Ettől függetlenül, az izgalom megmaradt, nagyon várom a negyedik részt, ami, ha minden igaz, a Könyvfesztiválon fog megjelenni.
A legtöbbet kétségtelenül a múltból hozta ki, ahol Soren és Kingsley kapcsolatának alakulásáról tudhatunk meg többet, mint eddig bármikor. Ebből következik, hogy a regény az LMBT-jelenetekben, ám ez egyáltalán nem zavaró, sőt. Az írónő nagyon jól ért hozzá, hogy hogyan hangsúlyozza ennek az érzelmi oldalát, ezért is van az, hogy elsősorban Kingsley-re koncentrál. Sorenről is kiderül nagyon sok minden, de inkább olyan formában, hogy a kortársai milyennek látják, és ettől a karaktere megint csak kap valami pluszt. Egyre több bizonyítékát látjuk annak, mennyire jó manipulátor volt már fiatal korában is, és természetesen az évtizedek elteltével ez csak tovább fokozódott. A kettejük viszonyának alakulása pedig roppant érdekes. Szerintem több érzelem volt ebben, mint amit Nora és Soren képesek párként felmutatni.
Viszont, amin többször is sikerült kiakadnom, az Wesley és Nora romantikusnak beállított nyűglődése, ami, bármennyire is rossz ezt beismernem, de egyszerűen borzalmas volt. Fel nem foghatom, hogy egy olyan viszonyt, amiben éppen az volt a pláne, hogy nem volt közöttük szexualitás, és az egymás iránt elmélyülő érzelmeiken volt a hangsúly, miért kellett egy végeláthatatlan vanília-áradattá változtatni, ami a legkevésbé sem működött? Tudjuk, hogy Wes maga a megtestesült báj, a földre szállt angyal, és a többi, és a többi, de éppen ez az, amiért egyáltalán nem illik a szerepváltó Nora Sutherlin-hez. Kettejük kapcsolata addig hiteles, amíg efféle dolgokat nem kevernek bele, utána azonban teljesen életszerűtlen, és idegen lett. Lehet, hogy valaki szerette ezt a szálat, számomra azonban egyenesen élvezhetetlen, és irritáló volt kettejük végtelen, szánalmas bájolgása. Wesley egy egyszerű, idealista kisfiú, aki azt hiszi, a szerelem ereje minden akadály legyűr. Segítek: ez csak a mesében van így, és ezzel sajnos a Hercegünknek is meg kell barátkoznia. Remélem, ez kihat majd végre valahára a jellemfejlődésére, és nem hisztis mitugrászként fogjuk viszontlátni.
A jelenben egy korábbi esemény - Nora aktájának ellopása - ismét előtérbe került, és ez egyébként kimondottan érdekes történetet vetett fel, bár, lehetséges, hogy csak azért tartottam annak, mert itt ismételten King és Soren kerültek előtérbe, akik igyekeznek felderíteni a rejtély nyitját. Itt megintcsak előtérbe került a múlt, Elisabeth és a szeretett - vagy éppen gyűlölt - papunk különleges kapcsolata, aminek, bár már elméletileg nincsen nyoma, valahol mégiscsak érezhető, hogy van.
Az erotika továbbra is jelen van, és hozza azt a színvonalat, mint eddig, ám most, érezhetően nagyobb szerepe van a cselekmény alakulásában, mint eddig. Ez szerintem ad egy érdekes színezetet a könyvnek, mert az ember nem érez késztetést arra, hogy adott esetben csak átugorja, mondván, nincs benne semmi fontos. Nos, ez most garantáltan meg fog változni.
Továbbra is nagyon szeretem Reisz stílusát, de azt el kell ismernem, hogy ennek a résznek igencsak átvezető jellege van, ettől függetlenül, a vége szerintem nem sikerült annyira erősre, mint amilyennek az írónő szánhatta. Ettől függetlenül, az izgalom megmaradt, nagyon várom a negyedik részt, ami, ha minden igaz, a Könyvfesztiválon fog megjelenni.
Kedvenc karakter(ek): Soren, Kingsley
Gyűlölt karakter(ek): Nora, Wesley
Pont: 9/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Márton Andrea
Kiadta: Egmont Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 464
Sorozat: The Original Sinners (#3)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése