2014. szeptember 28., vasárnap

Blogturné #22 - Julie Kenner: Kínzó vágy

Miért: Megtetszett a fülszövege.


Bevezető: A Blogturné Klub 4 bloggere hív benneteket kalandozásra ezúttal az erotikus romantika világába. J. Kenner újabb trilógiával szórakoztatja olvasóit. A Vágy sorozat első kötete már meg is jelent Kínzó vágy címmel. Szeptember 22. és 28. között pedig értékelések, extrák és nyereményjáték segítségével népszerűsítjük a könyvet.

Tartalom: A nagy sikerű Rabság trilógia szerzője újabb háromkötetes sorozattal jelentkezik. Főhőse Angelina, aki gazdag nagybátyja után nemcsak egy hatalmas házat, hanem három udvarlót is örökölt. Az egyik Evan, egy titokzatos, megfejthetetlen üzletember, akitől Jahn bácsikája óva intette, és akinek külön végrendeletben tiltotta, hogy a lány közelébe kerüljön.
Angie azonban küzd a ráerőltetett szerep ellen. Lina szeretne lenni, aki legalább annyi szerelmet tud adni, mint amennyit el akar venni. És soha, semmilyen más férfit nem képzelt el maga mellé, csak Evant… (Athenaeum)

Vélemény: Ez tipikusan az a könyv, aminek nem szabad elolvasni a fülszövegét, javarészt azért, mert köszönőviszonyban sincs azzal, ami a hátoldalára van nyomtatva. Ha valaki - mint például én - az alapján választja ki ezt a könyvet, akkor nagy valószínűséggel valami elképesztően drámai történetre számít. Hiszen mi más lehetne az oka annak, hogy valaki egy végrendeletben tiltsa meg egy férfinak, hogy az unokahúga közelébe kerüljön? És persze - feltételeztem naivan - a regény címe is azért lett Kínzó vágy, mert főhőseink küzdenek az őket összekötő kapocs ellen, hogy tiszteletbe tartsák Jahn utasítását. Erre számítottam én, de amit ehhez képest kaptam... Nos, nem nyűgözött le annyira, mint kellett volna. 
Kezdjük ott, hogy a két főszereplőnk elképesztően egysíkú, hogy mindkettőről lerí, hogy csak a pénzüknek köszönhetik a befolyásukat, s nem a bennük rejlő észnek. Angelináról például igazán nehezemre esett elhinni, hogy tényleg politikatudományból diplomázott, ugyanis néha annyira idiótán viselkedik, mint egy tizenhat éves kamaszlány. Mivel az egész eseménysorozatot Jahn elvesztése indítja el, szükség lett volna arra, hogy Kenner bemutassa a gyász folyamatát, ami nyilvánvalóan nem megy végbe egyik pillanatról a másikra - annál is inkább, mert Lina elvileg oda meg vissza volt a nagybátyjáért -, ám mi ebből nem láthatunk semmit, ugyanis, mihelyst Evan feltűnik a színen, a lány szabályosan kifordul önmagából, és onnantól kezdve nem érdekli semmi és senki más, csak Evan Black. 
Természetesen a férfi főszereplőnkről is elmondhatjuk, hogy ugyancsak nincs vele tisztában, hogy vajon mit is jelent tiszteletben tartani egy halott emlékét - hiába tartozik Jahnn lovagjai közé, amiből az ember alighanem arra következtetne, hogy fontosnak tartja a férfit, aki tanácsaival látta el -, ugyanis, kis túlzással azonnal letámadja Linát, mihelyst lehetősége nyílik rá. A küzdelem, amit saját magával vív, elképesztően rövid és semmitmondó. Ebből is ki lehet következtetni, hogy rengeteg erotikus jelenet van a könyvben - természetesen a Szürke ötven árnyalata óta szokásosnak számító klisékkel körbeágyazva -, amik, ha valaki nem a történet drámaiságát szerette volna viszontlátni, remekül lekötik az olvasót. Kétségtelen, hogy Kenner stílusára nem lehet panasz. Remekül ír, ezt el kell ismernem, rendkívül érzékletes leírásai vannak.
Nos, felmerülhet a kérdés, hogy ha már ennyi verbális ütlegelésnek tettem ki ezt a könyvet, akkor mégis mi az, amiért ajánlani tudom bárkinek. Az egyik fülszövegben - most meg nem mondom hirtelen, hogy melyikben - szó van egy titokról, amit a regény közepe kezd kibontani az írónő, és ennek köszönhetően beáll egyfajta fordulat a történetben, ugyanis ez a szál tényleg érdekes. Én személy szerint külön jó pontnak könyveltem el, hogy akadnak olyan karakterek ebben a könyvben, akik nem teljesen pozitív szereplők, és ez remekül előtérbe kerül egy idő után. Van ám itt minden, félreértések, cselszövések és társaik. Bőven van miért izgulni, és ez jócskán feljavítja az olvasás élményét, legalábbis az én esetemben pontosan ez történt.  
Mindent egybevetve: próbáljunk meg elvonatkoztatni a fals fülszövegtől, és önmagában értékelni a regényt, úgy, ha jól sejtem, távolról sem fog akkora csalódást okozni. Nem lesz egyszerű feladat, ezt elismerem, de véleményem szerint érdemes adni neki egy esélyt. Annál is inkább, mert remélhetőleg az izgalmas történetszál a folytatásokban is tetten érhető lesz majd.

Kedvenc karakter(ek): Jahn
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 6/10

Alapok:            

Nyelv: magyar
Fordította: Márton Andrea
Kiadta: Athenaeum Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 400
Sorozat: Wanted (#1)


Résztvevő blogok listája: 

09.22. Kristina blogja
09.24. Angelika blogja
09.26. Insane Life
09.28. Cbooks

Nyereményjáték: 

Az Athenaeum Kiadónak köszönhetően 2 példány Kínzó vágyat sorsolunk ki a turné végén.
Kövessétek figyelemmel a résztvevő blogokat, mert mind a 4 állomáson egy-egy újabb információ morzsa: kép, vagy adat segít benneteket abban, hogy kitaláljátok a megoldást és bekerüljetek a sorsolásra! Egy épület neve lesz a helyes megfejtés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése