Miért: Egy ideje már szemeztem vele.
Tartalom: A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok,
akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai
ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel
született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri
lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély.
Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét
betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes
közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged
is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné
valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a
szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? (Maxim)
Vélemény: Abszurd. Ez az egyik legjobb - s egyben az első eszembe jutó - szó, amivel le tudnám írni azt az élményt, amit Wendy Higgins könyve nyújtott számomra. Abszurd, ráadásul ambivalens is. Ez az ambivalencia - vagyis az érzelmi kettősség - pedig nem csak a cselekményt jellemzi, hanem az olvasót is olvasás közben. Ugyanis Higgins egymásnak ellentmondó érzéseket váltott ki belőlem. De térjünk vissza az abszurditáshoz. Igazából a világ az, ami így hatott rám. Ebben a történetben a démonok köztünk járnak, és az a feladatuk, hogy romlásba döntsék az emberi fajt.
Ez még így rendben is lenne, csakhogy Anna nem a hétköznapi démoncsemeték életét éli - akiket nemes egyszerűséggel óriásoknak neveznek -, mivel egyrészt életében egyszer találkozott az édesapjával, másrészt az anyja mindennek tetejében még őrangyal is volt. Így, bár a lányban kétségtelenül ott lapul a rosszra való hajlam, akad benne egy igen erős gát is, ami megakadályozza, hogy rosszat tegyen. Majd, amikor egy véletlen folytán megismerkedik Kaidan Rowe-val, minden megváltozik. És itt nem csak arról van szó, hogy felfedezi a származása körüli problémákat, hanem arról is, hogy a fiúnak hála érzelmek egész garmadáját kell megismerkednie, ráadásul belekóstolhat a hozzá hasonló óriások mindennapjaiba is. Na itt található az egyik legjobb példa a regény abszurditására, amikor az egyik herceg elkezdi faggatni a lányt, hogy iszik és/vagy drogozik-e rendesen, mint a korabeli srácok? Nekem itt kellett néhány pillanat, hogy magamhoz térjek, bár utólag belegondolva, ez egy igen jó rész volt.
Ráadásul Anna és Kaidan kapcsolata sem felhőtlen. Bár akadnak kétségkívül izgalmas, és romantikus jelenetek kettejük között, mégis, a leginkább a depresszió az, amit át lehet érezni ebben a kötetben, hiszen mindenki volt már szerelmi bánatos amiatt, hogy a választottja egyszer csak gondolt egyet, és dobbantotta. Na, nem mintha a fiúnak nem lenne nyomós érve rá, hogy meghozta ezt a döntést, mégis, az ember egyszerre gyűlöli és szereti érte. A jellemükről igazából azt tudom elmondani, hogy mindkettő nagyon szerethető karakter a maguk különös módján. Míg Anna-ban az ártatlanságát szerettem, na meg azt, ahogyan ezt a viselkedését szépen lassan levetkőzi, s elő-előbukkan a természetének démoni oldala, addig Kaidan nagyon is emberi tulajdonságokkal bír, függetlenül attól, hogy az apja a démonhercegek sorát erősíti.
Több óriással is találkozhatunk ebben a részben, akik közül én Kopano-t kedveltem meg a legjobban. Olyannyira kilóg a sorból, hogy azt el nem tudom mondani. Ő képes volt szembefordulni az apja akaratával, ami a szememben igen csak magas szintre emelte a karakterét. Ráadásul egyáltalán nem tolakodó személyiség, bár kétségkívül vonzónak tartja Anna-t, esze ágában sincs letámadni. Így a szerelmi háromszög ebben a kötetben elmarad - hála az égnek -.
Higgins nagyon jól bánik a szavakkal, amikor az érzések leírásáról van szó. Több depressziós rész is van a kötetben, és tökéletesen át tudja adni, hogy min megy át az ember ilyenkor, s milyen mélyen elsüllyedhet az önsajnálat mocsarában, ha nem veszi észre magát.
Ami azonban a legesleginkább elnyerte a tetszésemet ezzel a könyvvel kapcsolatban, az a vége. Végre egy olyan sorozatindító kötet, aminek a vége nem arról szól, hogy "egymásra találtunk, és mostantól ketten vagyunk a világ ellen", hanem igen is, a külső hatások arra kényszerítik a szerelmeseket, hogy ne élhessék át az az örömet, amit normális körülmények között átélhetnének. Számomra ez dobta fel a leginkább a máskor igazán kiszámítható cselekményt.
Ez még így rendben is lenne, csakhogy Anna nem a hétköznapi démoncsemeték életét éli - akiket nemes egyszerűséggel óriásoknak neveznek -, mivel egyrészt életében egyszer találkozott az édesapjával, másrészt az anyja mindennek tetejében még őrangyal is volt. Így, bár a lányban kétségtelenül ott lapul a rosszra való hajlam, akad benne egy igen erős gát is, ami megakadályozza, hogy rosszat tegyen. Majd, amikor egy véletlen folytán megismerkedik Kaidan Rowe-val, minden megváltozik. És itt nem csak arról van szó, hogy felfedezi a származása körüli problémákat, hanem arról is, hogy a fiúnak hála érzelmek egész garmadáját kell megismerkednie, ráadásul belekóstolhat a hozzá hasonló óriások mindennapjaiba is. Na itt található az egyik legjobb példa a regény abszurditására, amikor az egyik herceg elkezdi faggatni a lányt, hogy iszik és/vagy drogozik-e rendesen, mint a korabeli srácok? Nekem itt kellett néhány pillanat, hogy magamhoz térjek, bár utólag belegondolva, ez egy igen jó rész volt.
Ráadásul Anna és Kaidan kapcsolata sem felhőtlen. Bár akadnak kétségkívül izgalmas, és romantikus jelenetek kettejük között, mégis, a leginkább a depresszió az, amit át lehet érezni ebben a kötetben, hiszen mindenki volt már szerelmi bánatos amiatt, hogy a választottja egyszer csak gondolt egyet, és dobbantotta. Na, nem mintha a fiúnak nem lenne nyomós érve rá, hogy meghozta ezt a döntést, mégis, az ember egyszerre gyűlöli és szereti érte. A jellemükről igazából azt tudom elmondani, hogy mindkettő nagyon szerethető karakter a maguk különös módján. Míg Anna-ban az ártatlanságát szerettem, na meg azt, ahogyan ezt a viselkedését szépen lassan levetkőzi, s elő-előbukkan a természetének démoni oldala, addig Kaidan nagyon is emberi tulajdonságokkal bír, függetlenül attól, hogy az apja a démonhercegek sorát erősíti.
Több óriással is találkozhatunk ebben a részben, akik közül én Kopano-t kedveltem meg a legjobban. Olyannyira kilóg a sorból, hogy azt el nem tudom mondani. Ő képes volt szembefordulni az apja akaratával, ami a szememben igen csak magas szintre emelte a karakterét. Ráadásul egyáltalán nem tolakodó személyiség, bár kétségkívül vonzónak tartja Anna-t, esze ágában sincs letámadni. Így a szerelmi háromszög ebben a kötetben elmarad - hála az égnek -.
Higgins nagyon jól bánik a szavakkal, amikor az érzések leírásáról van szó. Több depressziós rész is van a kötetben, és tökéletesen át tudja adni, hogy min megy át az ember ilyenkor, s milyen mélyen elsüllyedhet az önsajnálat mocsarában, ha nem veszi észre magát.
Ami azonban a legesleginkább elnyerte a tetszésemet ezzel a könyvvel kapcsolatban, az a vége. Végre egy olyan sorozatindító kötet, aminek a vége nem arról szól, hogy "egymásra találtunk, és mostantól ketten vagyunk a világ ellen", hanem igen is, a külső hatások arra kényszerítik a szerelmeseket, hogy ne élhessék át az az örömet, amit normális körülmények között átélhetnének. Számomra ez dobta fel a leginkább a máskor igazán kiszámítható cselekményt.
Kedvenc karakter(ek): Kaidan, Anna
Gyűlölt karakter(ek): Ginger
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 464
Sorozat: The Sweet Trilogy (#1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése