Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Miért: Ezzel leptem meg magamat a névnapom alkalmából.

Tartalom: Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.

Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.

Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek? (Maxim)

Vélemény: Elég vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az elején kimondottan tetszett a történet, viccesnek és érdekesnek találtam, azonban, ahogy haladt előre a cselekmény, már egyre kevésbé élveztem, a végén pedig szó szerint kedvem lett volna a földhöz vágni ezt a viszonylag vaskos kötetet. Végül arra jutottam, hogy bár nem a Halállistámra való darabról van szó - ahová csak azok a regények kerülnek, amiknél tényleg eret akartam vágni magamon -, a folytatását, ami lényegében ugyanez a könyv, csak nem Abby, hanem Travis szemszögéből, garantáltan nem mostanában fogom elolvasni. 

Ha már itt tartunk, feltennék egy egyszerű kérdést: mi értelme van annak, hogy egy könyvet megírunk a másik fél szemszögéből? Értem én, hogy újabb bevételeket hoz az írónőnek, de ezen kívül nem sok hasznát látom. Nem lett volna jobb, ha váltott szemszöget alkalmaz, hogy párhuzamosan láthassuk az eseményeket? Persze, ez csak az én véleményem, és biztos vagy benne, hogy McGuire rajongói a legkevésbé sem díjazzák majd ezt a gondolatomat.
Ugyanakkor azt el kell ismernem, hogy például a könyv stílusa határozottan jó. Remekül vissza tudja adni az egyetemista életérzést, és éppen ezért a fordítás kissé szlenges, néhol hanyag jellege is remekül passzolt a történethez - kivétel a végén, de arról később úgyis beszámolok -.

De, most térjünk vissza a kezdetekhez: mint azt már korábban is mondtam, a sztori eleje nekem is tetszett. Örültem neki, hogy végre nem arról van szó, hogy szerelem első látásra - vagyis, hát... hittem én ezt naivan -, meg ehhez hasonló dolgok, hanem egy lassan kibontakozó kapcsolatnak lehetünk szemtanúi, ami ráadásul a barátságon alapul. Ezek a részek tényleg nem voltak rosszak, bár már itt is lehetett sejteni, hogy Travis abszolút nem normális, hanem alsó hangon is súlyos skizofréniával küzd. Mondok erre egy egyszerű példát - ami sajnos SPOILER, szóval, aki nem szereti az ilyesmit, ne olvassa el a dőlt betűs részt -: Travis és Abby összevesznek, erre Travis elmegy, berúgni, a végén hazavisz két csajt, akiket megdug a lakás kanapéján, majd nemes egyszerűséggel lefekszik Abby mellé aludni, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Most nem azért, de ilyet a legjobb barátjával se csinál meg az ember, nemhogy azzal a csajjal, akiért elvileg a kezdet kezdete óta odáig van, meg vissza. És ez csak az első példa. 

Miután összejönnek - ami szerintem egy elég hirtelen felindulásból elkövetett dolog volt -, ez a helyzet csak rosszabbá válik. Travis képes mindent és mindenkit rommá verni annak érdekében, hogy kimutassa, a lány hozzá tartozik, majd egy jó, véres verekedés után játssza a hősszerelmest. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez nem normális dolog. Bár, nálam nem is ez volt igazából a mélypont.

Ami nekem kifejezetten utálatos rész volt ebben az egészben az a se veled, se nélküled-szál volt. Hol összevesztek és szétmentek, hol meg megint összejöttek. Biztosan bennem van a hiba, de sosem díjaztam az ilyesmit. Úgy értem, ha már egyszer szakítottak, akkor hagyják egymást békén, és kész. Nem kell ez a dráma, hogy hetekkel később meg úgy csüngünk egymáson, mintha az életünk múlna rajta, annál is inkább, mert Abby elég nyomós indokkal rakja ki Travis szűrét.
Ha már itt tartunk: Abbyvel, azt leszámítva, hogy nála határozatlanabb csajt még az életben nem láttam, nem volt különösebb bajom, igaz, a háttértörténetben találtam némi kivetnivalót - főleg azt, hogy igazából olyan hülye utalások vannak a könyvben, hogy az már nekem is fájt
-, de ettől függetlenül, ő még az elviselhető kategóriába tartozott. Bár lehet, hogy ezt leginkább annak köszönheti, hogy nem dőlt be azonnal Travisnek, hanem a történet elején egy másik sráccal kezdett el randizni, tehát nem az volt a regény lényege, hogy megláttuk egymást, most akkor irány az oltár, hanem a fiúnak igenis tennie kellett azért, hogy Abby végül beadja a derekát. 
Mindent egybevetve, a regény vége... egy végtelenül rózsaszín, vattacukorral kiegészített nyáltenger. Annyira nem illett sem Abby, sem pedig Travis karakteréhez, hogy szívem szerint kivágtam volna ezeket az utolsó oldalakat. De, mivel könyvet nem szabad rongálni, ezért ez az akcióm szerencsére elmaradt.
Számomra ez egy egyszer olvasható könyv volt, amire többször nem szeretnék időt és energiát áldozni. De ettől függetlenül, ha valaki valami nagyon egyszerű és rózsaszín történetre vágyik, nyugodtan olvassa el.   

     

Kedvenc karakter(ek): America
Gyűlölt karakter(ek): Travis
Pont: 3/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 452
Sorozat: Beautiful (#1)