Tartalom: Adam „számokat” lát – amikor az emberek szemébe néz, meglátja a haláluk dátumát, ahogyan az anyja, Jem is látta. Adam nehezen birkózik meg ezzel a rettentő képességgel, és amikor ráébred, hogy a környezetében mindenkinek ugyanaz a szám rendeltetett, rettegni kezd attól, mi vár rájuk majd 2027-ben.
Hogy ráleljen a megoldásra, Adam kétségbeesett kutatásba kezd. Mi történhet: háború, atomkatasztrófa, pusztító vírusok? Az világos, hogy valami nagy dolog közeleg...
Hogy ráleljen a megoldásra, Adam kétségbeesett kutatásba kezd. Mi történhet: háború, atomkatasztrófa, pusztító vírusok? Az világos, hogy valami nagy dolog közeleg...
De mi? És mit tehet ő ellene? (Főnix)
Vélemény: Még nem jöttem rá, hogy ennek vajon mi lehet az oka - hogy eredeti nyelven olvastam, vagy Ward stilisztikai érzéke fejlődött nagyon sokat -, de tény és való, hogy ennek a résznek már sokkal jobban tetszett a stílusa, mint az elsőnek. Adamé például már a bevezetőben rabul ejtett, és onnantól kezdve képtelen voltam szabadulni tőle, alig vártam, hogy újra az ő szemszögéből láthassam az eseményeket. Szóval, szerintem mindkét tény nagyban hozzájárul ahhoz, hogy, bár az első rész is a szívemhez nőtt valamennyire, ezt már egyenesen imádtam.
Ráadásul, arról is meg kell emlékeznem, hogy a cselekmény, mint olyan, mennyivel kidolgozottabb, mint az első rész esetében. Ott még érezhető volt némi bizonytalanság, és kapkodás, mintha az írónő se tudná néha, hogy pontosan mit is szeretne a papíron látni. Itt viszont már egy teljesen tudatos történetvezetéssel találkoztam, amelynek középpontjában természetesen Jem fia áll.
Egyébként Adam szintén egy átgondoltabb, jól felépített karakter, aki igazából csak abban hasonlít az édesanyjára, hogy ő is látja a számokat, ám, mint kiderül, a képessége már sokkal fejlettebb, mint Jem-é volt. Már nem csak egy számsort lát az emberek szemében, hanem a hozzá kötődő eseményt is, ami olykor igencsak zavarba hozhatja az olvasót. Nem egyszer azon kaptam magam olvasás közben, hogy azon elmélkedem, vajon én tudnék-e úgy élni, hogy pontosan tudom, mikor és hogyan fognak meghalni azok az emberek, akik közel állnak hozzám? Vagy, mit tennék akkor, ha pusztán emiatt a képesség miatt tisztában lennék vele, hogy egy olyan súlyos katasztrófa közelít felém, ami emberéletek ezreit, vagy akár millióit követeli majd? Megpróbálnám-e elkerülni valamilyen módon? Azt hiszem, ebből is látszik, hogy ez a könyv sokkal inkább rabul ejtett, mint az első rész. (Ha nem szólt volna közbe a vizsgaidőszak, hamar kiolvastam volna.)
Egyébként Adam szintén egy átgondoltabb, jól felépített karakter, aki igazából csak abban hasonlít az édesanyjára, hogy ő is látja a számokat, ám, mint kiderül, a képessége már sokkal fejlettebb, mint Jem-é volt. Már nem csak egy számsort lát az emberek szemében, hanem a hozzá kötődő eseményt is, ami olykor igencsak zavarba hozhatja az olvasót. Nem egyszer azon kaptam magam olvasás közben, hogy azon elmélkedem, vajon én tudnék-e úgy élni, hogy pontosan tudom, mikor és hogyan fognak meghalni azok az emberek, akik közel állnak hozzám? Vagy, mit tennék akkor, ha pusztán emiatt a képesség miatt tisztában lennék vele, hogy egy olyan súlyos katasztrófa közelít felém, ami emberéletek ezreit, vagy akár millióit követeli majd? Megpróbálnám-e elkerülni valamilyen módon? Azt hiszem, ebből is látszik, hogy ez a könyv sokkal inkább rabul ejtett, mint az első rész. (Ha nem szólt volna közbe a vizsgaidőszak, hamar kiolvastam volna.)
A már fentebb említett dolog is egy újdonság A meneküléshez képest, vagyis, hogy itt nem csak Adam, hanem a leendő szerelme, Sarah nézőpontját is megismerhetjük. Ebben a részben ez azért fontos, mert a két főszereplőnk elég kevés ideig szerepel együtt. A regény legnagyobb részében egymástól függetlenül látjuk őket. Ez azért is jó, mert így sokkal jobban megismerhetjük a lányt is, és nincs olyan érzésünk, hogy igen, ő csak azért lett kitalálva, hogy Adam-nek legyen kiért rajongania. Tévedés.
Sarah-nak megvan a saját háttértörténete, sőt, a saját élete is, ami, bár egyáltalán nem felhőtlen - hiszen egy leányanyáról van szó, aki hadd ne lőjem le a poént, hogy kitől is vár gyereket -, mégis az övé. Ráadásul az Adam-hez fűződő kapcsolata is nagyon lassan bontakozik ki, így nincs olyan érzésünk, mintha egy romantikus nyáltengerbe oltott katasztrófafilmet néznénk végig. Egy dolgot azonban nagyon sajnálok: azt, hogy Mia apjának dolgát igazából nem bontotta ki. Persze, folyamatosan utalgat rá, de például a szembesítés abszolút kimarad. Tudom, túlságosan is rajongok a drámai jelenetekért, de nekem ez tényleg hiányzott.
Érdekes módon, azt egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogy vajon Sarah képessége, ami igazából rémálmok képében jelenik meg, miként befolyásolja majd az utolsó részt, de bízom benne, hogy valamilyen úton-módon fogja. Hiszen a látomása is valójában teljesen mást vetített előre, mint amit elsőre feltételeztem. Ez a csavar pedig kimondottan tetszett.
Maga a cselekmény egyes pontokon egész kiszámítható, ám ettől függetlenül igazán élvezetes olvasmány. Ha valakinek tetszett az első rész, ezt is imádni fogja, de szerintem még az is így lesz ezzel, akinek A menekülés egyáltalán nem lett a szíve csücske. Ward egy jó példa arra, hogy egí író trilógiaírás közben is képes hatalmasat fejlődni. Már csak ezért is megéri adni neki egy esélyt.
Sarah-nak megvan a saját háttértörténete, sőt, a saját élete is, ami, bár egyáltalán nem felhőtlen - hiszen egy leányanyáról van szó, aki hadd ne lőjem le a poént, hogy kitől is vár gyereket -, mégis az övé. Ráadásul az Adam-hez fűződő kapcsolata is nagyon lassan bontakozik ki, így nincs olyan érzésünk, mintha egy romantikus nyáltengerbe oltott katasztrófafilmet néznénk végig. Egy dolgot azonban nagyon sajnálok: azt, hogy Mia apjának dolgát igazából nem bontotta ki. Persze, folyamatosan utalgat rá, de például a szembesítés abszolút kimarad. Tudom, túlságosan is rajongok a drámai jelenetekért, de nekem ez tényleg hiányzott.
Érdekes módon, azt egyelőre nem sikerült megfejtenem, hogy vajon Sarah képessége, ami igazából rémálmok képében jelenik meg, miként befolyásolja majd az utolsó részt, de bízom benne, hogy valamilyen úton-módon fogja. Hiszen a látomása is valójában teljesen mást vetített előre, mint amit elsőre feltételeztem. Ez a csavar pedig kimondottan tetszett.
Maga a cselekmény egyes pontokon egész kiszámítható, ám ettől függetlenül igazán élvezetes olvasmány. Ha valakinek tetszett az első rész, ezt is imádni fogja, de szerintem még az is így lesz ezzel, akinek A menekülés egyáltalán nem lett a szíve csücske. Ward egy jó példa arra, hogy egí író trilógiaírás közben is képes hatalmasat fejlődni. Már csak ezért is megéri adni neki egy esélyt.
Kedvenc karakter(ek): Adam
Gyűlölt karakter(ek): Ő
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította:Sámi László, Bajkán László
Kiadta: Főnix Könyvműhely
Év: 2013
Oldalszám: 280
Sorozat: Számok (#2)
