Projektek 2014

Nos, ez lenne a jövő évi projektlistám, amiben összegyűjtöttem, hogy mely könyvekre szeretnék sort keríteni 2014-ben - már, ha minden jól megy -. Ugyanakkor elképzelhető, hogy ezek közül nem mindegyikről készül majd bejegyzés a blogra. 

  1. Jennifer L. Armentrout: Opposition
  2. Cora Carmack: Finding it
  3. Cassandra Clare: City of Heavenly Fire
  4. Julie Cross: Timestorm 
  5. Lauren DeStefano: Perfect Ruin
  6. Fisher Amelie: Greed
  7. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája 
  8. Mira Grant: Blackout
  9. J. Lynn: Wait for you
10. Alexandra Monir: Suspicion
11. Patrick Ness: Kés a zajban
12. Wendy Higgins: Sweet Evil
13. Wendy Higgins: Sweet Peril
14. Wendy Higgins: Sweet Reckoning
15. Sherrilyn Kenyon: Inferno
16. Sherrilyn Kenyon: Illusion
17. Rainbow Rowell: Fangirl
18. Scott Speer: Battle Angel

Teljesített projektek: 8/18

Összegzés 2013

Nos, tekintettel az egyre jobban közeledő év végére, itt az ideje, hogy idén is összegezzem az általam olvasott könyveket, a már tavaly megismert - és néhány új - kategóriá(k) szerint. Ezúttal igyekeztem olyan regényeket választani, amikről egészen biztosan találtok kritikát az oldalon - egy kivételével -.

  1. Legjobb regény: Jennifer L. Armentrout: Origin
  2. Legrosszabb regény: Shayla Black - Lexy Blake: A rabul ejtett szűz
  3. Legnagyobb csalódás: Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás
  4. Legnagyobb pozitív csalódás: Richelle Mead: A szukkubusz dala
  5. Legjobb sorozatkezdő kötet: Jennifer L. Armentrout: Obszidián
  6. Legjobb 2013-as könyv: Anthony Horowitz: Russian Roulette
  7. Legjobb disztópia: Mira Grant: Etetés
  8. Legjobb fantasy: Scott Speer: Immortal City
  9. Legjobb romantika: Tammara Webber: Egyszeregy
10. Legrosszabb romantika: Shannon Messenger: Vihar szeli ketté
11. Legjobb szereplő: Daemon Black (Jennifer L. Armentrout: Lux-széria)
12. Legrosszabb szereplő: Artemisz (Sherrilyn Kenyon: Dark-Hunter-széria)
13. Legjobb író: Sherrilyn Kenyon
14. Legrosszabb író(k): Shayla Black - Lexy Blake
15. Legjobb realistic fiction: J. H. Trumble: Where you are
16. Legjobb sorozat: Chronicles of Nick (Sherrilyn Kenyon)

Sherrilyn Kenyon: Infamous

Miért: Nick Gautier.

Tartalom: Iskolába járni. Jó jegyeket szerezni. A legtöbb kamasszal szemben ennyi az elvárás. Csakhogy, Nick Gautier nem tartozik az átlagos kamaszok közé. Olyan dologra hivatott, amit még ő maga se ért igazán. És az a legfontosabb feladata, hogy életben maradjon... miközben sokan - köztük a saját apja is - megpróbálják eltenni láb alól.

Vélemény: Izgalmasnak izgalmas volt, mint mindig, bár, most azért volt némi bajom a történetvezetéssel, leginkább amiatt, hogy akadtak olyan elemek, amelyek többször is előfordultak ebben a könyvben. Semmi bajom azzal, ha mondjuk két egymást követő kötetben megtalálható ugyanaz a csavar - persze más-más körítésben -, viszont azzal, amikor ez az ismétlés egy részen belül történik meg, nem értek egyet. Összességében elmondhatom, hogy ez volt a legnagyobb problémám - ami miatt nem is kapja meg a 20 pontot -, ugyanakkor minden más területen azt a színvonalat kaptam, amit már megszokhattam az írónőtől, és ettől a sorozatától. 

A regény főszála például kimondottan tetszett. Azt a középiskolákban igen gyakori jelenséget mutatja be, amikor valaki, vagy valakik elkezdenek pletykákat terjeszteni az iskolatársaik között. S, bár eleinte is vannak durva pletykák, egy idő után olyannyira elszalad a ló az emberekkel, hogy már teljesen lehetetlen szóbeszédeket is kitalálnak, sőt... Ha megvan hozzá a kellő mágikus háttér, még bizonyítékokat is gyártanak hozzá. Számomra kimondottan érdekes volt ezeket a részeket olvasni, mert jól példázta, hogy az emberek mennyire vevők akár a leglehetetlenebb pletykákra is, ami miatt emberi kapcsolatok mehetnek tönkre.

Nick karaktere igen komoly változáson megy keresztül, hiszen most szembesül először azzal, hogy mit is jelent Malachai-nak lenni, és hogy ezt miként befolyásolja a tény, hogy az édesanyja a legaranyosabb nő ezen a világon. Mert befolyásolja, ezt nem vitás, de olyan formán, hogy az még engem is meglepett néha. Továbbá az is megmutatkozik, hogy egy kicsit sem olyan, mint az apja, Adarian, aki szintén beköszön ebben a részben, méghozzá egy minden eddiginél hosszabban - bár, azért most se lehet tőle túladagolást kapni -. Az viszont azonnal feltűnik, hogy bár Adarian elvileg nem képes a szeretetre - ahogyan normális körülmények között Nick se lehetne -, mégis, olyannyira ragaszkodik Cherise Gautier-hez, mintha az élete múlna rajta. Ki tudja, talán több van ebben a Malachai-ban, mint gondoltam. De ez majd elválik. 
Egy másik, számomra kimondottan érdekes részlet Cherise és Nick kapcsolata volt, leginkább azért, mert itt látszott csak igazán, hogy bár a nő szereti a fiát, egy egészen apró, azonban kimondottan éles tüske van a lelkében vele kapcsolatban. Egy tüske, amit sajnos arra használ, hogy a lehető leglehetetlenebb helyzetekben bántsa a srácot, aki mindig próbál úgy tenni, ahogyan azt az anyja tanította neki... Ehhez képest Cherise gyakorta úgy viselkedik, mint aki nem ismeri a saját gyermekét. Ezt a szálat pedig nem lehet csak azoknak a a negatív hatásoknak a nyakába varrni, amelyek az Infamousben érik őket. Kíváncsi leszek, hogy vajon az elkövetkezendő részekben is lesznek-e ilyen jellegű jelenetek, mint ebben. Nem lennék meglepve, ha igen.
A romantika, bár kétségtelenül nem ez a regény fő mozgatórugója, most is jelen van, és sokkal erőteljesebben, mint eddig bármikor. Ennek nem csak az az oka, hogy a szereplőink idősebbé váltak, hanem az is, hogy végre valahára Nekoda is rájött: Nick távolról sem az a mészárszékre való démon, mint aminek a kezdetek kezdetén tartotta. Érdekes látni, hogy miként mélyül el a kapcsolatuk, s nem csak a fiú részéről, aki, mint tudjuk, már az Infinityben is el van ájulva a lánytól... A lánytól, akiről még mindig nem tudni pontosan, hogy micsoda, de örülnék, ha végre kiderülne valami konkrétum vele kapcsolatban. Annál is inkább, mert a legtöbb elméletemnek, ami Nickkel kapcsolatban született az elmúlt hetekben, ő az egyik legfontosabb mozgatórugója.
Már várom, hogy elkezdhessem az Infernot.      

Kedvenc karakter(ek): Nick, Kody, Caleb

Gyűlölt karakter(ek): Adarian

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin

Év: 2012

Oldalszám: 468

Sorozat Chronicles of Nick (#3)

Sherrilyn Kenyon: Invincible

Miért: Nick Gautier. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

Tartalom: Amikor Nick már kezdte elhinni, hogy már nem jöhet rosszabb... 

Alig, hogy túlélte a zombik támadását, egy alakváltóktól és démonoktól hemzsegő világban találja magát, ahol mindenki a lelkére pályázik. Az új igazgató azt hiszi, hogy ő legrosszabb gyerek az iskolában, az edzője olyan dolgokra akarja rávenni, amihez nem füllik foga, miközben egy lány hangja kísérti... Egy lányé, akit senki sem láthat.

S, ha mindez nem lenne elég: ha nem tanulja meg életre kelteni a halottakat a hét végéig, ő is egy lesz közülük.

Vélemény: Mint tudjátok, már az első részért is odáig voltam, de az Invincible csak még tovább fokozta a Nick és története iránt érzett rajongásomat. 

Egyrészt, az a vonása külön tetszett, hogy a cselekmény pontosan ott folytatódik, ahol az Infinityben abbamaradt, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy egy perc sem telik el aközött, ahol az első kötet véget ér, és kezdetét veszi a második. Ez pedig ad egy egészen különleges ízt az egésznek, főleg, ha gyors egymásutánban olvassa el őket az ember. 

A történet azonnal beránt, s, noha nem nevezném kiszámíthatatlannak - már ami a regény fő szálát illeti -, az apró mellékszálak terén, mint például Ambrose jelenléte és célja sok meglepetést rejteget még, amik azonban csak a későbbiek folyamán fognak kiderülni, ha jól sejtem. 

Ám nem csak ez teszi különösen érdekessé számomra ezt a részt, hanem az, hogy rengeteg apró dolog derül ki a fiúval, de még inkább a környezetével kapcsolatban. 

Ott van példának okáért Bubba, akiről eddig nem sokat tudhattunk meg - azt leszámítva, hogy ő az egyik legviccesebb karakter, akit Kenyon papírra álmodott -, de most kiderül néhány olyan részlet, ami egy teljesen más fényben világítja meg a férfit, s az én véleményem szerint, csak még szerethetőbbé teszi. Ugyanakkor például Nekoda kapcsán továbbra is sötétben tapogatózunk, az ő szerepe még mindig elég homályos.... De bízom benne, hogy a következő rész után már okosabbak leszünk. Caleb-ről az előző kötet kapcsán se írtam semmit, egyszerűen azért, mert, bár nagyon szerethető valaki, egyelőre nem találtam benne semmi különlegeset. Remek testőr Nick mellett, ezt elismerem... de neki is vannak furcsa ügyletei, na.

Nick hozza a tőle megszokott kissé nyers, kamaszokra jellemző, nyegle stílust, amit a kommentjei remekül át tudnak adni. Érdekes látni, hogy miként próbál megbirkózni azzal, hogy ki is ő, és mi vár rá, miközben igyekszik normális tinédzserként viselkedni, ami, ha ennyi természetfeletti lény mászkál körülötted, egyáltalán nem egyszerű. Még akkor sem, ha Cherise minden egyes alkalommal keményen lerántja a földre.

 A kedvencem azonban egy új karakter: Grim, vagyis a Halál, akinek az a feladata, hogy felszínre hozza a Nickben rejlő erőket, és megtanítsa azok használatára. Néhány megnyilvánulásán hangosan nevettem, ugyanakkor voltak pillanatok, amikor a hideg futkosott tőle a hátamon. Nem mintha ez baj lenne, azt hiszem, éppen ez az, amit szerettem benne. Meg se próbál jóként viselkedni, elvégre nem az. Egyrészt a tanítandó kölyköt látja a fiúban, de másrészt az ellenséget is, akit, ha tehetné, szívesen eltenné láb alól. Ez a furcsa egyensúly pedig igen vicces jeleneteket eredményezhet, és eredményez is. Én kimondottan szerettem azokat a pattogós párbeszédeket, amiket Nick-kel folytat.      

Akad egy újabb főellenség ebben a részben, Devus edző, aki - erre egyszerűen nem tudok jobb szót mondani - egy vérbeli szemétláda. Értem én, hogy vannak becsvágyó emberek, de attól, amit ez a fazon művel, komolyan mondom, hogy több soron is leesett az állam. Azt sajnálom vele kapcsolatban, hogy bár ki van dolgozva a története, én mégis nagyon rövidnek találtam. Szerintem elég keveset szerepelt ahhoz képest, hogy voltaképpen ő lenne a lényeg ebben a könyvben. 

Mit mondhatnék még? Akinek tetszett az első rész, szerintem ezt is szeretni fogja.  

Kedvenc karakter(ek): Nick, Ambrose, Bubba, Grim

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin 

Év: 2011

Oldalszám: 420

Sorozat: Chronicles of Nick (#2)

Filmes élmények #2 - Futótűz

November 21-én, egy barátnőmnek - és az Agave nyereményjátékának - hála, eljutottam a Futótűz vetítésére, és azt kell mondanom, abszolút megérte. 

Bár, az első filmről még nem nyilatkoztam itt a blogon, azt azért megsúgom, hogy nekem kimondottan tetszett. Mivel olvastam a könyvet, elég szkeptikus voltam, főleg a felemás kritikák miatt, de miután leültem, és végignéztem, rá kellett jönnöm, hogy igazából egy jó adaptáció sikeredett belőle - sokkal jobb annál, mint amire én számítottam -, így a második filmet már izgatottan vártam, igaz, az első néhány trailer igencsak elkedvtelenített, mert kicsit olyan érzésem volt tőlük, mintha bakot lőttek volna.  Esküszöm, volt olyan, hogy nem ismertem rá a történésekre az ilyen előzetesek alapján. Igaz, ez a Vámpírakadémia film kapcsán is elmondható, később arra is kíváncsi leszek, ha kijön. De az még odébb van, szóval térjünk vissza a Futótűzhöz.

Mindennek ellenére, még mindig kíváncsi voltam, hogy vajon a készítők képesek-e felülmúlni az előző részt, aminek a legnagyobb erőssége az volt - legalábbis az én szememben -, hogy összességében követte a könyv történéseit, és nem vitt b
ele olyan komoly változtatásokat, amik kizökkentettek volna a film nézése közben. Tény és való, hogy voltak olyan jelenetek, amik nem lettek megmagyarázva, így igazság szerint csak azok érthették, hogy mi történik a vásznon, akik találkoztak már Suzanne Collins könyvével. 

De ennyi elég is bevezető gyanánt, térjünk át a bejegyzés címében is szereplő filmre. Őszinte leszek, engem azonnal megfogott, és leginkább azért, mert, bár már az első filmnek is igen komor hangulata volt, a Futótűz jócskán túltett rajta. Főleg azoknál a részeknél lehetett ezt érezni, amik azt mutatták be, hogy Katniss milyen nehézségek árán próbálja meg túltenni magát a gyilkosságokon, amiket elkövetett. Rengeteg nyomasztó, de egyben megható jelenetet láthatunk ezzel kapcsolatban.
A film abszolút az ő karakterére és a benne lezajló változásokra koncentrál, ám ez egyáltalán nem zavaró, hiszen a legfontosabb szereplőket már ismerjük - legfontosabbak... csak tudnám, Gale miért annyira fontos. Valahányszor vásznon van, legtöbbször csak annyi történik, hogy Katnisszel csókolózik. De, azért arra tényleg jó, hogy megtörjék a lányt, ezt elismerem -. Nem mintha Peetával nem ugyanezt csinálná... Viszont az a fiú legalább tisztában van vele, hogy a lány iránta táplált érzései a legkevésbé sem valósak, noha kétségtelen, hogy vannak olyan pillanatok, amikor akár el is hihetnénk, hogy ők ketten tényleg az a tragikus sorsú szerelmespár, aminek a Kapitólium látni szeretné őket... De ezekből viszonylag kevés van.
Persze arra is maradt idő, hogy azok a szereplők is bemutatásra kerüljenek, akik a sorozat ezen részében jelennek meg először, mint például Finnick. Róla nem is tudom, mit mondjak... A könyvben szeretem a karakterét, de itt néha kifejezetten idegesített. Olyannyira tenyérbemászó valakinek van feltüntetve, hogy még most is a hideg futkos tőle a hátamon, ha eszembe jut. Be kell vallanom, hogy nekem Beete és Johanna tetszettek a legjobban, mert pontosan olyanok lettek, mint amilyennek elképzeltem őket. És ez áll az aréna látványvilágára is, amitől néha szabályosan elakadt a lélegzetem. Egyszerűen imádtam.
Szerintem, ha valaki egy könyvhű adaptációra kíváncsi, nyugodtan adhat egy esélyt ennek a filmnek, igaz, valószínűleg akkor is érthető és átérezhető a cselekmények súlya, ha valaki csak az előző részt látta, ellenben nem olvasta a könyvet. Remek kikapcsolódást nyújt, és emellett, néhol még el is gondolkodtatja a nézőt, szóval én csak ajánlani tudom.

Sherrilyn Kenyon: Infinity

Miért: Nick az egyik kedvenc karakterem a DH-sorozatból.

Tartalom: Nick Gautier abban a hitben él, hogy mindent tud. Talpraesett, éles eszű srác, akinek a szarkazmus a lételeme. Ám amikor a legjobb barátai rátámadnak, a világa egyszeriben a feje tetejére áll. 

Egy titokzatos harcos menti meg, majd rántja bele a Sötét-Vadászok világába, ahol gyorsan megtanulja, hogy az a világ, amit eddig ismert, a valóság egy egészen aprócska szelete csupán, míg a többi tele van veszéllyel és sötétséggel...  Ahol egy hibáért bármikor az életeddel fizethetsz.

Vélemény: Annak idején, amikor megtudtam, hogy ez a könyvsorozat - ami, ha minden igaz, 10 részes lesz - létezik, szinte azonnal el akartam kezdeni ezt a részt, de Toffy azt mondta, várjak vele, amíg be nem fejezem az Éjféli gyönyöröket, különben az Infinity elspoilerezi nekem az egész történetet.

És most, így utólag, belátom, jól tettem, hogy hallgattam rá. Így sokkal érdekesebb, sőt, bizonyos szempontból viccesebb is volt olvasni, hiszen pontosan tudtam, hogy mi lesz azokból a dolgokból, amiket itt még csak pedzeget Kenyon, ellenben a Dark-Hunter sorozatban már szépen kibontott, esetleg többször is megemlített.

Ilyen például Nick és az édesanyja, Cherise kapcsolata. Most, hogy nem csak egy-egy utalásból ismerhetjük meg őket, sokkal könnyebben át lehet érezni az anya és fia közötti humoros, ám mégis szeretetteljes kapcsolatot, amit az a tudat, hogy csak ők ketten vannak egymásnak, még jobban felerősít. Mivel Cherise nagyon fiatalon szülte a fiút, értelemszerűen sokkal jobban ragaszkodik hozzá, mint kéne. Nem azt mondom, hogy hét lakat alatt tartja, mert ez egyáltalán nem igaz, de ha nem tudja pontosan, hogy Nick mikor és hol van, nagyon ki tud akadni. Ez persze teljesen természetes, bár az ember azt hihetné, hogy mivel ő sem volt sokkal idősebb, amikor a terhessége miatt lényegében darabokra hullott az addigi, biztosnak hitt élete, ezért sokkal lazábban áll az egész gyereknevelés témához, mint olyasvalaki, aki már idősebb korban szült. Ráadásul Cherise itt is ugyanolyan szerethető karakter, mint amilyennek a DH-ban megismerhettük. 

Nick pedig... Nos, ő hozza a megszokott formáját, igaz, mivel ebben a részben még csak tizennégy éves, sok szempontból esetlenebb, mint az a Nick Gautier, akit korábban megismertünk, és én éppen ezt szerettem benne. Egyrészt, remekül visszaköszönnek a kamaszkori nyűgök - mint a szobafogság réme, vagy éppen a barátnőszerzés kérdése -, amik itt még kiegészülnek azzal, hogy a fiúnak ekkor kell felfedeznie, ki is ő tulajdonképpen, s, hogy ez vajon mit jelent a jövőjére nézve. 

A találkozása Kyrian-nel egyáltalán nem tekinthető akkora horderejű eseménynek, mint amilyennek azt a tartalom beharangozza... Bár, így jobban belegondolva... Azt hiszem, nem is rá vonatkozik az a bizonyos találkozás, hanem Ambrose-ra, aki elég sok meglepetést tartogat még az olvasók számára... Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem Nick mellett ő a második abszolút kedvencem ebben a részben.

Akadnak még más, az olvasó számára újnak minősülő karakterek is, akik bármikor képesek mosolyt csalni az arcunkra. Ilyen például Bubba és Mark, akiknek igen sok vicces pillanatot köszönhettem - annál is inkább, mert az előbbi srác Oprah iránt érzett feltétlen rajongása minden pénzt megért -. 

Maga a cselekmény néhol a cselekmény kissé vontatott volt, de ettől még egyáltalán nem unalmas. Az is eszembe jutott, hogy talán azért éreztem így, mert az egyetem és munka mellett nem igazán volt rá lehetőségem, hogy úgy istenigazából elmerülhessek Nick világában.

Végül, de nem utolsó sorban, annyit elárulhatok, hogy én igazából egy teljesen más jellegű történetet képzeltem el első rész gyanánt, de pont ez az, amit annyira szeretek Kenyonban és az írásaiban: sohasem úgy alakítja a szálakat, ahogyan azt én előre elképzelem, így képes újra és újra meglepni, aminek csak örülni tudok, hiszen nem válik egyhangúvá, és egyszersmind túlságosan kiszámíthatóvá az, amit el szeretne mondani.

Kedvenc karakter(ek): Nick, Bubba, Tabitha, Ambrose

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin

Év: 2010

Oldalszám: 464

Sorozat: Chronicles of Nick (#1)

Sherrilyn Kenyon: Éjféli gyönyörök

Miért: Toffytól kaptam kölcsön.

Tartalom: A nagyrészt görög származású Sötét Vadászok körében nem örvend nagy népszerűségnek a nemesi származására módfelett büszke római – Valerius.

Amikor a férfi találkozik a pimasz és csábító Tabitha Devereaux-val, aki nem más, mint a volt Sötét Vadász, Kyrian sógora, Val halálos ellensége, kapcsolatuk azonnal igen hevessé válik. A nőnek egyáltalán nem áll szándékában komolyan venni őt.

Amit Tabitha azonban igen komolyan művel, az a vámpírvadászat és a gyilkolás. Mindkettejüknek hamarosan szembe kell nézniük a legveszedelmesebb démonnal. A végső győzelemért Valnak fel kell adnia büszkeségét és meg kell tanulnia bíznia, hogy megvédelmezhesse Kyriant, azt a férfit, akit gyűlöl és azt a nőt, aki az őrületbe kergeti. (Ulpius)

Vélemény: Aki figyelemmel kíséri a Kenyon-os bejegyzéseimet, az tudhatja rólam, hogy Kyrian az egyik kedvenc Dark-Hunterem, annak ellenére, hogy az ő kötetét már viszonylag régen olvastam. Amikor kiderült, hogy Valerius is kap egy saját könyvet, be kell vallanom, én nagyon félreértettem a dolgokat. Azt hittem, arról a rómairól beszélünk, akinek hála a kedvencem távozott az élők sorából... S nem pedig az ő unokájáról, akinek igazság szerint nem sok köze lehetett Kyrian halálához - lévén, akkoriban alig múlt öt éves -. Így aztán, bár még most sem tartozik a kedvenceim közé, azt kell mondanom, hogy már sokkal könnyebben el tudom viselni a jelenlétét.  Sőt, még azt is sikerült elérnie, hogy egy kicsit megutáljam miatta Kyriant, amiért szerencsétlen Valt tálja az őse vétkeiért, és ezért képes lett volna a férfi és Tabitha közé állni, ha éppen arról van szó. Vagy, ha nem ő maga, akkor a felesége, Amanda. Most nem azért, de hogy várhatná el élete párjától, hogy az az ikertestvére boldogságának útjába álljon, csak azért mert Kyriannak kedve támadt a régi sebeit nyalogatni? Ezt a hozzáállását egyáltalán nem tudtam értékelni.

Valerius, bár kétségkívül sznob, ettől függetlenül egész szerethető karakter. Az előtörténete néhol kimondottan megható és elgondolkodtató, ráadásul, a jelenre gyakorolt hatása olykor még szórakoztató is tud lenni - vegyük csak példának a Zarekkel való kapcsolatát, aminek hála többször is elmosolyodtam a rómain -. Folyamatosan érezhető rajta, hogy mennyire furcsának találja Tabitha életfelfogását, de ettől függetlenül eszébe sem jut, hogy elforduljon a nőtől, és viszont. Ők pont a különbségeik miatt egészítik ki egymást, ellentétben mondjuk Amandával és Kyrian-nel, akik között sokkal több hasonlóságot lehet felfedezni.

Tabitha nagyon szerethető karakter, bár számomra az empatikus képessége volt a legszimpatikusabb. Nem csak azért, mert ezen a téren kissé magamra emlékeztetett, hanem azért is, mert ez teszi tökéletessé Valerius számára, aki nem éppen a szavak embere. Emellett persze remek humora is van, ami már a korábbi kötetek során is megmutatkozott.
Mindent egybevetve azonban, ez a kötet istenigazából nem rájuk koncentrál - függetlenül attól, hogy az események legnagyobb részét a kettejük szemszögéből látjuk -, hanem arra, hogy olyan eseményeket vetítsen előre, amik miatt abszolút érdemes lesz tvábbolvasni a sorozatot.Ilyen például Acheron és Nick - Nick, úristen... a végén akkora csavart visz bele a történetbe Kenyon vele kapcsolatban, hogy komolyan mondom, legalább öt percig nem akartam elhinni, amit épp olvastam -, akikkel olyan dolgok történnek, hogy jó ideig csak pislogni tudtam. De említhetném akár a pici Marissát is, akiről szintén nagyon érdekes dolgok derülnek ki, annak ellenére, hogy még mindig csak egy tipegő csecsemő.
Egy dolgot tudnék csak negatívumként felhozni - mármint olyasmit, amit legnagyobb valószínűséggel csak én éreztem annak -, ez pedig a történet vége. A sok drámai esemény után nagyon furcsa volt egy annyira idealizált lezárást látni, mint amilyen ennek a kötetnek a végén volt. Engem nagyon kizökkentett a hangulatból, és igazából nem is tudtam mire vélni.
Azonban, Kenyon ennek ellenére is hozza azt a színvonalat, amit eddig megszokhattam tőle, így erre nincs okom panaszkodni. A cselekmény továbbra is érdekes és izgalmas, a humor is rendben van, bár érezhető, hogy ez az eddigi talán legkomorabb rész.

   

Kedvenc karakter(ek): Nick, Acheron, Tabitha, Simi

Gyűlölt karakter(ek): Kyrian

Pont: 8/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Hoppán Eszter, Medgyesi Csilla

Kiadta: Ulpius-ház

Év: 2013

Oldalszám: 396

Sorozat: Dark-Hunter (#7)