Blogturné #12 - Kevin Hearne: Elkalapálva

Miért: Bírom Atticust.

Tartalom: A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Kevin Hearne Hammered - Elkalapálva című regénye, a Vas Druida krónikái sorozat harmadik része. Ennek örömére a Blogturné Klub három druida tanítványa egy blogturné keretein belül bemutatja Atticus izgalmas kalandját, mely ezúttal egészen Asgardig nyúlik!

2014. július 14-től minden harmadnap, vagyis a Hold, Thor és a Nap napján egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

A norvég mennydörgésisten rosszabb minden kötekedő rohadéknál – ő ugyanis életek ezreit tette tönkre, és ugyanennyi ártatlannal végzett. A viking vámpír, Leif Helgarson több évszázad után elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon rajta, de a norvég lidércnyomásba csak barátja, Atticus O'Sullivan, az utolsó druida segítségével juthat el. Atticus első számú túlélési stratégiája a következő volt: a lehető legnagyobb ívben kerüld el a villámokat dobáló ürgét!. De Atticus hazai pályáján sem túl rózsás a helyzet: vámpírháború közeleg, a magukat Isten Kalapácsainak nevező orosz démonvadászok pedig egyre többen lesznek. Atticus és Leif egy vérfarkas társaságában minden figyelmeztetés és várható következmény ellenére elindulnak Asgardba, a norvég panteon síkjára, ahol kommandójuk kiegészül egy varázslóval, egy orosz mennydörgésistennel és egy kínai vándorral. És megindul a felejthetetlen harc a valkűrök, a feldühödött istenek és a mennydörgésisten ellen. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Már megszoktam, hogy Atticus történetében rengeteg szálon fut a cselekmény, ezért most meglepve tapasztaltam, hogy ezúttal sokkal célirányosabban zajlott a cselekmény. Nem volt annyi utalgatás később várható eseményekre, vagy ehhez hasonlókra, inkább Thor és Leif konfliktusa állt a középpontban, persze elsősorban a druida szemszögéből bemutatva - ez szerintem egy különösen érdekes ízt adott ennek az egész történetnek.

A humora még mindig zseniális, rengeteget nevettem olvasás közben. Ezt pedig nem csak a már sokat emlegetett főszereplőnknek köszönhető, hanem a mellékszereplőknek is. Ezek közül az egyik kedvencem Rattatosk volt, ami egy mókus. Annak mondjuk hatalmas, de akkor is, csak egy mókus. Mégis, annyira szerethető, vicces és aranyos karakter volt, hogy egy igazi kis színfoltot jelentett a regény elején, ami, a vicces beszólások ellenére, sokkal komolyabb hangvételű volt egyébként, mint az előző két rész. Számomra ez abszolút pozitívum, ugyanis arról tanúskodik, hogy nem csak a poénok miatt olvastathatja magát egy olyan környezetben játszódó könyv, mint az Elkalapálva, hanem azért is, mert tud mondani valamit az olvasójának.

A múltkor megemlítettem Szűz Mária rövid intermezzoját az Elátkozva című kötetben, így most, értelemszerűen nem tudok elmenni a fia, Jézus megjelenése mellett sem. Egyenesen rajongtam azért, hogy a Megváltó egy afroamerikai fickó képében jelent meg a földön, mert ezzel is azt támasztotta alá, hogy az a bizonyos XIX-XX. században elterjedt képi ábrázolás, ami egy szőke hajú és kék szemű férfi képében jeleníti meg őt, az nem felel meg a valóságnak. A fehér ember szemével remek marketingfogás - bocsánat, de erre nem tudok jobb kifejezesét mondani per pillanat -, azonban nem reális. És ezt Hearne rövid jelenete is remekül kihangsúlyozta. Lehet, hogy másnak ez nem jelent majd semmifél pluszt, én azonban rajongtam ezért a kis részletért. Ja, és egyébként Jézus úgy viselkedik, mint egy teljesen átlagos ember, még arra is vetemedik, hogy akár alkoholhoz nyúljon, és nem is kevéshez. Ez nagyon emberségessé, és valahol szerethetővé is teszi a karakterét, mert azt bizonyítja, hogy hiába Isten fia, mégis van egy igazán emberi oldala, amit nem fél megmutatni.

Ami számomra a leginkább emlékezetes maradt ebben a részben, az az, hogy nem csak egy nagy történettel találkozhattunk, amit természetesen Atticus szemszögéből látunk, hanem egy ponton több kisebb mini-történet is felbukkan, amelyből más szereplőket is sokkal jobban megismerhetünk, mint korábban. Ott van például Leif, a vámpír, akiről eddig csak annyi tudomásom volt, hogy ő Arizona legerősebb vámpírja, és mindenféleképpen a sírba akarja tenni Thort, a villámistent. Ám csak ennyit, és nem többet. A motivációjáról nem tudtunk meg semmit, egészen mostanáig. A történetének köszönhetően azonban végre ez is világossá vált a számomra, s mivel még el is tudtam gondolkodni rajta, ezért sok jó pontot érdemelt. Ezek után bízom benne, hogy idővel több más karakter is ehhez hasonló kibontást kap majd.

Arra is rengeteg utalást találhatunk ebben a részben, hogy a tetteinknek következménye van, és ez egy olyan tanulság egyébként, amit érdemes a magunkévá tenni, hiába tűnik hatalmas közhelynek. Hiszen ha teszünk valamit, az kivált egy reakciót másokból, és ennek következményét, legyen az jó, vagy rossz, akkor is a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni.

Kedvenc karakter(ek): Atticus, Jézus, Oberon

Gyűlült karakter(ek): Thor

Pont: 10/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Acsai Roland

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 310

Sorozat: The Iron Druid (#3)

Résztvevő blogok listája: 

07.14. - Angelika blogja

07.17. - CBooks

07.20. - Dreamworld

 

Nyereményjáték: 

Atticus egy korábbi ígérete miatt arra kényszerült, hogy betörjön Asgardba, és ellopjon egy aranyalmát Iduntól. Ám ahhoz, hogy bejusson, meg kellett másznia Yggdrasilt, a Világfát. Több ezer éves druidaként azonban hiába rendelkezett igen komoly ismeretekkel a kőrisfáról, ő sem ismerte az összes járatot.
Szerencséjére akadt egy segítője… csakhogy a dolgok kicsit másképp alakultak, mint azt tervezte, és jóakarója holtan végezte… Így hát ha egyszer úgy döntenétek, hogy Ti magatok is az örök fiatalságra vágytok, nem árt, ha már most feltérképezitek Yggdrasilt!

Tartsatok velünk, és az Edda versekhez hasonló segítségek alapján, találjátok ki milyen helyeket vagy lényeket rejthetnek az egyes számok.

A Nornák legyenek veletek! 

Yggdrasil kőrisfáján,

Fentfogú (6), a mókus

fel-le futkos, iramlik.

A bal oldali gyökéren haladva

köd-világba (7),

s sötét manók (8) otthonába

botlik.

Ám ha jobb oldalon kúszik-mászik,

vendéglátóivá

tűz- (10) és fagyóriások (9) lesznek.

a Rafflecopter giveaway

Kevin Hearne: Üldöztetve

Miért: Mert lusta vagyok.

Tartalom: Atticus O’Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen éldegél Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédjai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegynél – pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.

Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett kardjára, és évszázadok óta üldözi. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére – továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír- és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csapos lányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére – szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól… (Könyvmolyképző)

Vélemény: Mint láthattátok, azért kezdtem el ezt a könyvet, mert lusta vagyok. Ez így elég furcsán hathat, de higgyétek el, igazat mondtam. Elmagyarázom: kiválasztottam egy könyvet, hogy turnéztatni szeretném. Amikor megkaptam, csak akkor néztem utána, hogy pontosan miről is van szó - tanulság, soha ne csak a puszta cím alapján válassz könyvet -, és ekkor szembesültem a ténnyel, hogy az bizony egy sorozat harmadik része... Szóval most itt tartunk. Nyakamon a Könyvhét, meg a vizsgák, erre én druidákról, vérfarkasokról és vámpírokról olvasok, csak azért, mert nem voltam képes megnyitni a Goodreads vagy a Moly.hu oldalát, és utánanézni, hogy mire vállalkoztam. A kérdés már csak annyi, hogy vajon megérte-e egy ilyen áldozatot bevállalni? Abszolút! Igaz, a határidők miatt néha elkapott a pánikroham, amikor ránéztem erre a könyvre, és kénytelen voltam belegondolni, hogy még egy hátra van, mire a turnés kötetet egyáltalán el tudom kezdeni. Sebaj, ez az én problémám. Szóval térjünk át magára a regényre.

Meg kell említenem, hogy a világfelépítés, mint olyan, bár nem kimondottan bonyolult, annyira nem is egyszerű. Ez pedig annak köszönhető, hogy a kiadó - nagyon helyesen - megtartotta a kelta elnevezéseket, amikhez kapcsolatosan egy jegyzet is található a könyv elején, ám lássuk be, az olvasó nem szeret folyton visszalapozgatni, hogy tudja, miről is beszélnek éppen - Atticus eredeti nevét például esélytelennek érzem, hogy valaha is ki tudnám ejteni, sőt, már a megjegyzésével is komoly gondjaim lennének, szerintem -. Ettől pedig elég viccessé válik az olvasás, ugyanis kell néhány pillanat, mire az embernek eszébe jut, hogy akkor ez és ez a kifejezés mit takar, vagy ki minek az istene éppen.

Tartozom még egy vallomással ezzel a könyvvel kapcsolatban: én sokáig azt hittem, hogy ez egy YA, vagy NA, függetlenül attól, hogy a főszereplőnk csak látszatra huszonegy éves. Kellett egy kis idő - meg néhány szabadelvűen viselkedő, flörtölni vágyó istennő -, mire rájöttem, hogy igazából egyik műfajba sem besorolható a könyv, így inkább maradjunk annál, hogy a szórakoztató irodalomba tartozik, és hozza is az ennek megfelelő szintet. Oberon - Atticus ír farkaskutyája - és a druida beszélgetései például nagyon szórakoztatóak, én többször is azon kaptam magam, hogy hangosan nevetek rajtuk. Komolyan mondom, számomra ők jelentették a regény fénypontját, bár azok a részek sem voltak rosszak, ahol a mágia és a hétköznapi világ dolgai összekeverednek, és az ember már nem is tudja pontosan, hol kezdődik az egyik, s hol végződik a másik.
A történetvezetés lezser - akárcsak Hearne stílusa, ami egy urban fantasy esetében kimondottan jól működik -, ugyanakkor még véletlenül sem összecsapott munka. Nagyon is izgalmas, látszik, hogy az író odafigyelt a felépítésére. A karakterek, akik Atticus életét segítik - avagy éppenséggel készakarva megbonyolítják, rosszabb esetben pedig egyenesen pokollá teszik -, egytől-egyig érdekesek. Persze nem hiányozhatnak a nőügyek sem, de azért hozzá kell tennem, hogy nem ez a szál dominál ebben a könyvben, ami kimondottan előnyös. S ebből is leszűrhetjük, hogy nem feltétlen a női olvasók számára ajánlott, bár az én véleményem szerint bárkinek jó lehet unaloműző gyanánt.

Kedvenc karakter(ek): Atticus, Oberon

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Acsai Roland

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2013

Oldalszám: 286

Sorozat: The Iron Druid Chronicles (#1)