Blogturné #81 - Julie Anne Peters: Mire ezt olvasod, én már nem leszek

Miért: Valami igazán érvágósat akartam olvasni.

Tartalom: Daelyn az iskolai kegyetlenkedések céltáblája, tele van lelki sérülésekkel, komplexusokkal. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, a némaság magánya veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől… Korábbi öngyilkossági kísérletei kudarcot vallottak, de miután rátalál egy honlapra, amely öngyilkosságot tervezők számára készült, már tudja: ezúttal sikerrel jár majd. 23 napja marad, hogy esetleg változtasson a döntésén. És rögtön az első napon találkozik valakivel: egy különös fiúval, aki barátkozni szeretne vele, aki segíteni akar rajta. Megkezdődik a visszaszámlálás. (Móra)

Vélemény: Érvágást akartam, hát, megkaptam. Ezt ne úgy értsétek, hogy annyira rossz volt a könyv, hogy pánikszerűen kerestem volna a borotvát, vagy ilyesmi, hanem annyira mély benyomást tett rám az egész történet, hogy a végén már-már én is öngyilkos akartam lenni. Apropó, öngyilkosság: 16 év alatt senkinek sem ajánlom ezt a könyvet! Mivel az egész regény arról szól, hogy egy lány tudatosan készül az öngyilkosságra, értelemszerűen rengeteg utalás van arra, miként érdemes - vagy, inkább lehetséges, mondjuk így - az ilyesmit véghezvinni, így aztán senkinek sem hiányzik, hogy egy fiatalabb olvasó innen ötleteket merítsen, ha épp maga alá temetné a depresszió... Ostobaságnak tűnhet, de sajnos megtörténhet, nem ez lenne az első alkalom a világtörténelemben.

Nem tudom, ismeritek-e Goethe: Az ifjú Werther szenvedései című regényét, de amikor megjelent, akkora hatást gyakorolt az olvasókra, hogy az nem csak egy, az öltözködés terén tapasztalt divathullámot indított el a német nyelvterületeken, hanem egy valódi öngyilkosság-hullámot is. Ennek az az oka, hogy a könyv végső üzenete ez lenne: ha a választottad nem szeret viszont, inkább öld meg magad. Mondanom sem kell, hogy ennél rosszabb mondanivalót keresve sem találhatnánk. 

Valami hasonló történhet azzal is, aki elmerül Daelyn történetében, ugyanis itt az E/1-es formula, valamint az, hogy látjuk visszafelé pörögni a napokat, igencsak rányomja a bélyegét az ember hangulatára, s éppen ezért maximálisan be tudja rántani az olvasót. Jay Asher: Tizenhárom okom volt című könyvénél nincs ilyen problémája az embernek, hiszen mi már csak végighallgatjuk az öngyilkosságra készülő lány vallomását, hogy mi vezetett el a tettéig... Itt azonban valósággal át is éljük. 

Daelyn motivációja elsősorban az úgynevezett bullying-ban rejlik, amit egy szóval nem is tudnék nektek lefordítani, de szerintem az iskolai bántalmazás fogalma fedi le a legjobban, hogy mit is jelent ez a szó. Sokunknak lehetett része ilyesmiben, de szerintem csak keveseknek fordult meg valaha is a fejében, hogy amiatt, hogy a társai csúfolják, öngyilkos akarjon lenni. A szerkesztők azonban gondoltak erre is: a könyv végén található néhány segítő telefonszám, és webcím, ami adott esetben segítséget kínál azoknak, akiknek ilyesmi eszébe jut, és szerintem ez egy remek gondolat. Butaságnak tűnhet, de szerintem kifejezetten hasznos lehet, látva, milyen generációk nőnek fel mostanában... 

Szóval: nagyon komoly, nehéz olvasmányról van szó, ami lehúz magával a francba, és nem csak azt mutatja meg, milyen kegyetlenek tudnak lenni egymással az emberek, de azt is, hogy milyen gyengék tudunk lenni mi magunk is, ha pár rossz szót ennyire a lelkünkre tudunk venni. Olyannyira, hogy adott esetben észre sem akarjuk venni, ha valaki segítő kezet akar nyújtani felénk.

A történet vége számomra nagyon elgondolkodtató volt, ugyanis nincs valódi vége. Nem tudjuk meg, pontosan mi történik Daelynnel az utolsó pillanatban, így ahányan vagyunk, annyian értelmezhetjük az utolsó oldalakat. Meg meri tenni? Vagy nem? Erről szerintem sokáig el lehetne diskurálni. De, akár arról is, hogy vajon megérthető-e az egyes emberek motivációja egy ilyen helyzetben, avagy sem. 

Kedvenc karakter(ek): -

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: M. Szabó Csilla

Kiadta: Móra Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 248

Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

08/14 Dreamworld

08/15 Bibliotheca Fummie

08/16 Always Love a Wild Book

08/17 Zakkant olvas

08/18 CBooks

08/19 Könyvszeretet

Nyereményjáték: 

Mostani játékunk középpontjában nem is állhatna más, mint az öngyilkosság igen komoly témája, mely számtalan írót megihletett már.
Minden blogon találtok egy rövid leírást, melynek segítségével ki kell találnotok, melyik könyves karakterre gondoltunk, s ha ez megvan, akkor beírni a nevét (egyetlen kivétellel kereszt- és vezetéknév is kell!) a rafflecopter megfelelő sorába.
Továbbá láthattok egy keresztrejtvényt is, melyet gondosan töltögetve egy fontos üzenetet kaptok a pirossal jelölt fősorban, amit a turné befejeztével szintén be kell írnotok a rafflecopter doboz erre kijelölt sorába.
Tehát hat darab karakternek a nevét, valamint a rejtvény főmegfejtését várjuk tőletek. Jutalmatok pedig ezúttal sem marad el, ugyanis a kiadó jóvoltából megnyerhetitek a regény három példányának egyikét.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.


Az én karakterem leírása: A tizenhét éves lány egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda. Mindössze annyira emlékszik, hogy véget akart vetni életének, amikor megpillantott egy fiút a játszótéren.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #1 - Rachel Ward: Nem enged a mélység

Miért: Szeretem az írónő könyveit.

Tartalom: Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk. 
 

Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? (Agave)

Ha szeretnéd megtudni, tarts velünk egy misztikummal és borzongással teli turnéra Rachel Ward: Nem enged a mélység című könyvével március 17-21-ig. A turné során megismerheted az írónőt, a könyv szereplőit, és még sok egyéb érdekességet tudhatsz meg erről a fantasztikus és izgalmas ifjúsági pszicho-thrillerről, amely március 6-án jelent meg az Agave Kiadó gondozásában. S, ha még nem mondtuk volna: természetesen ezúttal is megnyerheted a könyv egy példányát, ha velünk játszol. Csak vigyázz, mert nem enged a mélység...

Vélemény: Zseniális. Csak így egyszerűen. Ennél jobb szót keresve sem találhatnék rá, amivel leírhatom azt az élményt, amit ez a regény nyújtott a számomra. 

Nem csak arról van szó, hogy Ward stílusa továbbra is remek, amivel jól érzékelteti a különböző hangulatokat is, hanem arról is, hogy maga a történet is kiváló. Bár, azt hozzá kell tennem, hogy nagyon nyomasztó is egyben, szóval elsősorban akkor ajánlom, ha az embernek éppen némi melankóliához és drámaisághoz van kedve. Abban az esetben tökéletes olvasmány, máskülönben viszont előfordulhat, hogy megfekszi az olvasója gyomrát. Na, nem azért, mert annyira durva jeleneteket tartalmazna, hanem sokkal inkább amiatt, amit bemutat nekünk. Nem kellenek hozzá elképesztő hosszúságú körmondatok, hogy rabul ejtse az embert. Azt hiszem Wardnak éppen az egyszerűségében rejlik a legnagyobb erőssége. Nem bonyolítja túl a mondanivalóját, hanem éppen ellenkezőleg: ezzel csak még jobban kihangsúlyozza azt. És ezt nagyon szeretem benne.

Mint az a fülszövegben is olvasható, Carl elveszíti a testvérét Robertet. Valamilyen okból kifolyólag mindketten az otthonukhoz közel eső tóban kötnek ki, ám az idősebbik fivér ezt nem éli túl. Carl-ra vár a feladat, hogy megbirkózzon a gyásszal, és a finoman szólva alkoholista édesanyjával, akinek nincs jobb dolga, mint kocsmáról kocsmára járni, és nyakló nélkül vedelni a sört. S, ha mindez nem lenne elég, ott van az a lány is, aki igen élesen reagált a fiú látványára. Carl maga egyébként egy számomra szimpatikus karakter, akiben azt szerettem a legjobban, hogy esze ágában sincs feladni, pedig Rob egyre-másra gördíti elé az akadályokat.
Ja igen, Rob. Igazából még most sem tudom eldönteni, hogy valóban az ő szelleme alakítja-e az eseményeket, vagy inkább a véletlenek sorozata tehet arról, hogy az történik, ami, és Carl fantáziája mindössze rásegít a történtekre... Nos, én azt mondanám, hogy mindkét oldal mellett vannak érvek, és ellenérvek is, de, mint Ward könyveiben általában, ez most sincs igazán kimondva, hiszen nem ezen van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, ahogyan a fiú megpróbálja túltenni magát mindazon, ami vele történt. Ez persze egyáltalán nem egyszerű feladat, ha az ember nem sok mindenre emlékszik... De számomra valahogy ez tette érdekessé, hiszen apró mozaikkockákból rajuk össze mi is, hogy milyen események vezethettek el pontosan a regény nyitójelenetéhez.
A két testvér kapcsolata is nagyon érdekes, hiszen az ember azt hihetné, két, korban egymáshoz közelálló fiú között szoros és természetesen jó kapcsolat alakul ki, ám Rob és Carl erre remekül rácáfolnak... Aminek egy igen egyszerű oka van: Rob jelleme. Sok mindennek nevezhetném, de álmaim bátyjának biztosan nem.
Természetesen most sem hiányozhat a romantika, bár, őszintén szólva, engem egyáltalán nem kötött le ez a része. Neisha karaktere számomra kissé üres volt, azon túl, hogy ázsiai származású, nem igazán derül ki róla semmi, csak a Robhoz való viszonyáról kaphatunk egy igen érdekes képet. Azt pedig, hogy a Carl iránt táplált érzései valósak-e, vagy sem.... Nos, nekem még nem sikerült eldöntenem.
Szívem szerint bárkinek szívesen ajánlom ezt a könyvet, ha egy elgondolkodtató történetet szeretne olvasni, és nem zavarja, hogy a cselekmény elsősorban inkább egy emberre, valamint a benne végbemenő változásokra koncentrál, s nem pedig egy párra. 

Egyébként Rachel Ward a negyvenes éveiben jár, férjével két gyermekük van. Regényeit elsősorban tinédzserek és fiatal felnőttek számára írja. Első könyve (Számok: A menekülés) 2009-ben jelent meg, amelyet több díjra is jelöltek, ezekből kettőt nyert meg (Oxfordshire Book Award ésSalisbury Schools Book Award). Kedvenc időtöltései közé tartoznak az olvasás, kutyákkal és macskákkal foglalkozás, tv-nézés és úszás.

Eddig megjelent könyvei: 

- Számok: A menekülés
- Számok: A káosz
- Számok Az örökkévaló
- Nem enged a mélység

Kedvenc karakter(ek): Carl
Gyűlölt karakter(ek): Rob
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Török Krisztina
Kiadta: Agave Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 240
Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

03.17. - Roni Olvas

03.18. - Bibliotheca Fummie

03.19. - Nem harap a…

03.20. - Könyvszeretet

03.21. - CBooks

 

Nyereményjáték:

Szeretnéd megnyerni a könyv egy példányát? Töltsd ki az alábbi nyereménydobozt, válaszolj helyesen a feltett kérdésre, és máris részt veszel a sorsoláson, ahol boldog tulajdonosa lehetsz Rachel Ward könyvének az Agave Kiadó jóvoltából! S hogy a kérdésben segítségedre legyünk, minden blogon elrejtettük a helyes válasz egy-egy betűjét, melyekből könnyűszerrel kirakhatod a jó választ! Sok sikert kívánunk!

A kiadó csak magyarországi postacímre vállalja a nyeremény postázását!

a Rafflecopter giveaway

 

Kelly Creagh: Nevermore - Sohamár

Miért: A fülszövege felkeltette az érdeklődésemet.

Tartalom: Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Azt hiszem, ez megint csak egy olyan könyv volt, aminél sokkal többet vártam, mint amit kaptam. Nem mondom azt, hogy nem tetszett - mert ez egyáltalán nem lenne igaz -, de azt el kell ismernem, hogy a fülszöveg alapján egy sokkal drámaibb, és izgalmasabb cselekményt vártam. Néhol úgy éreztem, egyáltalán nem kötnek le az események, ezért szívem szerint csak átlapoztam volna az adott fejezetet. Ugyanakkor, azt el kell ismernem, hogy egyes karakterek terén kimondottan jó dolgot hozott össze az írónő. Azonban kivételesen nem a főszereplőkkel kezdenék ezen a téren.  Adott ugye Isobel baráti köre, akiktől egytől-egy felállt a szőr a hátamon. Tipikusan azok az emberek, akik csakis a külsőségekre adnak, és elvárják, hogy ezt nagyra tartsák bennük. Ők az iskola krémje, akik nagyban tesznek mindenre és mindenkire, ha pedig valaki olyannal kell kapcsolatba kerülniük, akik szerintük "rangban alattuk áll", az olyan, mintha kitört volna a harmadik világháború. Zárójelben jegyzem meg, hogy a regény kezdetén Isobel is pontosan ugyanígy viselkedik, bár ez biztosan a pasijának, Bradnek tudható be, aki egyszerűen borzalmas. Egy irritáló seggfej, tulajdonképpen, akit szíved szerint azonnal megütnél, amint feltűnik a színen. Isobel "körének" női tagjait pedig képmutató, számító csajoknak tartottam.

Most pedig, jöjjenek a főszereplőink.  Ilyet talán  az Invisibility kapcsán írtam utoljára, de ennek a könyvnek is az egyik legnagyobb problémája a főhősnője, Isobel. Komolyan mondom, az a lány... egyszerűen idegesítő. És nem csak azért, mert a történet kezdetén olyan, mint egy agymosott, üresfejű pompomlány, hanem azért is, mert én még most sem tudom megérteni a prioritásait. Sosem gondol a családjára, csak saját magára. Hol így viselkedik, hol úgy... Mint aki nem tudja, mit akar. Ha valaki felvilágosítja, hogy ezt inkább ne csináld, mert több kárt okozol vele, mint hasznot, az tuti, hogy megteszi. És utána még ő áll neki hisztizni. Ez aztán a felelősségteljes viselkedés, de tényleg... Bízom benne, hogy a következő részekben már jobb lesz.    

Varen pedig... Róla igazából nem tudok sok újat mondani. Bizonyos értelemben kissé tucatkarakternek mondanám, tehát benne is megvan az az elvontság, mint az összes sötét hajú, rockerkinézetű srácban, akikkel az ilyen YA-kötetekben találkozhatunk. Mivel a lényeget nem akarom lelőni vele kapcsolatban, inkább csak annyit mondanék, hogy ő sem pont olyan, mint amilyennek első körben mutatja magát, de ebben az esetben teljesen más dolgok állnak a háttérben, mint azt az olvasó feltételezi, s nekem ez kimondottan tetszett benne. A regény végén pedig... Hát, ott még az én szívemet is sikerült megdobogtatnia, na.  

A könyv hangulatára nem is tudok jó szót mondani így hirtelen. Azt szinte biztosra veszem, hogy Creagh a misztikus légkört tűzte ki célul, de én egyáltalán nem ezt éreztem. Inkább a sötétséget. Talán ez is közrejátszott abban, hogy elsősorban éjszaka - vagy legalábbis sötétedés után - szerettem olvasni . Ilyenkor sokkal jobban át tudtam érezni a dolgokat, igaz, be kell, hogy valljam, még így sem estem tőle hasra.  Viszont, néha az is megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha igazából még maga az írónőnk se tudja, mit szeretne kihozni ebből a világból? Néhol túlságosan is kuszának éreztem, mintha belezavarodott volna a mondanivalójába. Ez pedig kimondottan zavaró volt a számomra.  Ráadásul akadtak benne olyan, igen hátborzongató elemek, amik, bár nekem nagyon tetszettek - nekem is feltűnt, hogy, mintha az utóbbi időben kimondottan igényelném az ilyen beütést egy-egy könyvben -, azért nem vagyok benne maximálisan biztos, hogy ezeknek ebben a könyvben lett volna a helye. Aztán ki tudja, biztosan lesznek olyanok, akik ezt teljesen másként látják majd.

A történet alapját ugyebár Poe és az ő világa alkotja, ám mivel én sohasem kötöttem túl szoros viszont a műveivel, arról sajnos nem tudok nyilatkozni, hogy vajon az általa képviselt hangulatot mennyire lehet tetten érni ebben a történetben. Ezt talán Abstractelftől lehetne megkérdezni. 

Egyelőre ugyan nem győzött meg teljes egészében a sorozat, de a végkifejletre való tekintettel, szinte biztosra veszem, hogy előbb-utóbb úgyis folytatni fogom.

Kedvenc karakter(ek): Varen
Gyűlölt karakter(ek):  Brad, Nikki, Alyssa
Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Farkas János
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: ?
Sorozat: Nevermore (#1)