2019. február 28., csütörtök

Blogturné - Brittainy C. Cherry: Gravitáció


Miért: Sorozatzáró kötet.


Tartalom: Engem ​az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei.
Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.

Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek. (Insomnia)

Vélemény: Bár én személy szerint, nem kimondottan rajongok az írónő könyveiért, azt el kell ismernem, hogy a legutóbbi két kötetben (ezt is hozzátéve) már nekem is erősnek érződik. Mostanra kezdem el értékelni Cherry stílusát, jóllehet, szerintem vannak benne erős túlzások, értem ezt úgy, hogy sokszor úgy érzem, túlír bizonyos jeleneteket, kiváltképpen a romantikus, erotikus részeket. Nincs baj a lírai hangvétellel, úgy gondolom, hogy erre van is igény az olvasók részéről, de hiányzik belőle a mérték - de ez abszolút szubjektív vélemény -. 
Mivel mostanság én magam is azt a korszakomat élem, amikor ilyen, vagy olyan formában, de szembe kell néznem az életemnek bizonyos állomásaival, hibáival, vagy a rajtam kívülálló okokból történt rossz dolgokkal, s az ezekből fakadó szorongásaimmal, ezért most kimondottan jól rezonáltam a Gravitáció... mondanivalójára, inkább. Graham és Lucille története önmagában nem markol nagyot, de most tapasztaltam benne egy olyan mélységet is, ami meg tudott fogni, például a félelmek megjelenítésével, és azzal, hogy bemutatta, bizony, nem is olyan egyszerű ezekkel szemben felvenni a kesztyűt. 
Az írónő itt sem felejtette el nagyban tolni a drámafaktort, olyan szívszorító előtörténeteket kapunk, hogy az ember csak pislog. Nekem ez egy picit negatív volt a könyvben, mert azt éreztem, hogy csak azért teszi ennyire magasra a léceket, hogy minél összetörtebb, és mondjuk ki, sajnálatra méltóbb főhősöket tálaljon nekünk, amire nem biztos, hogy minden alkalommal szükség lenne. 
Sajnos, azt, hogy Jane (Graham neje) otthagyja őt és a gyereket, abból a szempontból tudtam megérteni, hogy sajnos, volt szerencsétlenségem látni ilyet a családomban, ráadásul több alkalommal is. A nő abszolút péklapát díjas, de tényleg. Mintha Lucy és ő nem is lennének testvérek, komolyan. De a baba természetesen cuki (mint minden pici), és abszolút ellopja a showt, egy bizonyos értelemben.  
Engem mindig is megfogtak azok a történetek, amik az érezhető ellentéteken alapulnak, a két főhősben, első blikkre egy borsszemnyi közös vonás sincsen (Jane-t ne tekintsük annak, ha lehet, mert felhúzom magam), de épp, ahogyan elkezdik megismerni egymást, ráébrednek, hogy képesek támaszaivá válni egymásnak, s ezáltal átsegíteni a másikat a nehézségeken. Itt és most sikerült azt éreztetnie velem az írónőnek, hogy igen, ők ketten tényleg összeillenek, és még ha be is próbál lengetni egy szerelmi háromszöget, az valójában annyira kevés, hogy én egy másodperc alatt a szőnyeg alá söpörtem az egészet, hogy erre aztán semmi szükség. Nekem alapvetően nincs bajom az ilyesmivel, de ha egy történetben teljesen felesleges, annak nem szoktam örülni, szerencsére, itt hamar túltettem magam rajta. 
Összességében merem ajánlani, engem talán ez fogott meg a leginkább a sorozatból. 


Kedvenc karakter(ek): Lucy, Graham
Gyűlölt karakter(ek): most mondanám, hogy Jane, de... valahol értem
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2019
Oldalszám: 378
Sorozat: Romance Elements (#4)


Résztvevő blogok listája:

02.23.Angelika blogja
02.25.Never Let Me Go
02.28.CBooks
03.01.Zakkant olvas
03.02.Dreamworld


Nyereményjáték:

A blogturné állomásain található betűhalmazok elemeit helyes sorrendbe rendezve az Az vagy nekem sorozat részeinek egy-egy főszereplője nevét olvashatjátok össze. A rafflecopter megfelelő sorába pedig azt kell beírnotok, hogy az adott karakter hányadik kötetben szerepelt.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ABEEHILTZ ABELY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése