2014. február 4., kedd

Recenzió #1 - Rachel Ward: Számok - Az örökkévaló

Miért: Életem első recenziós példánya.

Tartalom: A Káosz után, 2029-ben
Adam, Sarah és a kis Mia közös élete nem könnyű. Együtt kell megküzdeniük a hírnév árnyoldalaival.
Pedig Adam csak egyetlen egyszer szerepelt a tévében, de valószínűleg ez volt az utolsó adás, amit a legtöbb ember látott. Ma már nincs se TV, se számítógép, se telefon. A hálózatok és az átjátszó állomások a földrengés után, a Káosz kezdetén megszűntek működni, és azóta sem indultak újra. Adam, mint valami utolsó hírnök, megragadt az emberek emlékezetében. A sebhelyes arcú fiú, aki belebámult a kamerába, és a világ végét hirdette. Az egyetlen ember, aki ismeri a számok titkát… Mert mindenkinek van a szemében egy szám – egy dátum. Életünk utolsó napjának dátuma. És aki ismeri ezeket a számokat, arra előbb-utóbb vadászni kezdenek.
Ám a Káosz idején valami más is történt. Mia képesnek bizonyult megváltoztatni a szemében levő dátumot. Olyan számra tett szert, amivel sokkal tovább élhet. Hirtelen hatalmas és riasztó lehetőségként bukkan fel ez az új képesség. Mert aki erre képes, az az öröklét képességét hordozza magában. Az válik csak igazán célponttá. A kislány rémisztő veszélybe kerül.
Hiszen mindenki örökké akar élni… (Főnix)

Vélemény: El sem tudom mondani, mennyire megörültem, amikor Abstraceltf az előző év végén felajánlotta nekem, hogy megkaphatom Rachel Ward sorozatának befejező részét recenzióban. Még most is elképesztően hálás vagyok érte, ugyanis nem hittem volna, hogy ilyen szerencsében lesz részem. De, mielőtt egy végeláthatatlan lelkesedésrohamba kezdenék, inkább térjünk át magára Az örökkévalóra. 

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy Ward stílusa továbbra is nagyon jó. Az az összeszedettség, ami A káoszt jellemezte a történetvezetés terén, itt is jelen van. A cselekmény izgalmas, és már a kezdet kezdetén magával ragadja az olvasót... Azt is mondhatnám, hogy egyenesen letehetetlen. Az írónő maximálisan tudja, mit akar, és ez meglátszik a befejező részen is: bár a történet teljes egészében összefüggő - a trilógiát nézve is -, mégis, direkt módon hagyott benne néhány lyukat, amin most, a könyv letétele után is el tudok gondolkodni. 
Például három kötet alatt nem derült ki számomra, hogy Jem és Adam - vagy továbbmenve még Val és Mia - képessége vajon miért is alakul ki. És, hogy miért nem? Talán azért, mert a nagy egész szempontjából lényegtelen. Nem az számít, hogy ki és miért kapja azt a "talentumot" az élettől, amit, hanem az, hogy miként használja. És ebben, illetve az előző részben ez a téma igen alaposan körbe van járva. Hiszen míg Jem folyamatosan azon van, hogy titkolja a képességét, Adam idővel belátja, hogy kénytelen a nagyvilág elé tárni, mit is jelentenek a számok, és ezzel képessé válik arra, hogy embereken segítsen. 
A fiú bizonyos értelemben tényleg hőssé vált, ám ő nem érzi magát annak. Ez számomra az egyik legvonzóbb jellemvonása, azt hiszem. Mert hiába ismeri fel minden túlélő, hiába hálálkodnak neki folyamatosan, ő nem válik egy beképzelt majommá, akinek a lételeme, hogy dicsőítse magát. Adam mindvégig ember marad, méghozzá egy olyan ember, aki a családja biztonságát mindennél többre tartja, és ezért, kis túlzással, bármeddig képes lenne elmenni.
Sarah-val ugyanez a helyzet, ő is szerethető, akárcsak az előző részekben, bár én kissé elcsépeltnek éreztem a helyzetét... mégis, azt kell mondanom, hogy Ward nagyszerű dolgot hozott ki belőle, bár... Tény és való, hogy egyes pontokon elképesztően drasztikus, és kegyetlen az, ahogyan a lánnyal és Mia-val bánik.
Többször is összeszorult a torkom - vagy épp felfordult a gyomrom - olvasás közben, amikor éppen azzal szembesültem, hogy egy katasztrófa mennyire kifordítja magából az embereket. Akadnak olyanok, akik bármire képessé válnak a túlélésért... De szó szerint bármire.  Na, persze nem mindenki. Van, aki már alapjában véve annyira romlott, hogy szívem szerint egy bottal se nyúltam volna hozzá.
Ilyen volt például a regény negatív főszereplője, Saul, akitől még most is borsódzik a hátam. Az az ember egyszerűen borzalmas. Ő a megtestesült gonosz, aki csak önmagára gondol, és ennek érdekében senkit és semmit sem rest feláldozni. Nincs lelkiismerete, így természetesen bűntudatot sem érez... és mindezen rossz tulajdonságai mellett, még elképesztően gyáva is. Ahhoz persze nem, hogy gátlástalanul öljön, de ha a saját élete veszélybe kerül, máris nyávogó kislánnyá változik... Nos, ez a kettőssége engem kimondottan
szórakoztatott.
Néha - talán éppen a fent említett drasztikusság miatt -, azon kaptam magam, hogy egyes pontokon Jennifer L. Armentrout Originjéhez hasonlítom ezt a könyvet. Akadnak ugyanis olyan dolgok, amelyekben a két írónő elképzelése nagyon hasonlónak mondható. Ám, meglepve tapasztaltam, hogy ez volt a legelső eset, amikor ez a legkevésbé sem zavart. Azt hiszem, mindkettőben ezek a hasonló részek tetszettek a leginkább.
Szívem szerint én bárkinek ajánlanám ezt a sorozatot, mert remek kikapcsolódást nyújthat annak, aki szereti a katasztrófahelyzetekkel fűszerezett történeteket, amelyekben nem a romantikáé a főszerep.

Kedvenc karakter(ek): Adam, Sarah
Gyűlölt karakter(ek): Saul
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bajkán László
Kiadta: Főnix Könyvműhely
Év: 2014
Oldalszám: ?
Sorozat: Számok (#3)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése