2013. szeptember 29., vasárnap

Első blogszülinap

Egy évvel ezelőtt ezen a napon indítottam útjára a CBooks-ot, és igazság szerint, a kezdet kezdetén nagyon szkeptikus voltam.
Elvégre annyi könyves blogger van már itthon is - abba, hogy vajon ki miért kezdett bele ebbe az elfoglaltságba, most inkább nem mennék bele -, hogy eszembe sem jutott, hogy majd az én blogom is ismertté válhat valamilyen szinten. Emlékszem, amikor Abstractelfnek elég hosszú győzködés után végre sikerült rávennie, hogy közzétegyem a legelső bejegyzésemet - ami Fisher Amelie: Callum & Harper című könyvéből készült, és szánalmasan rövid lett -, azt mondtam neki: "Figyeld meg, egy év alatt ötszáz megtekintésem se lesz". Arról, hogy ehhez képest mit tapasztaltam egy év elteltével, majd később.
Tisztában vagyok vele, hogy elég kishitű tudok lenni magammal kapcsolatban, ezért sem voltak komoly elvárásaim a blogommal szemben. Úgy voltam vele - és ma is ugyanígy gondolom -, hogy addig fogom csinálni, amíg kedvem van hozzá. Persze, akadnak olyan időszakok - mint például most -, amikor az egyetem, vagy éppenséggel más elfoglaltság kapcsán, sokkal kevesebb időt tudok az olvasásra áldozni, mint szeretnék, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy abba akarnám hagyni. Hiszen rengeteg ötletem és tervem van még azzal kapcsolatban hogy melyek azok a könyvek, illetve könyvsorozatok, amelyekről szeretném megírni a véleményemet. Szóval még egy jó ideig szeretnék ezzel is foglalkozni. 
Most pedig lássuk, mit is jelent a blog számokban. Lehet, hogy ez első ránézésre csak üres statisztikának fog tűnni, de úgy gondolom, hogy ebből lehet a leginkább leszűrni, hogy mi lett a blogból ahhoz képest, amire én számítottam, meg persze azt is, hogy ha az ember kitartóan csinálja, előbb-utóbb beérik a munkája gyümölcse. 

                                                                                     Ennyit vártam                 Ennyi lett

Megtekintés:                                                                         500                          12350
Legnépszerűbb bejegyzés megtekintése:                                250                            2032
Követők a blogon:                                                                  2                                15
Követők a Facebookon:                                                         5                                16
Megjegyzések:                                                                        0                                76    

Mivel eszem ágában sincs éppen most feladni, kíváncsian várom, hogy milyen élményekkel és tapasztalatokkal gyarapodok majd a következő blogszületésnapig. Lehetséges, hogy elérem a húszezer megtekintést? Vagy netalántán még többet? Jelen pillanatban ez egyszerre tűnik elképzelhetetlennek és elképzelhetőnek is. Mindenesetre, köszönöm mindenkinek, aki eddig figyelemmel kísérte a CBooks működését, és remélem, hogy megmaradtok ennél a jó szokásotoknál! :)

És, hogy mely könyvekről szeretnék még az idén beszámolni, ha lehetőségem lesz rá?  A képzeletbeli lista:

Rainbow Rowell: Fangirl
Shannon Messenger: Vihar szeli ketté
Sherrilyn Kenyon: Éjféli gyönyörök
Sherrilyn Kenyon: Infinity
Simone Elkeles: Wild Cards
Tabitha Suzuma: Hurt
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése