Miért: A fülszövege felkeltette az érdeklődésemet.
Tartalom: Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai? (Könyvmolyképző)
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai? (Könyvmolyképző)
Vélemény: Azt hiszem, ez megint csak egy olyan könyv volt, aminél sokkal többet vártam, mint amit kaptam. Nem mondom azt, hogy nem tetszett - mert ez egyáltalán nem lenne igaz -, de azt el kell ismernem, hogy a fülszöveg alapján egy sokkal drámaibb, és izgalmasabb cselekményt vártam. Néhol úgy éreztem, egyáltalán nem kötnek le az események, ezért szívem szerint csak átlapoztam volna az adott fejezetet. Ugyanakkor, azt el kell ismernem, hogy egyes karakterek terén kimondottan jó dolgot hozott össze az írónő. Azonban kivételesen nem a főszereplőkkel kezdenék ezen a téren. Adott ugye Isobel baráti köre, akiktől egytől-egy felállt a szőr a hátamon. Tipikusan azok az emberek, akik csakis a külsőségekre adnak, és elvárják, hogy ezt nagyra tartsák bennük. Ők az iskola krémje, akik nagyban tesznek mindenre és mindenkire, ha pedig valaki olyannal kell kapcsolatba kerülniük, akik szerintük "rangban alattuk áll", az olyan, mintha kitört volna a harmadik világháború. Zárójelben jegyzem meg, hogy a regény kezdetén Isobel is pontosan ugyanígy viselkedik, bár ez biztosan a pasijának, Bradnek tudható be, aki egyszerűen borzalmas. Egy irritáló seggfej, tulajdonképpen, akit szíved szerint azonnal megütnél, amint feltűnik a színen. Isobel "körének" női tagjait pedig képmutató, számító csajoknak tartottam.
Most pedig, jöjjenek a főszereplőink. Ilyet talán az Invisibility kapcsán írtam utoljára, de ennek a könyvnek
is az egyik legnagyobb problémája a főhősnője, Isobel. Komolyan mondom,
az a lány... egyszerűen idegesítő. És nem csak azért, mert a történet kezdetén olyan, mint egy agymosott, üresfejű pompomlány, hanem azért is, mert én még most sem tudom megérteni a prioritásait. Sosem gondol a családjára, csak saját magára. Hol így viselkedik, hol úgy... Mint aki nem tudja, mit akar. Ha valaki felvilágosítja, hogy ezt inkább ne csináld, mert több kárt okozol vele, mint hasznot, az tuti, hogy megteszi. És utána még ő áll neki hisztizni. Ez aztán a felelősségteljes viselkedés, de tényleg... Bízom benne, hogy a következő részekben már jobb lesz.
Varen pedig... Róla igazából nem tudok sok újat mondani. Bizonyos értelemben kissé tucatkarakternek mondanám, tehát benne is megvan az az elvontság, mint az összes sötét hajú, rockerkinézetű srácban, akikkel az ilyen YA-kötetekben találkozhatunk. Mivel a lényeget nem akarom lelőni vele kapcsolatban, inkább csak annyit mondanék, hogy ő sem pont olyan, mint amilyennek első körben mutatja magát, de ebben az esetben teljesen más dolgok állnak a háttérben, mint azt az olvasó feltételezi, s nekem ez kimondottan tetszett benne. A regény végén pedig... Hát, ott még az én szívemet is sikerült megdobogtatnia, na.
A könyv hangulatára nem is tudok jó szót mondani így hirtelen. Azt szinte biztosra veszem, hogy Creagh a misztikus légkört tűzte ki célul, de én egyáltalán nem ezt éreztem. Inkább a sötétséget. Talán ez is közrejátszott abban, hogy elsősorban éjszaka - vagy legalábbis sötétedés után - szerettem olvasni . Ilyenkor sokkal jobban át tudtam érezni a dolgokat, igaz, be kell, hogy valljam, még így sem estem tőle hasra. Viszont, néha az is megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha igazából még maga az írónőnk se tudja, mit szeretne kihozni ebből a világból? Néhol túlságosan is kuszának éreztem, mintha belezavarodott volna a mondanivalójába. Ez pedig kimondottan zavaró volt a számomra. Ráadásul akadtak benne olyan, igen hátborzongató elemek, amik, bár nekem nagyon tetszettek - nekem is feltűnt, hogy, mintha az utóbbi időben kimondottan igényelném az ilyen beütést egy-egy könyvben -, azért nem vagyok benne maximálisan biztos, hogy ezeknek ebben a könyvben lett volna a helye. Aztán ki tudja, biztosan lesznek olyanok, akik ezt teljesen másként látják majd.
A történet alapját ugyebár Poe és az ő világa alkotja, ám mivel én sohasem kötöttem túl szoros viszont a műveivel, arról sajnos nem tudok nyilatkozni, hogy vajon az általa képviselt hangulatot mennyire lehet tetten érni ebben a történetben. Ezt talán Abstractelftől lehetne megkérdezni.
Egyelőre ugyan nem győzött meg teljes egészében a sorozat, de a végkifejletre való tekintettel, szinte biztosra veszem, hogy előbb-utóbb úgyis folytatni fogom.
Kedvenc karakter(ek): Varen
Gyűlölt karakter(ek): Brad, Nikki, Alyssa
Pont: 6/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Farkas János
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: ?
Sorozat: Nevermore (#1)
