2019. március 5., kedd

Blogturné - Jennifer L. Armentrout: Dermesztő érintés


Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Minden ​érintésnek ára van.

Layla Shaw megpróbálja újjáépíteni darabokra hullott életét – ez nem könnyű feladat egy tizenhét éves lánynak, aki szinte teljesen biztos abban, hogy ennél rosszabbra már nem fordulhatnak a dolgok. Lehetetlenül vonzó legjobb barátja, Zayne reménytelenül elérhetetlen a számára, hiszen Layla csókjának titokzatos ereje kiszívná a lelkét. Az őrzők klánja mindig is megvédte a lányt, ám egyszeriben kiderült róluk, hogy veszélyes titkokat rejtegetnek. És Layla szinte gondolni sem bír Rothra, a pokolian dögös démonhercegre, aki úgy megértette őt, ahogy senki más tudná.

Ám a mélypont néha csupán a kezdet. Layla ereje ugyanis váratlanul változásnak indul, és kínzón csábító ízelítőt kap abból, ami mindig is tiltott volt a számára. Azután, amikor a lány a legkevésbé számít rá, Roth visszatér, és olyan híreket hoz, amik örökre megváltoztathatják Layla világát. A lány végre megkaphatja azt, amire mindig is vágyott, de mivel közben szó szerint elszabadul a pokol, és egyre csak gyűlnek az áldozatok, az ár talán magasabb, mint amit Layla hajlandó megfizetni… (Könyvmolyképző)

Vélemény: Szó, ami szó, egyáltalán nem rajongtam a sorozat előző részéért. Nem volt rossz, de minél többször gondoltam rá utólag, valahogy érezhetően romlott számomra a színvonala. Ez, figyelembevéve, hogy mennyire szeretem Armentrout írásait, elég furcsa, de megesik az ilyesmi, ha belegondolunk, ő sem alkothat mindig tökéletest. Ez a könyve azt hiszem, akkortájt jelent meg Amerikában, amikor én speciel felfedeztem magamnak a Lux-sorozatot (innen is köszi, Toffy), szóval elég sokat vártam tőle a magyar megjelenés idején.
A második rész eléggé in medias res jelleggel folytatódik, aminek én örültem, mert elég fura lett volna úgy nekifutni ennek a folytatásnak, hogy Layla túltette magát a Roth-tal történteken - plusz, tegyük hozzá, én is szívesen elviselném, ha Zayne lenne a támaszom, ki érti ezt? -. Mondjuk az ezzel kapcsolatos vívódása, hát nem is tudom. Értem én, hogy rossz ez a nem csókolhatom meg, akit akarok dolog, de ez néha elég idegesítően mutatkozik meg kettejük között. Tegyük hozzá, hogy Layla olyan, mint egy napraforgó. Azért az álompasiért rajong jobban, amelyik mellett épp eltölt öt percnél többet (ha a másik nincs jelen). Azonban szerencsére, ez a rész nincs annyira elhúzva, mivel alapvetően a nyomozás, na és persze a démonherceg (majdnem démonlordot írtam) visszatérésére helyeződik a hangsúly. De, azért láttunk már ennél kreatívabban megírt szerelmi háromszöget is, emlékeim szerint, akár Armentrout tollából is.
És most, hogy a második részt is letettem, rájöttem, hogy engem a főhősnőnk zavar ebben a sztoriban, ami lehet, hogy nem a legjobb dolog, tekintve, hogy az ő szemüvegén keresztül látjuk az eseményeket. De, amikor annyira egyértelmű információk vannak az orra előtt, hogy én már szinte ordítok, hogy "Vedd már észre, te hülye p*csa", Layla szabályosan elsétál mellette. Esküszöm, ez a nőszemély nem látja a fától az erdőt.
A cselekménynek határozottan vannak jó pontjai, ezt el kell ismerni, és a végén megint csak húzott egy nagyot az írónő, ami miatt mégis csak képes érdekelni az utolsó rész, de bennem azért van némi csalódottság. Nem tartom kizártnak, hogy a zárókötettel tud majd ezen javítani valamelyest, de szerintem, a két pasin kívül nem sok pozitívumot tudott eddig felmutatni a The Dark Elements sorozattal.
Kedvenc karakter(ek): Zayne
Gyűlölt karakter(ek): Layla
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2019
Oldalszám: 562
Sorozat: The Dark Elements (#2)

A képen a következők lehetnek: 2 ember, szöveg és közeli

Résztvevő blogok listája:

- 03.01. - Sorok Között
- 03.05. - CBooks
- 03.07. - Könyvvilág
- 03.09. - Sorok Között (extra állomás)

Nyereményjáték:

Mennyire ismeritek Jennifer L. Armentrout könyveit? Most eldől! A játékunk egyszerű: minden állomáson találtok egy részletet valamelyik Armentrout kötet fülszövegéből. A feladat egyszerű: írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely regényről is van szó.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Amikor -- éppen az utolsó középiskolai évem előtt -- Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése