2019. február 28., csütörtök

Blogturné - Brittainy C. Cherry: Gravitáció


Miért: Sorozatzáró kötet.


Tartalom: Engem ​az érzelmeim vezéreltek, ő fásult volt és közönyös. Én álmodoztam, ő rémálmokban élt. Én gyakran sírtam, neki nem voltak könnyei.
Bár jégből volt a szíve, voltak röpke percek, amikor összekapcsolódott a pillantásunk és megláttuk egymás lelkében a titkokat, és amikor az ajka megízlelte a lelkemet mardosó félelmeket, én pedig magamba szívtam az ő fájdalmát. Néha még azt is elképzeltük, milyen lenne egymást szeretni, de a közénk furakodó, csúf valóság rendre a földre kényszerített minket.
Nem tudta, hogyan kell szeretni, és ugyanezt rólam is el lehetett mondani. Mégis… ha esélyt kapnék arra, hogy újra szerethessek, ismét őt választanám.
Még akkor is, ha tudnám, hogy fájni fog. Még akkor is, ha újra és újra földhöz vágna bennünket a gravitáció.

Lucy és Graham szívbe markoló története megmutatja, milyen az, amikor a szavak már nem elegendők. Ami segíthet, az egy ölelés, amiben a lelkek érintkeznek, és egy tekintet, ami többet mond bármely szónál. Olyankor beszélnek igazán – azon a nyelven, amit a legjobban értenek. (Insomnia)

Vélemény: Bár én személy szerint, nem kimondottan rajongok az írónő könyveiért, azt el kell ismernem, hogy a legutóbbi két kötetben (ezt is hozzátéve) már nekem is erősnek érződik. Mostanra kezdem el értékelni Cherry stílusát, jóllehet, szerintem vannak benne erős túlzások, értem ezt úgy, hogy sokszor úgy érzem, túlír bizonyos jeleneteket, kiváltképpen a romantikus, erotikus részeket. Nincs baj a lírai hangvétellel, úgy gondolom, hogy erre van is igény az olvasók részéről, de hiányzik belőle a mérték - de ez abszolút szubjektív vélemény -. 
Mivel mostanság én magam is azt a korszakomat élem, amikor ilyen, vagy olyan formában, de szembe kell néznem az életemnek bizonyos állomásaival, hibáival, vagy a rajtam kívülálló okokból történt rossz dolgokkal, s az ezekből fakadó szorongásaimmal, ezért most kimondottan jól rezonáltam a Gravitáció... mondanivalójára, inkább. Graham és Lucille története önmagában nem markol nagyot, de most tapasztaltam benne egy olyan mélységet is, ami meg tudott fogni, például a félelmek megjelenítésével, és azzal, hogy bemutatta, bizony, nem is olyan egyszerű ezekkel szemben felvenni a kesztyűt. 
Az írónő itt sem felejtette el nagyban tolni a drámafaktort, olyan szívszorító előtörténeteket kapunk, hogy az ember csak pislog. Nekem ez egy picit negatív volt a könyvben, mert azt éreztem, hogy csak azért teszi ennyire magasra a léceket, hogy minél összetörtebb, és mondjuk ki, sajnálatra méltóbb főhősöket tálaljon nekünk, amire nem biztos, hogy minden alkalommal szükség lenne. 
Sajnos, azt, hogy Jane (Graham neje) otthagyja őt és a gyereket, abból a szempontból tudtam megérteni, hogy sajnos, volt szerencsétlenségem látni ilyet a családomban, ráadásul több alkalommal is. A nő abszolút péklapát díjas, de tényleg. Mintha Lucy és ő nem is lennének testvérek, komolyan. De a baba természetesen cuki (mint minden pici), és abszolút ellopja a showt, egy bizonyos értelemben.  
Engem mindig is megfogtak azok a történetek, amik az érezhető ellentéteken alapulnak, a két főhősben, első blikkre egy borsszemnyi közös vonás sincsen (Jane-t ne tekintsük annak, ha lehet, mert felhúzom magam), de épp, ahogyan elkezdik megismerni egymást, ráébrednek, hogy képesek támaszaivá válni egymásnak, s ezáltal átsegíteni a másikat a nehézségeken. Itt és most sikerült azt éreztetnie velem az írónőnek, hogy igen, ők ketten tényleg összeillenek, és még ha be is próbál lengetni egy szerelmi háromszöget, az valójában annyira kevés, hogy én egy másodperc alatt a szőnyeg alá söpörtem az egészet, hogy erre aztán semmi szükség. Nekem alapvetően nincs bajom az ilyesmivel, de ha egy történetben teljesen felesleges, annak nem szoktam örülni, szerencsére, itt hamar túltettem magam rajta. 
Összességében merem ajánlani, engem talán ez fogott meg a leginkább a sorozatból. 


Kedvenc karakter(ek): Lucy, Graham
Gyűlölt karakter(ek): most mondanám, hogy Jane, de... valahol értem
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: H. Prikler Renáta
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2019
Oldalszám: 378
Sorozat: Romance Elements (#4)


Résztvevő blogok listája:

02.23.Angelika blogja
02.25.Never Let Me Go
02.28.CBooks
03.01.Zakkant olvas
03.02.Dreamworld


Nyereményjáték:

A blogturné állomásain található betűhalmazok elemeit helyes sorrendbe rendezve az Az vagy nekem sorozat részeinek egy-egy főszereplője nevét olvashatjátok össze. A rafflecopter megfelelő sorába pedig azt kell beírnotok, hogy az adott karakter hányadik kötetben szerepelt.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

ABEEHILTZ ABELY

2019. február 27., szerda

Blogturné - Matt Richards - Mark Langthorne: Bohém rapszódia


Miért: Imádtam a filmet, ráadásul gyerekkoromban óta szeretem a Queent. 

Tartalom: Aki ​kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.

Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.

A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek középén elkapta a végzetes betegséget.

Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.

Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Tisztában vagyok vele, hogy a Bohém Rapszódia film nem volt hibáktól mentes - sőt -, s talán nem véletlen, hogy a legjobb film Oscart nem nyerte meg, de ettől még be kell vallanom, hogy nekem nagyon-nagyon tetszett. Szabályosan rajongtam érte, mert engem teljesen magával tudott ragadni a hangulata, na meg a zenék, amiknek a 90 százalékát nyilván ismerem és szeretem, de most csak még jobban megszerettem ezeket.
Ezek után talán nem is csoda, hogy örömmel kezdtem el olvasni ezt a könyvet, ami, bár sokan talán ezt várták volna, egyáltalán nem arról szól, hogy újramesélné a filmet (khm, AC filmregény...), hanem egy teljesen korrekt, inkább dokumentarista stílusban megírt életrajzot kapunk Freddie Mercuryról.
Az egyébként meglepett, hogy az írók nagyon messziről indítják az elbeszélést, konkrétan 1910-től, az első ember HIV-vel való megfertőződésétől. A könyv egyértelműen nem csak Farrokh Bulsara életére, és mondjuk így fejlődésére koncentrál, hanem igyekszik bemutatni azt a közeget is, amelyben az események zajlanak (például, hogyan viszonyultak a korszakban a homoszexualitás, vagy biszexualitás témájához), hiszen ezek is nagyon fontosak ahhoz, hogy megérthessük, miért volt igazán újszerű és formabontó a Queen (és nem csak a frontembere). Sok interjúrészletet is olvashatunk, bár én kicsit sajnáltam, hogy érthető okokból, Freddie szavaiból sokkal kevesebbet kapunk.
Egyébként vannak roppant drámai, és szerintem szívet tépő jelenetek is a könyvben, az egyik ilyen, amikor lényegében Mercury haldoklásáról olvashatunk, ahogy a vírus lassan, de biztosan megtörte őt. Ezzel kapcsolatban nekem nagyon megmaradt a fejemben egy érdekesség: nem tudom, mennyien ismeritek a barcelonai olimpia nyitódalát, amit Freddie Mercury és Monserat Caballé  operaénekesnő adnak elő. Viszont,, ha megnézitek az erről készült felvételeket, feltűnhet, hogy nagyon furcsán néz ki az arca -nyilván a még későbbi fotókon jobban látszódik ez a változás -, én kimondottan ijesztőnek találtam elsőre. Nos, a magyarázat az, hogy az AIDS miatt nyilván rengeteget fogyott, azonban, annak érdekében, hogy ez ne legyen annyira látványos, gyakorlatilag implantátummal töltötték fel az arcát. 
A könyv abszolút igényes, én személy szerint nagyon örülök, hogy a kiadó bevállalt egy ilyen, egyébként komoly munkával készült kötetet. Nyilván, van benne szórakoztató faktor, hiszen mégis csak egy legendáról beszélünk, de ettől még érződik az életrajz komolysága. Bízom benne, hogy később több ehhez hasonló művel is találkozhatunk majd a kínálatukban.
Végezetül még annyit mondanék, hogy bár érthető módon, leírva is remekül működik, nekem folyamatosan a járt a fejemben, hogy dokumentumfilmként még jobb lenne, mert Freddie és a Queen története olyasmi, am megérdemelné az ilyen jellegű feldolgozást is. 

Kedvenc karakter(ek):
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szabó Krisztina
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 544
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

02.21. - Szembetűnő
02.23. - Betonka szerint a világ…
02.25. - Deszy könyvajánlója
02.27. - CBooks
03.01. - Könyv és más

Nyereményjáték:

A könyv kapcsán adja magát a feladat, hogy hallgassunk meg néhány (oké, sok-sok) Queen dalt, így minden állomáson találtok egy-egy dalszöveg részletet a zenekartól. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok a dal címét. Zenére fel!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

There's no time for us
There's no place for us
What is this thing that builds our dreams
Yet slips away from us?

a Rafflecopter giveaway

2019. február 17., vasárnap

Blogturné - Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: A festményem hazugság volt. 
Még nem álltam készen.

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát. 
A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia. 
A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.

A lenyűgöző New York Times és USA Today bestseller sorozat vadonatúj kötete.  (Könyvmolyképző)

Vélemény: Mivel számomra a sorozat második része kimagaslóan jónak számított, nem meglepő, hogy bár hatalmas elvárásokkal kezdtem olvasni a folytatást, sejtettem, hogy nem lesz annyira szuper, mint az ACOMAF. De, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz folytatást kaptunk volna, csak azt, hogy nem tudta felúlmúlni. Ez viszont korántsem baj, hiszen ettől még egy nagyon izgalmas, jó színvonalon megírt alkotást kaptunk, ami lezárásként is abszolút megállja a helyét. 
Míg a második részben számomra a romantika dominanciája érződött, most úgy éreztem, mintha Maas stílust váltott volna, és egy már-már James Bond high-fantasyt rakott le elénk az asztalra. Annyi ármánykodás, kutatás van ebben a történetben, hogy most már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy ez a kötet végül olyan vastag lett, mint az alkarom. 
Feyre-t továbbra is szeretem, és nem is lepett meg, hogy magára vállalta a kém szerepét (nem azért, mert ő a történetünk hősnője, hanem azért, mert tényleg ő az, aki képes kihúzni a Tavasz udvarbeliekből bármit is Tamlinről, vagy akár magából Tamlinből, az ő furábbnál-furább elképzeléseiről). Tamlinnel kapcsolatosan szerintem én már akkor se fogok jobb belátásra térni, ha fejen állva akarna ezért könyörögni (pedig mennyire rajongtam érte még a kezdetekkor). Azért viszont kimondottan sajnáltam, hogy elő kellett adnia a szerelmes nőt, miközben, mint tudjuk, azért Rhysand a mindene - aminek én speciel kimondottan örülök -. Ianthe-t is fel tudom hozni negatívumként, bár őt a második rész során szintén megutáltam, szóval ez talán nem újdonság, bár közel sem annyira, mint a Tavasz udvar főurát. Luciennek, ellenben most is nagyon tudtam örülni (és párszor még eszembe is jutott, hogy annak idején picit shippeltem Feyrevel).
És ha már említettem ezt a kémes vonalat, hát az, ahogyan Feyre otthagyta Tamlinék udvarát... na az határozottan kimagasló volt, ott éreztem az előző rész színvonalát, akár csak a jeges scenáriónál. Ha másért nem is, ezért biztosan ajánlanám a könyvet bárkinek, aki csak egy kicsit is érdeklődik Maas munkássága iránt.
Rhysből ugyebár sosem elég, nem meglepő módon, alig vártam, hogy újra együtt lehessen a hősnőnkkel, bár azért lehetett sejteni, hogy a történet ezen része sem lesz egy abszolút fáklyásmenet. Szerencsétlen lánynak mindenhol, de tényleg mindenhol akadnak ellenlábasai, és ezalól az éjszaka udvara sem lehet kivétel, nyilván. De a kettejük párosa engem minden negatívumért képes volt kárpótolni, még akkor is, ha a háború miatt közel sem kapott ez akkora hangsúlyt, mint korábban. 
Ha a három könyvet kellene egymás mellé tennem, és választani, hogy melyik mégis mennyire lett kedvencem, biztosan ezt tenném a második helyre, mert itt már sokkal kiforrottabbnak éreztem Maas stílusát, és éppen ezért jobban be tudott szippantani, mint annak idején az első rész, amit bár szerettem, voltak gyermekbetegségei (khm... béna szexjelenetek.... khm). Mégsem tudom azt mondani, hogy nem ajánlom ezt az egészet. :) 

Kedvenc karakter(ek): Feyre, Rhys
Gyűlölt karakter(ek): Tamlin
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Hetesy Szilvia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 800
Sorozat: ACOTAR (#3)


Résztvevő blogok listája:

02.09. Könyvvilág
02.11. Deszy könyvajánlója
02.13. Kelly és Lupi olvas
02.15. Függővég
02.17. CBooks
02.19. Ambivalentina
02.21. Sorok Között

Nyereményjáték:

7 ÁLLOMÁS, 7 UDVAR, 7 FŐÚR. 
A befejező részben fontos szerepet kapnak a főurak, így a játékunk is hozzájuk fog kapcsolódni. Minden állomáson megtaláljátok az egyik főúr nevét, a feladatotok pedig az lesz, hogy kitaláljátok, melyik udvarhoz tartozik. A rafflecopter doboz soraiba tehát a hét udvar egyikét várjuk!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A mai főúr: Beron

a Rafflecopter giveaway