Miért: Miért ne?
Tartalom: Megrázó időszakon van túl a tizenhét éves Zoe édesapja hirtelen halála és a közelben élő idős házaspár eltűnése után. Egy rémisztő, viharos éjszakán öccsével együtt támadás éri őket a befagyott tó partján, és váratlanul egy rejtélyes fejvadász siet a segítségükre, akit Zoe X-nek nevez el. X nem átlagos fejvadász. Alsóvilágból érkezett, hogy begyűjtse az olyan elvetemült lelkeket, mint Zoe támadója. Minden szabályt megszeg azzal, hogy felfedi kilétét Zoe előtt, és ahogy egyre többet tudnak meg egymás világáról, faggatni kezdik a múltat, a sorsukat és a közös jövőt. Alsóvilág kötelékeit elszakítani azonban egyet jelenthet azzal, hogy mindketten feláldozzák magukat. (Manó Könyvek)
Vélemény: Újabb olyan történet akadt a kezembe, ami felemás érzelmeket váltott ki belőlem. Annak idején, amikor először hallottam a könyvről, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, és alig vártam, hogy elolvashassam. Az alaptörténet ugyanis, bár talán klisésnek tűnhet elsőre, engem valamiért megfogott, mint utólag rájöttem, egy korábbi olvasás emléke miatt. Sajnos, a mai napig nem jutott eszembe, hogy melyik korábbi olvasmányélményemre emlékeztetett a történet, de még töröm a fejem, hátha eszembe jut, és akkor beleírom majd ebbe a posztba.
De, itt az ideje visszatérnünk a mindenség pereméhez. Ha egy szóval kellene jellemeznem a könyvet, szerintem elég... száraz lett. Nem arra gondolok, hogy rossz lenne a fordítás, és emiatt keltene bennem ilyen érzetet, egyszerűen az egész történetet ez az atmoszféra lengi be. Történik A dolog, majd B dolog, és halad tovább C, majd D felé... és igazából ennyi. Az Alsóvilágos szálnak van egy Dark-Hunteres áthallása, szerintem, hiszen ezek a fejvadászok is egy másik világba kerülnek - igaz, ő a korábban elkövetett rossz cselekedeteik miatt -, de ugyancsak valamilyen feltétellel térhetnek vissza az emberek világába, hogy ott tevékenykedjenek tovább. X pedig, mint sokan mások, lelkiismeretesen teszi a dolgát, egészen addig, amíg a véletlen, vagy balszerencse folytán, bele nem botlik a főszereplőkbe, és meg nem menti. Na, itt pedig azonnal akkorát borul a karaktere, mint az ólajtó.
Ami talán sokaknak tetszeni fog, én azonban nem tudtam magamban hová tenni, az a Zoé és között kibontakozó instalove - amit, mint tudhatjátok, nem szoktam szeretni, itt pedig külön meglepett a tény, hogy ezt egy férfi író találta ki -. Miért?
Rendben van, Zoé tényleg egy bátor csaj, meg lelkileg is erős, hiszen fiatal kora ellenére is képes gondoskodni az édesanyjáról és a testvéréről, de ezek olyan információk, amik nem derülnek ki abban a szent pillanatban, hogy ránézel az illetőre! Szóval, ha valakinek van tippje, hogy miért szeret bele X azonnal a lányba, az árulja el nekem egy megjegyzésben, mert számomra ez egy rejtély. Szerintem, bár ezzel a véleményemmel lehet, egyedül leszek, szerintem X és Zoé az a szerelmespár, akiknek nem lett volna szabad összejönnie, semmi esetre sem, mert egyszerűen a rosszat hozzák ki egymásból. Van egy pont, amikor komolyan megkérdőjeleztem a hősnőnk épelméjűségét is, mivel majdnem sikerült olyan döntést hoznia, amitől, esküszöm, az agyamat elhajítottam volna szívem szerint. És ezt nem tudom nem X hatásának betudni. Talán tévedek, talán nem, de számomra eddig ők az idei év legelbaltázottabb szerelmespárja.
Mivel ez egy egykötetes könyv, nem kell tőle sokat várni. Nincsenek nagy megfejtések benne, egyszerűen átrobog az emberen, és kész.
Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -Pont: 10/6
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Kormos Kevin
Kiadta: Manó Könyvek Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 384
Sorozat: -
Résztvevő blogok listája:
02.20. Könyvvilág
02.22. Deszy könyvajánlója
02.24. CBooksNyereményjáték:
A történetben Zoé apja barlangász, és a lány életében is különleges szerep jut a barlangoknak, ezért a játék is ehhez fog kötődni. A turné állomásain híres barlangokat kell felismernetek kép és leírás alapján.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Ez a barlang Libanonban található, két különálló, de egymással kapcsolatban mészkőbarlangból áll. A felső barlangban a világ legnagyobb függő cseppköve található, kb. 8 méteres, míg az alsó barlangban folyó folyik és egy kis tó teszi még látványosabbá.