Tartalom: Riley Moore váratlan hívást kap; édesapja súlyos állapotban kórházba került. A börtönviselt nehézfiú öt év után mindent hátrahagyva hazautazik, hogy helyrehozza a kapcsolatát a családjával. Eközben felejteni próbál, hiszen a hosszú börtönéveket egy lányról álmodozva volt képes túlélni, aki egykor a világot jelentette neki, és aki soha nem lehet már az övé
Lexie Pierce sok fájdalmon ment keresztül, de megvalósította az álmait. Sikeres üzletasszony lett, aki tudja, mit akar, de Riley felbukkanásával ismét fellángol az egykori szenvedély. Azonban a lány tartozik egy vallomással a srácnak, mielőtt kiderítenék, vajon képesek-e újra bízni egymásban (Insomnia)
Vélemény: Noha, nagyon szeretem Sophie Jackson könyveit, Riley kötetét nem vártam különösebben, talán azért, mert ő az a szereplő, akiről gyakorlatilag alig tudtunk meg valamit korábban - azt leszámítva, hogy van egy bátyja, aki még mindig saját kötetet érdemelne -, és, hogy valamivel Carter előtt szabadult a sittről, Max-szel egyetemben. Főhősünk múltja egyébként, még mindig homályban marad - és én ezt kimondottan sajnálom, ugyanis nem lett kimondottan hosszú ez a rész, szerintem simán belefért volna valamivel több visszaemlékezés arról, hogy miért is került rács mögé, meg ilyenek -, leszámítva azokat a részeket, amik gyerekkori szerelmével, Lexie-vel foglalkoznak. Ezek a jelenetek, bár kissé tucatszerűek, azért helyenként kimondottan aranyosak tudnak lenni, mint például a lány rózsaszín mániája.
Továbbra is szeretem Jackson stílusát, de szerintem ezt a kötetet az előző kettőből gyúrta össze, éppen ezért, nem mondanám, hogy különösebb meglepetéseket tartogatna. Rileynak vissza kell térnie a szülővárosába, és persze újra találkozik a lánnyal, akivel eltávolodtak egymástól. Gyakorlatilag ennyiről szól a könyv. Pont, vége. És ezt azért mondom, mert ezután mindent az első fél mondatból ki tudtok találni. Ki is az a Noah nevű kisfiú, aki nagyon cuki, de helyenként azért végtelenül idegesítő - de mi mást várnánk egy bepörgött négyévestől? -. Riley családját kissé túlidealizáltnak éreztem, valahogy mindenki túlságosan kedves, megértő, és rendes, miközben adott esetben olyan helyzettel kénytelenek szembenézni, amit szerintem lehetetlenség annyival letudni, hogy na, akkor mostantól kezdve, ez így van, és kész. Túlságosan könnyen fogadnak el jelentős változásokat, mintha ezekben semmi különös nem lenne. Megértem, hogy egy összetartó család mindennél többet ér, de azért ne mondja nekem senki, hogy soha, sehol nem adódnak konfliktusok... Az viszont tetszett, hogy a legkisebb fiú, Seb, biszexualitása nincsen túllihegve. Egyszer megemlítik, és kész. Örülök, hogy ebből nem faragtak egy felesleges drámaforrást.
Lexieben kimondottan szerettem a függetlenségét, és azt, hogy nem akarja azonnal megadni magát a visszatérő férfinak. Megvan a maga élete és célja, amikért képes akár egyedül is megküzdeni. A nővére, Savannah, sokkal-sokkal negatívabb benyomást tesz az emberre, annak ellenére, hogy ő sem akar rosszat, mindössze szeretné megvédeni a testvérét attól, hogy az ostoba döntések sorozatába lovallja magát amiatt, hogy visszatért az életébe az egykori gyerekszerelem.
Mégis, a romantika, azt kell mondanom, hogy most sem volt rossz. Kifejezetten tetszett, hogy nincs erőltetve, és azonnal bedobva, se a múltbeli, se a jelenkori szálba. Mindkettőben van idő arra, hogy érezzük a kibontakozását, és ne durr bele módon, egyszer csak ott legyen, mintha kötelező volna. Ebből is látszik, hogy főszereplőinknek meg kell tanulniuk ismét megbízni egymásban, ez pedig, ha tetszik, ha nem, nem megy azonnal. Számomra alighanem ez a regény legemlékezetesebb pontja.
Természetesen, az előző részek szereplői is megkapják a maguk kis cameo-lehetőségét, de most kicsit erőltetettnek éreztem ezeket.
Továbbra is szeretem Jackson stílusát, de szerintem ezt a kötetet az előző kettőből gyúrta össze, éppen ezért, nem mondanám, hogy különösebb meglepetéseket tartogatna. Rileynak vissza kell térnie a szülővárosába, és persze újra találkozik a lánnyal, akivel eltávolodtak egymástól. Gyakorlatilag ennyiről szól a könyv. Pont, vége. És ezt azért mondom, mert ezután mindent az első fél mondatból ki tudtok találni. Ki is az a Noah nevű kisfiú, aki nagyon cuki, de helyenként azért végtelenül idegesítő - de mi mást várnánk egy bepörgött négyévestől? -. Riley családját kissé túlidealizáltnak éreztem, valahogy mindenki túlságosan kedves, megértő, és rendes, miközben adott esetben olyan helyzettel kénytelenek szembenézni, amit szerintem lehetetlenség annyival letudni, hogy na, akkor mostantól kezdve, ez így van, és kész. Túlságosan könnyen fogadnak el jelentős változásokat, mintha ezekben semmi különös nem lenne. Megértem, hogy egy összetartó család mindennél többet ér, de azért ne mondja nekem senki, hogy soha, sehol nem adódnak konfliktusok... Az viszont tetszett, hogy a legkisebb fiú, Seb, biszexualitása nincsen túllihegve. Egyszer megemlítik, és kész. Örülök, hogy ebből nem faragtak egy felesleges drámaforrást.
Lexieben kimondottan szerettem a függetlenségét, és azt, hogy nem akarja azonnal megadni magát a visszatérő férfinak. Megvan a maga élete és célja, amikért képes akár egyedül is megküzdeni. A nővére, Savannah, sokkal-sokkal negatívabb benyomást tesz az emberre, annak ellenére, hogy ő sem akar rosszat, mindössze szeretné megvédeni a testvérét attól, hogy az ostoba döntések sorozatába lovallja magát amiatt, hogy visszatért az életébe az egykori gyerekszerelem.
Mégis, a romantika, azt kell mondanom, hogy most sem volt rossz. Kifejezetten tetszett, hogy nincs erőltetve, és azonnal bedobva, se a múltbeli, se a jelenkori szálba. Mindkettőben van idő arra, hogy érezzük a kibontakozását, és ne durr bele módon, egyszer csak ott legyen, mintha kötelező volna. Ebből is látszik, hogy főszereplőinknek meg kell tanulniuk ismét megbízni egymásban, ez pedig, ha tetszik, ha nem, nem megy azonnal. Számomra alighanem ez a regény legemlékezetesebb pontja.
Természetesen, az előző részek szereplői is megkapják a maguk kis cameo-lehetőségét, de most kicsit erőltetettnek éreztem ezeket.
Kedvenc karakter(ek): Riley, Noah
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/8
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Lukács Andrea
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 352
Sorozat: A Pound of Flesh (#3)
Résztvevő blogok listája:
05.08. - Kristina blogja
05.09. - Angelika blogja
05.10. - Könyvvilág
05.11. - CBooks
05.12. - Kelly & Lupi olvasNyereményjáték:
Vajon egy-egy irodalmi ihletésű tetoválás fotója alapján sikerül-e kitalálnotok az író nevét, a sorozat vagy a könyv címét? Mostani játékunkban kiderül.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése