2013. július 23., kedd

Liebster Blog Award - Legjobb Blog díja

Amikor pár hete észrevettem, hogy néhány blogger ismerősöm oldalán megjelent ez a kép a hozzá tartozó kérdésekkel és válaszokkal - amik azt a célt szolgálják, hogy megismerjék egymást, tulajdonképpen -, eszembe se jutott, hogy én is meg fogom kapni ezt a díjat. S mégis, legnagyobb meglepetésemre, kétszer is a birtokomba került, amit nagyon szépen köszönök. Most pedig időm is van rá, hogy válaszoljak a feltett kérdésekre. Íme.

ROSELYN kérdései:

Ha állat lehetnél, milyen állat lennél, és miért?

Nem tudom pontosan, de szinte biztos vagyok benne, hogy valamilyen vízi állat, mert amióta csak az eszemet tudom, imádok úszni, meg ehhez hasonlók. Ráadásul rajongok a pingvinekért, szóval azt hiszem, logikus, ha ezt választom.  

Melyik tulajdonságod tartod a legrosszabbnak?

Az őszinteségemet. A legtöbb ember szerint ez egy komoly erény, de sajnos, van az a pont, amikor több kára van, mint haszna. Főleg, ha valaki, hozzám hasonlóan, nyersen fogalmazza meg a véleményét, és nem feltétlen gondol bele, hogy ez miként hat a másikra. Néha azt kívánom, bár ne lennék mindig ilyen. 
  
Elégedett vagy-e a mostani helyeddel a világban, illetve saját magaddal? Ha változtathatnál, min változtatnál?

A helyemmel elégedett vagyok, mindig is az voltam, ám önmagammal sosem leszek, azt hiszem. Máig nem jöttem rá, min kellene változtatnom a leginkább, hogy magammal is kibéküljek.

Allergiás vagy-e valamire? És ha igen, mire?

Nem, hála az égnek.   

Melyik a kedvenc könyves vagy filmes karaktered? Miért?

Nehéz kérdés, mert mindig is sok kedvencem volt, és nehéz kiválasztani azt az egyet, aki mindenkinél közelebb áll a szívemhez. De talán Sukeena az, aki mindig eszembe jut. Wilbur Smith: Ragadozó madarak című könyvében szerepel. Egy arab hercegnő, akit az édesanyja megtanított olvasni a csillagokban. Mindig is tudja, mi vár rá éppen, s a legrosszabbtól sem riad vissza, hanem elfogadja a sorsát. Azt hiszem, emiatt kedveltem meg. Nem a félelem, hanem a bátorság motiválja.
 
Milyen lenne számodra a tökéletes nap?

Egy nap, amit mindazzal tölthetek, amit szeretek. Írással, olvasással, zenehallgatással, majd este a barátaimmal. Ennél többet kívánni se tudnék magamnak, azt hiszem. 

Van-e bakancslistád? Ha van, akkor mi szerepel az első három helyen?

Sokszor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha írnék egyet, de aztán rájöttem, hogy csak egyetlen olyan célom van, amit érdemes lenne papírra vetnem, de ennyit még én is fejben tudok tartani. :)

Melyik a legkedvesebb női, illetve férfi neved?

Női: Eszter 
Férfi: Attila 

A pohár szerinted félig üres, vagy félig teli?

Félig üres.  

Mi volt életedben eddig a legnagyobb teljesítményed, amire büszke vagy?

2004-ben írtam meg életem első fanfic regényét. Tizenhárom éves voltam, mégis sikerült száznegyven oldalt megírnom. Erre még mindig büszke vagyok.

TOFFY kérdései: 

Miért kezdtél el blogot írni?

A magam szórakoztatására. 
 
Mi volt életed első könyve, amit magadtól olvastál el? 

Ha tudnám, megmondanám, de már nem emlékszem. Csak arra, hogy miután megkaptam az első szemüvegemet, nem lehetett a könyveket kirobbantani a kezemből, hiszen végre láttam a betűket. 
 
Mi a kedvenc sorozatod? 

Két örök kedvencem van: A Simpson család, és a Family Guy. 
 
Ki a kedvenc bandád, és miért? 

Three Days Grace, mert lényegében az együttes számainak köszönhetem, hogy elég jó a hallás utáni szövegértésem. 

Mi az a tárgy, amitől sosem tudnál megszabadulni, mert túl kedves neked? 

Anya megőrizte az első babacipőmnek az egyik felét - a másik nem tudjuk, mikor veszhetett el -, ami még nagy is volt a lábamra. Ma pedig elfér a tenyeremben. Néha kabalaként viszem magammal, például egy nehezebb vizsgára. 
 
Volt-e bármilyen karakter, akivel teljes mértékben tudtál azonosulni? 

Katy Swartz a Lux szériából. Akármelyik részt olvasom is éppen, mindig meglepődöm azon, hogy a dolgok igen jelentős részére pont ugyanúgy reagál, ahogyan én is tenném. Eddig semelyik másik karakternél nem éreztem ilyet. 

Melyik az a hely, ahová el szeretnél jutni, vagy eljutottál, és megszeretted? 

Szombathely főtere. Még tizenöt éves koromban jártam arra osztálykiránduláson, és azonnal beleszerettem. Egész idő alatt szívem szerint ott ültem volna egy padon, jegyzetfüzettel a kezemben, és csak írtam volna, ami éppen eszembe jut. Azóta is szeretnék visszamenni, mert kíváncsi lennék, hogy most is ilyen mély benyomást tenne-e rám. 

Mi az a hobbid, amit szeretsz csinálni? 

A blogolás.  

Van-e olyan év, amit szeretnél kitörölni az emlékeidből, vagy a múltadból? Miért? 

Igazság szerint több is van. Ha tehetném, a 2009 és 2013 közötti időszakot - ezekkel az évekkel együtt - meg nem történtté tenném, mert sokkal több fájdalmas dolog történt velem, mint addigi életem során bármikor.

Ha egy lakatlan szigetre mennél, mi lenne az a 7 dolog, amit magaddal vinnél? 
  • a francia buldogomat
  • jegyzetfüzetet
  • tollat 
  • az egyik kedvenc könyvemet (valamelyiket a sok közül)
  • sátrat
  • zseblámpát 
  • hálózsákot 
Mivel sajnos nem sok bloggert ismerek - főleg olyat nem, akire igaz lenne a kevés feliratkozó -, sajnos nem tudom továbbadni a díjat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése