2018. november 20., kedd

Blogturné - Vi Keeland - Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

Miért: NA. Penelope Ward.

Tartalom: Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek? Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek. És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről. Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni. Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik (Könyvmolyképző)


Vélemény: Röstellem, de a könyvet olvasva meg sem tudtam igazából tippelni, hogy melyik írónő melyik szemszöget írta. Ez, egyébként, ha belegondolok, nem rossz dolog, hiszen azt jelenti, hogy a könyv egy homogén egységet alkot, nincs az embernek olyan érzése, hogy valahogy kilóg a lóláb. Az viszont elvitathatlan tény, hogy nagyon érződik, hogy Graham szemszögét is nő írta. A férfi ugyanis, bár bizonyos tekintetben nagyon sztereotip (például abban a tekintetben, hogy az első dolog, amit észrevesz Sorayaban, az a mellmérete, illetve ezután is legtöbbször arról fantáziál, hogy hogyan fogja megdugni a lányt). Az egyik pillanatban egy kőbunkó (nem csak a munkahelyén, de a magánéletében egyaránt), a következőben pedig a család-centrikus hősszerelmes, aki türelmesen várja, hogy a választottja a karjába dőljön. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen, de azt kell mondanom, hogy számomra ez némileg hiteltelenné tette a karakterét. Biztos vagyok benne, hogy komoly rajongótáborra fog szert tenni, mert lesznek olyanok, akik éppen ezt a kettősségét fogják díjazni, amivel persze nincs baj. 
A hősnőnk, Soraya nagyon szerethető. Tetszik, hogy igen nagy pofával áldotta meg az ég, amivel ha akarja, ha nem felhívja magára a figyelmet. Mókás, hogy ő, aki egyébként látszólag a legkevésbé sem foglalkozott a magánéletével, egy tanácsadó rovatban válaszolja meg az olvasói leveleket. Ezt akkor járatja a csúcsra a könyv, amikor a levelek már Graham és Sorya között záporoznak. Itt akad egy-kettő, amin én hangosan nevettem. 
A fő konflikust (nem meglepő módon) a férfi exe, Genevieve generálja. A nőről lerí, hogy nem teljesen normális, ugyanis a történet egy pontján elvileg komoly tragédia éri, erre ő úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, és csak azon kattognak a fogaskerekek az agyában, hogy ugyan mivel lehetne rávenni Graham-et, hogy újra összejöjjön vele (és ne csak feltétlen üzleti értelemben, mint ahogyan azt kezdetben felveti, mint lehetőséget). A ciki az, hogy valahol még alapja is lenne rá, hogy ezt elvárja, azonban már elkésett vele, s nem éppen Soraya jelenléte miatt, bár ez kétségtelenül egy olyan béka, amit nem igazán akar lenyelni. 
Wardtól már megszokhattuk, hogy hoz egy stabil színvonalat a könyveivel, ez most sincs másként. Tetszett a könyv, tény és való, de azért... Az erotikus jelenetekből lehetett volna egy leheletnyivel kevesebb. Jók voltak ezek a részek is (főleg azért, mert nem éreztem túlírtnak őket, mint sok másik felnőtt irodalomban található regényben), de a kevesebb néha több, na.

Kedvenc karakter(ek): Soraya
Gyűlölt karakter(ek): Genevieve
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Kereki Noémi Valentina
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 360
Sorozat: -



Résztvevő blogok listája:


11.10 Kelly és Lupi olvas
11.12 Angelika blogja
11.14 Sorok között
11.16 Betonka szerint a világ...
11.18 Deszy könyvajánlója
11.20 CBooks
11.22 Kristina blogja
11.24 Never Let Me Go
11.26 Insane Life

Nyereményjáték:

Nagyképű öltönyösök helyett Jóképű öltönyösöket mutatunk nektek, ki kell találnotok kik vannak  a képeken! Minden állomáson más-más öltönyös híresség várja, hogy beírjátok  a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


1 megjegyzés: