Miért: Colleen Hoover.
Tartalom: Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.
Ma délelőtt óta vadidegenek.
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Noha szerettem Hoover és Fisher közös könyvét - jóllehet, az utóbbihoz még nem volt szerencsém, de amennyire tudom, a két írónő nagyon jó barátságban van egymással, így talán nem is meglepő, hogy egy közös ötlettel rukkoltak elő -, van egy apócska problémám ezzel a sztorival, mégpedig az, hogy három vékonyka kötetre van bontva, ahelyett, hogy egyetlen, hosszabb kötetben kaptuk volna meg Silas és Charlie történetét, pedig annak több értelmét láttam volna, ugyanis ez a kezdés finoman szólva is zavaros, sőt, meg merném kockáztatni, hogy egyenesen érthetetlen volt. Éppen ezért, én azt javasolom, hogy ha valakit érdekel ez a sorozat, inkább várja meg, amíg a három rész megjelenik, mert szerintem így, önmagában ez a rövid könyv élvezhethetetlen volt.
Hiába jó a két írónő stílusa, az, hogy szinte semmit sem árul el az események hátteréről, borzasztóan idegesítővé tette a számomra. Adott a két főhős, akik egyik napról a másikra nem emlékeznek semmire. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én egyszer csak amnéziásan ébrednék, egészen biztosan orvosért kiáltanék, ezzel szemben Silas-ék inkább a vegetációt választják, amitől persze a helyzetük nem lesz jobb, inkább csak kínosabb.
Mindent csak sejtetnek a váltott szemszögben íródott fejezetek. Sejtetik, hogy gáz van a két család között - igen, befigyel egy Rómeó és Júlia szál, de sajnos, egyelőre nem a jó fajtából -, ahogyan azt is, hogy a szerelmesek boldogsága se éppen olyan felhőtlen, mint lennie kellene. Az egész teljesen zavaros, és biztos vagyok benne, hogy lesznek, akiknek tetszeni fog ez a teljes homály effektus, de én sajnos nem tartozom ezek közé. Én jobban szeretem, ha azért látszik a fény az alagút végén a vaktsötét zsákutca helyett.Hiába jó a két írónő stílusa, az, hogy szinte semmit sem árul el az események hátteréről, borzasztóan idegesítővé tette a számomra. Adott a két főhős, akik egyik napról a másikra nem emlékeznek semmire. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én egyszer csak amnéziásan ébrednék, egészen biztosan orvosért kiáltanék, ezzel szemben Silas-ék inkább a vegetációt választják, amitől persze a helyzetük nem lesz jobb, inkább csak kínosabb.
Tetszett, hogy Silas legalább próbálkozik, ő teszi meg a lehető legtöbbet azért, hogy ez a zavaros helyzet valamilyen úton-módon megoldódjon. Talán ez arra is utalhat, hogy ő a lelkiismeretesebb kettejük közül, ezt még nem tudom biztosan, hiszen konkrétumokra nem nagyon lehet számítani a cselekményben... már olyan konkrétumokra, amelyek segítenének a megértés folyamatában.
Ezzel szemben ott van Charlie, aki inkább csak kiborulni szeret, valahányszor megtudnak valamit az életükről - vagyis elég gyakran -. Tény, hogy egy alkoholista anyával nem lehet könnyű az élet, mivel az a nő gyakorlatilag életképtelen, ha viszont ezt valaki a szemére veti, hisztizni kezd. Minden darabokban van körülötte, ő pedig nem össze akarja állítani a kirakós darabjait, hanem sokkal inkább kidobni a kukába.
Elméletileg ott a romantikus szál a régi Charlie és a régi Silas között - amire többek között egy igen zavarbaejtő bizonyíték is akad -, azonban az amnéziás verzióiknál inkább csak amolyan furcsa feszengés a jellemző, főleg a lány részéről. Egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek egymással, de nem is csoda. Remélem, valami jó magyarázatot fogunk kapni a végén, mert napok óta ezen kattogok, és újra és újra felhúzom magam rajta, amíg nem jönnek a folytatások.
Ha egy kicsit kevésbé elszálltra sikerült volna ez az indítás, talán én is jobban szerettem volna, de egyelőre inkább csak azt érzem, hogy idegesít a történet. Tudni akarom, miért kellett ezt három részre szedni, na meg azt is, hogy mire akar kimenni ez az egész.
Ezzel szemben ott van Charlie, aki inkább csak kiborulni szeret, valahányszor megtudnak valamit az életükről - vagyis elég gyakran -. Tény, hogy egy alkoholista anyával nem lehet könnyű az élet, mivel az a nő gyakorlatilag életképtelen, ha viszont ezt valaki a szemére veti, hisztizni kezd. Minden darabokban van körülötte, ő pedig nem össze akarja állítani a kirakós darabjait, hanem sokkal inkább kidobni a kukába.
Elméletileg ott a romantikus szál a régi Charlie és a régi Silas között - amire többek között egy igen zavarbaejtő bizonyíték is akad -, azonban az amnéziás verzióiknál inkább csak amolyan furcsa feszengés a jellemző, főleg a lány részéről. Egyáltalán nem tudják, mit kezdjenek egymással, de nem is csoda. Remélem, valami jó magyarázatot fogunk kapni a végén, mert napok óta ezen kattogok, és újra és újra felhúzom magam rajta, amíg nem jönnek a folytatások.
Ha egy kicsit kevésbé elszálltra sikerült volna ez az indítás, talán én is jobban szerettem volna, de egyelőre inkább csak azt érzem, hogy idegesít a történet. Tudni akarom, miért kellett ezt három részre szedni, na meg azt is, hogy mire akar kimenni ez az egész.
Kedvenc karakter(ek): Silas
Gyűlölt karakter(ek): Brian
Pont: 10/9
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 196
Sorozat: Never, Never (#1)
Résztvevő blogok listája:
01.07 Kelly és Lupi olvas
01.09 Deszy könyvajánlója
01.11 Könyvvilág
01.13 CBooks
01.15 Dreamworld
01.17 Sorok között
Nyereményjáték:
Hat állomás, hat film! A játékunk természetesen az amnéziával függ össze. Minden állomáson egy-egy filmplakát részletet találsz, ami alapján ki kell találnod az adott film címét, melyben jelentős szerepet játszik az amnézia, illetve valamelyik főszereplő amnéziás. A feladatod az, hogy a film címét beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése